Bajnait nem tudta megemészteni a Fidesz

2012.09.26. 07:50
A Fidesz továbbra is az MSZP-t tartja fő kihívójának, az ellenzéki párt ötlettelensége miatt azonban nem félnek a szocialistáktól. A kormánypárt így jelenleg az egyéni körzetekben erősít, hogy a regisztrációra minél több embert tudjon mozgósítani. A fideszesek szerint egyedül Bajnai Gordontól érdemes tartani, akit az egyik kormánypárti politikus Németh Miklóshoz hasonlított.

Nem történt olyan erődemonstráció az ellenzék részéről, ami miatt aggódni kéne – fogalmazott az Indexnek több kormánypárti képviselő. A források szerint ezzel magyarázható, hogy az ellenzékkel szembeni stratégia nem került szóba a kormánypártok szeptemberi sárvári frakcióülésen. Ráadásul a kérdésről eddig nem tárgyalt a Fidesz szűk vezetése sem.

Az ellenzék annak ellenére sem foglalkoztatja komolyabban a Fideszt, hogy egyre inkább körvonalazódnak a következő választások keretei. Múlt kedden három kormánypárti képviselő benyújtotta az Országgyűlésnek a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot, amely bevezeti a választópolgárok előzetes regisztrációját. Az Országgyűlés tavaly év végén megszavazta az új választási törvényt, amely a korábbi 176-ról 106-ra csökkentette az egyéni választókerületek számát. Áprilisra a Fidesz-KDNP kiválasztotta azokat a választókerületi elnököket is, akik valószínűleg a kormánypártok jelöltjei lesznek a következő választásokon.

A fő kihívó az MSZP

Orbán Viktor kormányfő több helyen is hangoztatta, hogy a Fidesz egyelőre egyáltalán nem tekint komoly kihívóként az ellenzék pártjaira, azonban továbbra is az MSZP-t tekinti a fő ellenfelének. A kormányfő szerint azonban az MSZP az elmúlt két évben nem tudta valós gazdasági, társadalmi programmal megtölteni a baloldaliságot. A párt programja kizárólag Orbán kritizálásában, fúrásában merül ki, ami a Fidesz elnöke szerinte önmagában kevés.

Orbán megnyilatkozásaiból az derült ki, hogy nem fél a Jobbik előretörésétől. Álláspontja szerint a párt elérte a népszerűségi maximumát, tovább nem tudja bővíteni támogatóinak számát. A kormányfő szerint a Jobbik azért nem jelent veszélyt a Fideszre, mert szimpatizánsainak többségét az MSZP-től vette el. A Fidesz szakértői különösen Borsod megyében elemezték a 2010-es parlamenti választások eredményeit, ez alapján szintén arra jutottak, hogy a Fidesz tábora változatlan maradt, a csalódott szocialistáktól viszont sokan vándoroltak a Jobbikhoz.

A kormányfő értékelésében az LMP-re nem tért ki, a kormánypárti képviselők viszont azt emelték ki, hogy az ellenzéki párt bizonytalan szövetségesi politikájában. Szerintük erre utal, hogy Jávor Benedeket 8-7 arányban választották meg Schiffer Andrással szemben a frakció élére. Schiffer pedig többször is az LMP más politikusaival ellentétben a párt önálló indulása mellett érvelt.

Bajnaitól tartanak

A Fidesz egyik befolyásos politikusa az Indexnek arról beszélt, a kormánypártoknak egyedül Bajnai Gordon volt kormányfőtől érdemes tartania. Ezt azzal magyarázta, hogy Gyurcsány Ferenctől eltérően Bajnai nem bukott meg, úgy köszönt le a kormányfői posztról, hogy nem kopott el. Szerinte ebben Bajnai Németh Miklóshoz, a rendszerváltás előtti utolsó kormányfőhöz hasonlítható, aki hosszú ideig megőrizte népszerűségét, miután átadta a kormányzást Antall Józsefnek. Ezt a képet több képviselő azzal árnyalta, hogy továbbra sem látszik, hogy Bajnai melyik pártnak lenne a kormányfőjelöltje, ráadásul a volt kormányfőnek korábban választáson sem kellett megmérettetnie magát. Ezzel arra utaltak, hogy Bajnai 2009-ben Gyurcsány után, választások nélkül foglalta el a kormányfői posztot.

A kormánypárti politikusok hivatalos megszólalásaikban nem tulajdonítanak kitüntetett szerepet Bajnainak, kormányfői tevékenységét általában összemossák Gyurcsány miniszterelnökségével. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője májusban például úgy fogalmazott: a Fidesz visszafogottságot vár Bajnaitól, aki „előbb gazdasági miniszterként, majd miniszterelnökként is oroszlánrészt vállalt Magyarország tönkretételében a Gyurcsány-korszakban”. A kormánypártoknak azonban kapóra jöhet, hogy Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hétfőn hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett a Dataplex-ügyben. Az informatikai céget 2005 nyarán 2,3 milliárdért vette meg a Bajnai vezette Wallis, hogy decemberben több mint a duplájáért adjon túl rajta. A Kehi szerint az eredményjavulásban segített, hogy az állami nagyvállalatok hirtelen előnytelen szerződéseket akartak kötni a céggel. A Hír TV a feljelentést Bajnai nevének említésével tette közzé.

A mozgósítás a lényeg

Fideszes források szerint a kormánypártok az ellenzék helyett jelenleg főként az egyéni választókerületekre koncentrálnak. Ennek oka, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb választókerületek jöttek létre, ahol azoknak a jelöltek van esélye, akik minél hamarabb kiismerik magukat, vagyis minél több választót tudnak mozgósítani. Az előzetes regisztráció bevezetése ugyancsak megnöveli a mozgósítás jelentőségét. A választások szempontjából ugyanis döntő lesz, hogy melyik párt tudja nagyobb hatékonysággal rávenni szimpatizánsait a feliratkozásra.

A Fideszben senki sem tartja lefutottnak a következő választásokat, mondta egy kormányzati tisztséget is betöltő képviselő. Szerinte a pártban mindenki úgy fog készülni a 2014-es választásokra, mintha nyitott lenne a meccs. A politikus ezt azzal indokolta, hogy a Fidesznek kevés tapasztalata van arról, hogy milyen kormányzati pozícióból kampányolni. Arról pedig egyáltalán nincs tapasztalata, hogy milyen kormányzati pozícióból megnyerni egy választást - mondta a politikus arra utalva, hogy a Fidesz 2002-ben négy év kormányzás után vesztette el a választásokat. A pártban akkor többen is biztosra vették a győzelmet, az MSZP azonban legyőzte a Fideszt.

A kormánypártok korábbi kétharmados támogatottsága ugyan elolvadt, a közvélemény-kutatások szerint azonban továbbra is őrzik vezető pozíciójukat. A Medián júliusi felmérése szerint a teljes népességen belül a Fidesz támogatottsága 23, az MSZP-é 15, a Jobbiké 12, az LMP-é 6 százalékos. A Tárki júliusi kutatása szerint a Fideszt az összes megkérdezett 18, az MSZP-t 12, a Jobbikot 10, az LMP-t 5 százaléka támogatta. Ráadásul az időközi választásokon egyik ellenzéki párt sem tudta megszorongatni a kormánypártokat.