Nem hitték el, hogy csöves voltam

Három hónapja, június 8-án az első három ember különköltözésével új szakaszba ért a józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelki segítségnyújtási és Egzisztenciateremtési Közösségi) program, amelyet a hajléktalanokról szóló vitatott népszavazás után hirdetett meg tavaly a kerület. A programban munkát, lakhatást, egészségügyi ellátást és személyre szabott mentorálást ajánlanak olyan embereknek, akik  a Józsefvárosban váltak hajléktalanná. Az első lakók 2011. december 6-án költöztek be a Koszorú utcai LÉLEK Házba, ahol kezdetben együtt élnek a programba beválasztottak.

Az Index interjúsorozatban követi a program menetét. Eredetileg ketten vállalták, hogy időről időre elmesélik, hogyan alakul az életük. (A decemberi interjút itt, a februárit itt, a májusit itt találja, itt pedig a program szakmai igazgatójával, Horváth Szilveszterrel készített interjút olvashatja.) A két résztvevő egyike májusban úgy döntött, hogy nem szeretne többé a médiában szerepelni, interjút adni. Társa, Károly júniusban bekerült az első három ember közé, akik kulcsot kaptak önálló szolgálati lakásukhoz, és elköltözhettek a LÉLEK Házból. Három hónappal később, szeptember 11-én készült Károly lakásában interjúsorozatunk legújabb része.

Mennyi időbe telt megszokni, hogy itt lakik?

Az első hetek voltak furcsák. Volt, hogy nem jöttem haza, csak lefekvéskor. Mikor végeztem a munkával, leültünk, hülyéskedtünk, beszélgettünk, kártyáztunk a Lélek Házban. Ott van a raktárunk, oda visznek be munka után. Most is elbeszélgetek, de most már általában legkésőbb négyre itthon vagyok.

Ha egyedül van itthon, nincsen társaság, mit szokott csinálni?

Tévét nézek, olvasok… Eltelik az idő. Nekiállok, kitakarítok. Most szombaton volt kitakarítva. Egyedül vagyok, nem koszolok. Porosodik, mert hogy állandóan nyitva van az ablak. Azt le szoktam törülgetni.

Félemeleten vagyunk, az ajtón és az ablakon is van rács a betörők ellen. Volt próbálkozás?

Egyszer volt egy srác, be akart mászni, a lemezt leszedni, ami az ablakpárkánynál van. Ezt akarta ellopni. Éjjel volt, éjfél körül. Olvastam, aztán hallom, hogy valami motoszkál. Mi a fene? Mi motoszkál ott? Nézek oda, egy fej ott van. De ő is meglepődött hirtelen. Szájba akartam vágni, de mire kijutottam, már sehol nem láttam. Ez az egy volt.

A szomszédok milyenek?

Valamelyik feljelentett. Gondolom, melyik, csak nem tudom száz százalékra. Szólt, kijöttek a Jófiúk [a kerületi biztonsági szolgálat] másnap. Kérdezték, hogy kivel voltam, mi volt itt, milyen veszekedés, milyen dáridó. Egyedül vagyok, akkor kivel tudjak veszekedni? Kivel tudjak dáridózni? Aztán kisült, hogy miért volt az egész. Este nyolc óra után zárják a kaput, mind a kettőt. Nekem meg elfogyott a cigim, olyan nyolc óra körül. Kimentem. Nem zártam be, mert nyitva volt a kapu. Akkor minek zárjam be? Jöttem vissza a cigivel, megint nyitva volt a kapu. Még mindig, ugyanúgy. Én meg nem zártam be. Utána az volt a baj, hogy én az ajtót nyitva hagyom, meg hogy lopnak az udvarból. Szilveszter [a Lélek Program szakmai igazgatója, a vele készült interjúnkat itt találja] kijött, beszélt a szomszédokkal. Utána nem is volt semmi baj a lakókkal. Nem volt, hogy kinéztek volna. Köszönünk egymásnak, egy-két percig megállunk, beszélgetünk. Az idősebbeket már ismertem. Régen itt laktam mindjárt a Baross utcában, onnan ismertem őket. A mellettünk lévő szomszédnak van egy kiskutyája. Amikor meglát, oda kell mennem megsimogatni. Meg van egy fekete macska is.

Jön valaki rendszeresen ellenőrizni, hogy él?

Mióta ideköltöztem, most volt itt másodszor Szilveszter, meg egyszer az asszisztense. Én hívtam, én mondtam neki, hogy jöjjön.

Amikor itt járt, volt bármi, amire azt mondta, hogy ez így nem jó, csinálja másképp?

Nem szólt ő bele, hogy hogy csináljuk. Én mondtam, hogy így nagyon üres a lakás, lehet-e bele venni, amit tudok? Azt mondta, hogy nyugodtan, magára bízom, csináljon, amit akar.

Függöny például honnan került a lakásba?

A függönyt egy ismerősöm csinálta. Huszonvalahány éve, hogy ismerem. Színházakban függönyöket varrt. Szóltam neki, hogy kéne függöny. „Karcsi, akkor gyere, itt van.” Másnapra már kikészítette. Ő is rakta fel.

Körülbelül mennyi pénzt költött bútorokra?

Tizennégyezer forint volt, amit még pluszban venni kellett. Nem sokat költöttem, és nem egyszerre, hanem apródonként. Először megvettem a két fotelt. Az egyik srác mondta, hogy volna két fotel meg ez a kis asztal, ha érdekel. Elmentem, megnéztem, fizettem az egészért hétezer forintot. És segített hazahozni is. A szőnyeget vettem négyezerért. Azt az asztalt kaptam, azért nem kellett egy fillért sem fizetnem.

Amikor beköltözött, mondta, hogy csillár is kellene.

Erre még nem futotta. Most ha megkapom a pénzt, akkor veszek egyet. Nem valami nagyon drágát, egy kisebb csillárt. Hét-, nyolc- tízezerért már tudok venni egyet, ami olcsóbb.

Szóba került, hogy valami nem stimmel a rezsivel, a számlákkal. Mi a gond?

Mikor idejöttünk, Szilveszter mondta, hogy lakbért nem kell fizetni. Csak amit elhasználunk – víz, villany – , azért kell nekünk fizetni. De nem jött semmiféle számla. Már első hónapban szóltam, de aztán jött a második hónap, a harmadik hónap… Félek, mert ha véletlenül egyszerre kiküldik, három-négy hónapra nem kevés pénz az.

Ezek szerint nem is tudja, pontosan mennyit kellene fizetnie? Nem is mondtak összeget?

Nem. Elmentem az elektromos művekhez is. Mondtam, hogy mindig betelefonálom a villanyóraállást, hogy mennyit használok, aztán küldjék, hogy tudjam fizetni. Azt mondták: nem az enyém a lakás, semmi közöm hozzá, nekem nem tartoznak információval. Elutasítottak. De ha jönnek kikötni, akkor mi van?

Azt biztosan tudja, hogy a lakást hivatalosan bérlő Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat nem fizet az elektromos műveknek?

Nem tudom. Fizetik, nem fizetik, hogy lesz, mint lesz?

Azért próbált félretenni valamennyi pénzt a számlákra?

Persze, mindig teszek félre, van 30 ezer forintom, de azért ott a kamat….

A többi kiköltözöttel is ugyanez van?

Ugyanez van mindegyikkel. Nem tudom, hogy miért. Amúgy meg nem rossz, hála istennek nem tudok rosszat mondani senkire. Jó a munkahelyem, tisztelnek, becsülnek. A lakás is másabb már, látja.

A postaládát kitette már?

Megvan, de nem szereltem fel, mert ide nekem nem jön levelem. A Koszorú utcába [a LÉLEK Ház épülete] mennek. Majd mikor megkapom a végleges lakást, akkor már a sajátomba felszerelem majd. Azon is gondolkodtam, hogy már több mindent nem is veszek ide. Jól elvagyok itt, addig is inkább a pénzt gyűjtöm, aztán majd az állandó lakásba tudok egy-két bútort venni, ezt-azt, amire szükség van.

Amit ide saját maga hozott, azt továbbviheti majd, nem?

Igen, azt bármikor. De ha idejön valaki, aki olyan, mint én voltam, akkor itt hagyok én neki mindent, csak épp az edényeket viszem el. Vasárnaponként főzök, úgy, hogy két-három napra előre legyen.

Miket szokott főzni?

Mikor hogy. Húslevest, gulyáslevest… Amire megéhezek, azt főzök. Még szerencse, hogy tudok. Nincs olyan, amit meg ne tudnék főzni.

Hol tanult meg?

Muszáj volt. Volt az öregassszony. Ha mondtam neki, hogy éhes vagyok, akkor sokszor megvert azért, hogy álljak neki főzni.

Az öregasszony?

A nagyanyám. Azt mondta: megnősz, aztán ha nem lesz feleséged, vagy összevesztek az asszonnyal, akkor te nem tudsz majd magadnak főzni? Na, főzzél! Aztán meg kellett tanulnom. De az egyik barátnőm most például vasárnap feljött, és csinált töltött fasírtot, krumplipürét. Itt lakik a közelben, ha összetalálkozunk, vagy én megyek el őhozzá, vagy ő jön énhozzám. A másik barátnőmmel – sajnos, jó vagy nem jó, a fene tudja – összezűröztünk.

Az övé a kislány, akiről szokott beszélni?

Igen.

Hány évig voltak együtt?

Tizenvalahány évig. Elváltam a feleségemtől, azután nemsokára, egy pár hónapra rá megismerkedtünk. De nem laktunk együtt.

A mostani szakításhoz lehetett köze annak, hogy az élete ennyire megváltozott?

Itt az ital volt az ok. Sokat ivott. Amikor mondtam neki, hogy ne igyon, akkor jött, hogy mi közöd hozzá. Régen én is komolyan ittam. A napi liter pálinkámat megittam. De amikor bekerültem ide a Lélek Programba, mondtam magamnak: ha így folytatom, akkor mi lesz? Semmi. Ugyanott vagyok, ahol a part szakad, kint az utcán. Nem azt mondtam, hogy nem iszom többé, hanem azt, hogy nem úgy. Ittam, iszok is, meg inni is fogok, de most már tudom, hogy mennyit kell inni. Van olyan, hogy egész héten nem iszom egy kortyot sem, meg se kóstolom az italt.

Gondolom, nehezebb megállni, hogy az ember ne igyon sokat, ha az, akivel együtt van, iszik.

Akkor már volt olyan, hogy három-négy sört is megittam. Mert mondta, hogy gyere, igyál már egy sört, egy felest. „Na, igyunk egyet”. Utána: „na, hozzál még egyet”. Mondtam: nem érdekel, nekem nem kell több. „Na, akkor lenézel, nem szeretsz?” Nem szeretlek, nem nézlek le, egymásnak hagyjunk békét. Viszontlátásra. Ha neked ez az élet jobban kell, nyugodtan igyál, zülljél, én nem szólok bele, csak engem hagyjál békébe.

A kislány hiányzik?

Hiányzik. Most szombaton hál’ istennek láttam. Ki akartam vinni a Vidámparkba, már el is indultunk, de a Keletinél meggondolta magát az anyukája.

Szokott összefutni olyan ismerősökkel, akikkel régen együtt voltak kint az utcán?

Nem. Újpesten voltam akkor. Itt ugye mindenki ismer, ezért csövesen nem jártam itt. Sokan nem is tudták, hogy én hajléktalan voltam, mert nem jöttem egyáltalán. Mikor néha-néha véletlenül erre keveredtem, akkor is csak jöttem- mentem, már tűztem el.

Tehát egyáltalán nem is találkozott azóta a régi újpesti hajléktalan ismerősökkel?

Nem voltam arra. De majd most valamelyik hétvégén azért kinézek. És akkor mondom majd nekik: na fiúk, ez voltam, most meg ez lett belőlem. Mert meg lehet változni, csak akarni kell az embernek. Meg kell egy kis nyomásnak lennie. Ha száz csövesből tíz helyre tud ugrani, ugyanúgy mint én, meg a másik, meg a harmadik, az már nagy előrelépés. Ha meglátom őket a parkokban, saját magam jut eszembe. Én is ilyen voltam. Szerencsénk volt nekünk. Mindent megadtak, amit lehetett. Foglalkoztak velünk. Kétnaponta voltak ezek a beszélgetések: mondjátok el, hogy mi az örömötök, mi a bánatotok, hogy vagytok, mit éreztek. Már sokszor untuk. Sokszor idegesített. Aztán valahol ez is segített, megkönnyebbült az ember, ahogy beszélgettünk.

Az újak még azt se hitték el, hogy én csöves voltam. Csak néznek, hogy te is itt voltál? Igen. Most már megkaptam a lakásomat.

Van valami nagyobb dolog, amit szeretne mostanában venni?

Nem vágyok semmire. Nyugalomra, csendre, hogy ne piszkáljanak. Többre nem.