Szökésben a markológépes gyilkos

2012.09.30. 12:56
Jutalomból pár órára eltávozást kapott szombaton a 2009-ben jogerősen tíz évre ítélt férfi, de nem ment vissza a börtönbe. A rendőrség nagy erőkkel keresi. Korábban is volt már jutalomból kimaradáson, de akkor nem volt probléma.
Bakony Róbert (47)
Bakony Róbert (47)
Fotó: Csongrád MRFK Sajtó / Police.hu

Országos elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bakony Róbert 47 éves elítélt ellen, akinek 2012. szeptember 29-én néhány órás eltávozását engedélyezte a szegedi büntetés-végrehajtási intézet, azonban oda a megadott határidőig nem tért vissza.

A rendőrség az elítélt mielőbbi elfogása érdekében a szükséges intézkedéseket megtette, valamint értesítette a határátkelőhelyeket és a szomszédos országok rendőri szerveit is.

Személyleírása: A férfi 185 cm magas, 110 kg súlyú, barna hajú, arca kerek, szeme barna színű, szemöldöke széles, ívelt, szemüveget visel, illetve jobb lábán egy kb. 15 centiméteres  heg látható.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fogolyszökés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. Tekintettel arra, hogy Bakony Róbert emberölés bűntette miatt töltötte jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését a Szegedi Fegyház és Börtönben, kérjük a lakosságot, hogy senki se próbálja meg elfogni, hanem azonnal hívja a rendőrség ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívó telefonszámait.

Úgy tudjuk, a rendőrség által keresett férfi az a B. Róbert, akit egy 2006-ban, Zalaegerszegen elkövetett gyilkosság miatt ítélték el. A Zalai Hírlapnak a vádemelési javaslatról beszámoló, 2007-es cikke szerint B. Róbert bántalmazta, majd megfojtotta az 53 éves Sz. Tibort. A cikk szerint a holttestet úgy tüntette el egy munkatársa segítségével, hogy a halott férfit egy markológép kanalába fektették, földet szórtak rá, majd egy erdős területen elásták a géppel. Amikor a rendőrök egy terhelő tanúvallomás után elfogták, megtört, és vallomást tett, így került elő a holttest.

Bakony Róbertet 2009 márciusában ítélte jogerősen tíz év börtönbüntetésre a Győri Ítélőtábla. A gyilkosság előzménye az volt, hogy a későbbi áldozat feljelentette Bakony Róbertet egy rakodógép ellopása miatt. Bakonynak ekkor még nem járt le a próbaideje, és félt attól, hogy le kell tölteni az ügyek halmozódása miatt a rá korábban kirótt felfüggesztett szabadságvesztést. Az áldozat felismerte a férfi szorongatott helyzetéből kínálkozó lehetőséget, visszavonta a feljelentését, és hivatalosan azt nyilatkozta, hogy az ominózus gépet a vállalkozó megvette tőle. Ugyanakkor elkezdte zaklatni, többször pénzt kért tőle, és azzal fenyegette, hogy nyilatkozatát bármikor visszavonhatja.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtóirodájának vezetője, Szalai Tímea vasárnap délután közölte, hogy az elítélt jutalomból kapott eltávozást, és a nagyfai objektumot csoportos kimaradásra hagyhatta el. Amikor határidőre nem tért vissza, az intézet parancsnoka fogolyszökés vétsége miatt azonnal feljelentést tett. A BVOP közleménye szerint a férfi több mint öt éve van az intézetben, börtön fokozatban tölti büntetését, kettes, azaz a második legenyhébb biztonsági besorolással. Folyamatosan dolgozott, csaknem húsz alkalommal kapott már jutalmat. Korábban háromszor volt jutalomból kimaradáson, és eddig mindig visszatért a börtönbe.

A Jobbik az eset után közleményt adott ki. Vizsgálatot követelnek a belügyminisztertől és a büntetés-végrehajtás országos vezetőitől a szökés körülményeiről, valamint közlik, hogy már a jövő héten jogszabály-módosítási javaslatot nyújtanak be az országgyűlésnek. Azt akarják törvénybe foglalni, hogy jogerősen szabadságvesztésre ítéltek - főként életellenes bűncselekmények elkövetői - "büntetésük időtartama alatt egy másodpercet se tölthessenek a börtön falain kívül".

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport