Kövér Strasbourgban harcol a vörös csillag betiltásáért

2012.09.20. 18:03 Módosítva: 2012.09.20. 20:19

Kövér László elfogadhatatlannak mondta csütörtökön Strasbourgban, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása miatt.

A parlament elnöke ugyanakkor azt is közölte, hogy a magyar hatóságoknak végre kell hajtaniuk az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet, amelyben kártérítési kötelezettséget írtak elő a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása miatt.

Akkor az 6,4 ezer euró lesz

Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke azért fordult a strasbourgi fórumhoz, mert Magyarországon ötágú vörös csillag nyilvános használata miatt büntetőeljárás indult ellene. A magyar állam 2012. február 1-jén terjesztette elő a fellebbezését az Emberi Jogi Európai Bíróságának tavaly november 3-án hozott ítélete ellen, ám ezt a testület nagykamarája elutasította. Az emberi jogi bíróság márciusi, jogerős ítéletében megállapította, hogy Magyarország megsértette Fratanolo János szabad véleménynyilvánításhoz való jogát - az emberi jogi egyezmény 10. cikkét -, ezért a pervesztes államot 4.000 euró kártérítés és 2.400 euró perköltség (összesen több mint 1,8 millió forint) megfizetésére kötelezte. Az állam kifizette a büntetést.

Kövér utóbb újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy ha ebből esetleg valakik üzletet akarnának csinálni, akkor a magyar állam két dolgot tehet: vagy a végtelenségig fizet ilyen ítéletek nyomán, vagy kiveszi a büntetőjogi szabályok közül az önkényuralmi jelképek - mind a horogkereszt, mind a vörös csillag - használatának tilalmát.

Az Országgyűlés elnöke az Európa Tanácshoz (ET) tartozó országok parlamenti elnökeinek konferenciáján elhangzott beszédében úgy vélekedett, hogy az ET égisze alatt működő európai emberi jogi bíróság ezzel az ítélettel kettős mércét alkalmazott, hiszen egymástól eltérő megítélést érvényesített az egyes önkényuralmi jelképek tekintetében.

Kövér László idézte Václav Havelnek - mint fogalmazott, a rendszerváltozás szimbolikus alakjává nemesült politikusnak -, azt a kijelentését, miszerint nincs különbség a horogkereszt és a sarló és kalapács között.

„Ha az európai emberi jogi bíróság olyan ítéleteket akar hozni, amit elfogadnak őszintén minden tagállamban, nem csupán kötelezettségként a nemzetközi egyezményhez való csatlakozás miatt, akkor erkölcsileg megalapozott döntéseket kell hoznia a jövőben” - mondta a házelnök az MTI-nek adott külön nyilatkozatában.

Kövér László hozzászólása azon eszmecsere során hangzott el, amelyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának jövőjéről, illetve a nemzeti parlamenteknek e strasbourgi bírósági fórummal kapcsolatos szerepéről folytattak az ET-országok parlamenti elnökei.

Kövér sokkal keményebb hangot ütött meg még tavaly novemberben a Hírtv Péntek 8 című műsorában, amikor az ügyről azt mondta: nem kellene sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában és Strasbourgban. Reményét fejezte ki, hogy a magyar tiltó törvény ezen túl is hatályban lesz, az eljáró hatóságok pedig ezen túl is büntetnek a jelkép viseléséért. „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül (…) úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon” - tette hozzá a politikus.

A magyar parlament július 2-i határozatában nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. Az elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6.400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak, a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

Idén a majálison vonuló tömegből egy Zöld Baloldalhoz tartozó aktivistát vittek a Gyorskocsi utcába a rendőrök, mert ruházatán egy vörös csillagot ábrázoló kitűzőt viselt, júliusban pedig a József Attila és a Horthy-rendszer elnevezésű budapesti rendezvényről állítottak elő több embert, mert olyan papírlapokat tartottak a kezükben, amelyeken vörös csillag volt látható.