Gyurcsány: A Milla többet árt, mint használ

2012.10.09. 00:55
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Milla sokat árt, elszívja a levegőt a kormánnyal szembeni alternatíva elől, mert nem tesz különbséget a demokraták és a jelenlegi rezsim között, és hamis illúziókat épít.

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában (itt nézhető meg) kijelentette, az Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport "egyenlőségjelet tesz az Orbán-kormány jogállamot felszámoló működése és az elmúlt húsz év politikai történései között, ez pedig antipolitikai populizmus. A tapasztalat az, ha odamegy pár tízezer ember egy ilyen rendezvényre, a végén csalódottan távozik".

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint, ha a jelenlegi helyzet marad, október 23-án a DK külön fog ünnepelni, és nem fogják korlátozni saját magukat azért, hogy a Milla tüntetéseire elegen tudjanak menni. "Nem javaslom, hogy bárki is elmenjen a Milla tüntetésére „biodíszletnek”, hogy építse a Milla nimbuszát, ami rossz célt szolgál" – tette hozzá Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ilyen civil mozgalmakból hiányoznak a programok, nem tudnak semmit mondani az embereknek arról, milyen megoldásokat javasolnak a politikai problémákra. "Ez egy rossz ügy mára" - mondta a Milláról, aki szerint nem ad valódi választ arra a Milla, hogy "mi jön Orbán után".

Gyurcsány elmondta: beszélt Bajnai Gordonnal – akiről több helyen is megjelent, hogy a Milla tüntetésén jelenti be, hogy visszatér a politikába – és azt tanácsolta neki, próbálja meg összefogni az ellenzéket, ne legitimálja a Milla rendezvényét, és annak populizmusát.