Nem lennénk magyar patakok

A felszínes szemlélő mindaddig azt hiheti, hogy Gyál a világ legjellegtelenebb települése, míg el nem jut a kultúrház előtti parkba. Itt ugyanis egy jó nagy, piktogramos tábla arról tájékoztatja a nagyközönséget, hogy égnek álló hajú, dagadt nőknek és kutyáknak tilos a kakálás, Alekosznak pedig pisálnia nem szabad a parkban. Cserében mindezt a kultúrban éjjel-nappal megtehetik. Még soha nem sajnáltam ennyire, hogy nincs nálam kutya vagy dagadt nő!

Gyálon azonban nemcsak páratlan kulázási lehetőségek vannak, hanem egy patak is, amit 1,2 milliárd forintból rehabilitáltak. Ezt jöttünk megnézni, hadd lássuk, mire volt elég az EU egymilliárd és a magyar költségvetés 200 millió forintja.

"Ha a "rekonstrukció" szót az "eredeti állapothoz való közelítés"-nek fordítjuk, akkor a Kárpát-medence felszíni vízei a Pannon tenger kiszáradása óta betonozott műtárgytól betonozott műtárgyig futnak két meredek rézsű között" - gondoltam magamban az alkalomra nyomtatott prospektust lapozgatva.

Ebben a prospektusban találtam meg az év legviccesebb "ilyen volt - ilyen lett"-fotópárját, illetve a második helyezettet, melyekből közvetetten az derül ki, hogy a vízügyi szakemberek nagyon nem kedvelik a mederben okvetetlenkedő növényzetet.

Szó mi szó, bár a Gyáli patak természetes víz, és nem ásott mezőgazdasági árok, már jó régóta kénytelen rézsűk között folyni, mivel a főváros ebben az irányban egészen messzire terjeszkedett, plusz mert érint egy rakás környékbeli települést is, például Üllőt, Vecsést, Gyömrőt és Monort.

A rehabilitáció az azt megszervező vízügyesek nyelvén a víz akadálymentes lefolyásának biztosítását jelenti - derült ki a bejárást megelőző előadáson. Bár többször is kiemelték, mennyire fontosak voltak a környezetvédelmi szempontok, a részletekre rátérve kiderült, hogy ez azt jelentette, hogy az eredeti parti nádas-sásost nem mind a 25 kilométeren pusztították el, csak 24-en. Merthogy egy környezetvédő szervezet közbelépett, így a Kispatak lakópark környékén a jobb parton maradhatott a sisnyás, plusz itt a rézsűt sem építették újra, így megmaradhattak benne az állatok régi üregei.

(A hazai állatok nem egyértelműen járnak mindig jól az EU pénzéből finanszírozott vízügyi projektekkel. Egy horgász-blogger fotózta le azt a halpusztulást, amit a Sárvíz Malomcsatorna szintén egymilliárd forintos újjáélesztése okozott a napokban. Ahogy azt a projekt egyik ismerőjétől megtudtuk, a csatornát a munkálatok könnyebb elvégzése miatt szándékosan szárították ki. Az egyik szakaszon a halászati jog gyakorlója kimentette a halakat, a másikon abban bíztak, hogy a visszahúzódó vízzel a halak is kiúsznak, de vesztükre nem tették.)

Én naivul azt képzeltem, egy ekkora projektbe beleférhet a patak kanyargóssá tétele, esetleg fák és bokrok ültetése, hogy a csatorna tényleg patakszerűvé váljon, de ilyesmiről szó sem volt. Mindez nyilván akadályozta volna a víz hirtelen lefolyását.

Pedig egy patakszerű patak ezen a kivételesen természetellenes, növények helyett autópályákban, körforgalmakban, nagykereskedésekben és nyomasztó telephelyekben gazdag környéken nagyot szólhatott volna.

Meg kell hagyni, a vízelvezetésre koncentráló megoldás nem volt drága, az 1,2 milliárdos költségvetés fele ugyanis megmaradt.

Három hónap múlva, ahogy visszanő a növényzet, egészen másképp fog ez kinézni - mondta egy szakember, mielőtt kisbuszba ülve elindultunk volna megnézni a patakot. Az első megállóhoz érve világos lett, miért hangsúlyozta ezt ennyire. Ez a víz a felújítás előtt se olyan volt, mint egy szlovén hegyi folyó, pillanatnyilag pedig kifejezetten nyomasztóan néz ki a meredek, kopár partoldalakkal.

A látvány erejéhez a helybéliek is hozzájárultak azzal, hogy a frissen kotort szakasz közepére máris elhelyeztek egy autógumit. Ősvallásunk talán egyetlen megmaradt rítusa az, hogy ha a magyar ember vízpartra látogat, mindmáig kerek, fekete mobil szentélyt emel a Vizek Szellemének.

A patak rondaságához az aszály miatti extrém alacsony vízállás is hozzájárul. A mederben annyira nincs utánpótlás, hogy a frissen kiépített automata vízhozammérő érzélkelő fejei messze kiállnak a pár centis vízből, hiába vannak a fenéken. Az állatok azonban meglepően szívósak, ezért a rengeteg béka mellett egy rakás apróhal is fuldoklik a sekély vízben. A szárazság miatt jól látszanak a keresztirányú kőszórások, amiket azért építettek be, hogy a vízet visszatartva megakadályozzák a teljes kiszáradást. A felújított műtárgyak egyik haszna, hogy javítják a víz minőségét, az egyik szakember azt mesélte, egyes szakaszokon már horgászok is megjelentek.

A második helyen, ahol megállunk, egy lebetonozott gázlót nézünk meg, ahol a mezőgazdasági gépek átkelhetnek a most úgy 3 centiméretes vizen. Az e fölötti részen megmaradhattak a zsombékok a mederben, ez a szakasz jobban is néz ki.

A Kispatak lakóparknál állunk meg utoljára. Ez a patak gyáli szakaszának legtermészetközelibb pontja, ami annyit jelent, hogy itt nem teljesen irtották ki a vízinövényeket, sőt egy harminc méteres szakaszon rendes sásszegély húzódik, ezért itt már tanösvény is van. A környezetvédőkkel kötött megállapodás szerint itt egy jó kilométeren nem bántották a jobb partot, csak a túloldalon kotortak és építették újjá a rézsűt.

Világos, hogy ilyen sűrűn lakott vidékeken illúzió lenne természetes patakmedrekről, vízre hajló fákról-bokrokról és nem feketepálya-szerűen meredek partokról álmodozni, de akkor sem lennék egy frissen helyreállított magyar patak helyében.