Zátonyra futott egy tankhajó a Dunán

2012.10.07. 09:39 Módosítva: 2012.10.07. 16:26

Vasárnap kora délutánig 350-380 ezer liter gázolajat fejtettek át a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb hajó tartályából, üzemanyag eddig nem került a folyóba - mondta a helyszínen Kossa György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) iparbiztonsági főfelügyelője.

A hajó 1,3 millió liter - több mint ezer tonna - gázolajat szállított a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására Ploiesti-ből, amikor pénteken a Dunában megfeneklett. A kikötőben az OKF végzi az üzemanyag átfejtését a Lukoil tartályaiba.

Környezeti kár eddig nem keletkezett, ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a hajótest nem bírja a terhelést, és kettétörik. Amennyiben megroppanna a hajó gerince, jelentős környezeti kár keletkezne - tette hozzá Kossa György. Vasárnapra virradó éjszaka hat hajó, köztük egy tolóhajó segítségével stabilizálták a megfeneklett tankert, a mentésben közel ötvenen vettek részt. Kossa György azt mondta: reményei szerint vasárnap estére befejeződik a gázolaj átszivattyúzása.

A hajó személyzete a történtekről nem tett bejelentést, az esetet szombaton a Lukoil hozta a hatóságok tudomására. A szerb hajó legénysége alapvető hibákat követett el a kikötésnél, és abban is hibázott, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállásnál teljes rakománnyal közlekedtek a 110 méter hosszú, 1962-ben gyártott tartályhajóval - tette hozzá. Kossa György közölte, mivel a vizsgálatok több szabálytalanságra is fényt derítettek, az OKF büntetőeljárást kezdeményezett a hajó kapitánya és személyzete ellen a vízi közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerint szombaton a kora esti órákban jelezte a vízirendőrség, hogy egy közel ezer tonna üzemanyagot szállító tankhajó zátonyra futott. A katasztrófavédelem utasítására a hajót rögzítették, majd a kiérkező egységek a veszélyhelyzet elkerülésére tett intézkedéseket követően teljes körű ellenőrzésbe kezdtek, vasárnap pedig megkezdték az üzemanyag átfejtését a hajóból.

Azóta sikeresen átszivattyúzták a gázolajat a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására, a Dunába nem került szennyező anyag.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport