A magyar föld eladó!
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A héten már tényleg szavaznak az előzetes regisztráció alkotmányba foglalásáról, még ha csak a hivatalosan a „Magyarország Alaptörvényének második módosítása” című javaslat módosító indítványairól is. Második módosításból kettő is van, a legutóbb azt tárgyalták a két javaslat közül, amelyik a bírák nyugdíjazását rendezné alkotmányos szinten. A regisztráció alaptörvénybe foglalására leginkább azért van szükség, hogy alkotmányosan ne lehessen belekötni az ötletbe, ne essen meg az a szégyen, hogy a köztársasági elnök visszadobja a választási eljárási törvényt. Mint tette azt a településfejlesztési törvénnyel, amit ezért hétfőn újra meg kell szavaznia a parlamentnek.
Az országgyűlés amúgy az elmúlt hetek háromnapos üléseivel szemben most csak két napos ülést tart. A rövidebb munkaidő nem jelent kisebb produktivitást, sőt. A szokásos program, a napirend előtti felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések és kérdések után hétfőn 5 új törvényt és három új határozatot fogadhatnak el, valamint újra elfogadhatják a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött településfejlesztési törvényt.
Elsőként a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről Lettországgal kötött egyezmény kihirdetéséről határozhatnak, majd elfogadják az Országos Fogyatékosügyi Program teljesítéséről, a Bethlen Gábor Alap 2011-es tevékenységéről, a médiahatóság 2011-es költségvetésének végrehajtásáról és az Állami Számvevőszék 2011. évi tevékenységéről szóló beszámolókat és jelentéseket, majd belecsapnak a lecsóba
A 2012. évi költségvetés módosításáról
A kereszténydemokrata Hoffman Pál, illetve három fideszes képviselő, köztük a balatonfüredi polgármester, Bóka István javaslatára megemelik az önkormányzatoknak ingyen átengedhető állami vagyon felső értékhatárát 15 milliárd forintra. A hatályos költségvetés ötmilliárd forintban maximálta az átadható vagyon összértékét, míg 2011-ben az értékhatár még tízmilliárd forint volt.
Indoklásuk szerint az idei, ötmilliárd forintos keretet már rég kimerítették az önkormányzatok, melyek folyamatosan nyújtanak be újabb igényeket állami vagyontárgyakra. Az újabb tízmilliárd forintnyi vagyon átadása indoklásuk szerint nem növelné a költségvetés hiányát, mert az államháztartási törvény január 1. óta hatályos módosítása alapján nem is növelheti. Ellenben az, hogy az átadott vagyon fenntartási költségeit az átadás után már az önkormányzatok állnák, a központi költségvetés kiadásait csökkentené.
A 2011-es zárszámadás
A zárszámadás valójában az előző évi költségvetés teljesítési igazolása. És bár nem állítjuk, hogy sorról-sorra átböngésztük az emészthetetlen mennyiségű adatot - csak a legösszetettebb törvényeknél is legfeljebb négy-ötoldalas általános indoklás 123 oldal -, annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy Matolcsy György szerint sikerült teljesíteni az előző évi költségvetést. És ehhez alig háromezermilliárd forint magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolására volt szükség. Erről, mármint a háromezermilliárdról még lesz szó előzetesünkben.
Aki ennél bővebben tájékozódna a tavalyi költségvetés teljesüléséről, itt mindent megtalálhat, amit a témáról Matolcsy említésre méltónak gondolt.
Az EU tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről
Ne tévessze meg a csalóka cím! Képviselőink nem a nemzetközi maffia működéséről, hanem a bűnözés elleni közös európai fellépés kereteiről alkotnak törvényt. A harmonizáció eredményeként a jövőben az EU-országok között megszűnik a formális kiadatás, amit gyors átadási eljárás vált fel. Ezzel párhuzamosan a tagállamok kölcsönösen elismerik a büntető ügyekben hozott bírói határozatokat és ítéleteket is.
Ebben a törvényben rendezik az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos kérdéseket is. A törvény szabályozza továbbá a büntetőügyekben az eljárási jogsegély, vagyonelkobzás kérdését. És rendezi a tagállami ítéletek végrehajtásának kérdését is. Ezt eddig az érintett tagállamok közti megegyezésre bízta a törvény, mostantól viszont általános és részletes szabályozást és feltételrendszert állítanak fel.
Az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvénymódosításokról
A gyakorlott parlamentfigyelő azon már nem lepődik meg, ha Matolcsy György az egészségügy kistafírozásának ürügyén módosítja az áfatörvényt és emeli meg a gázüzemű autók üzemanyagának jövedéki adóját. Azt viszont eddig nem tudtuk, hogy a nemzetgazdasági miniszter nagy rajongója az ismétléses humornak.
Pedig az kell, hogy legyen. Más magyarázat nincs rá, hogy javaslata első paragrafusának első és második bekezdése szóról szóra megegyezik. Vagy arra, hogy a gáz már említett jövedéki adójának mértéke egyszerűen kibogozhatatlan a javaslatból, tekintettel arra, hogy a második paragrafus szerint ezer kilogrammonként 71 850 forintra, a harmadik paragrafus szerint ezer kilónként 95 800 forintra emelik a hatályos 47 900 forintról. (Ha nem hiszi, itt olvashatja a javaslatot .pdf-ben.)
UPDATE: az NGM tájékoztatása szerint az 1. paragrafus azonosnak tűnő pontjai egyrészt az értékesítő, másrészt a beszerző vonatkozásában szabályozzák a fordított áfát. A gáz jövedéki adóját pedig két lépcsőben emelik, azaz január elsején 71 850 forintra, május 1-től pedig 95 800 forintra.
Az ismétléses humor mestere amúgy az egészségügy többletforráshoz juttatása ürügyén még azt is el akarta érni, hogy a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó egy naptári hónapban legfeljebb másfél millió forintot fizethessen ki készpénzben szerződéses partnerének. Ezt ugyan a költségvetési bizottság végül kihúzta a törvényből, de a helyére beillesztette az innovációs járulék új szabályozását.
Mindennek nyilvánvalóan semmi köze az egészségügyhöz. Hát még a köznevelési törvénynek, amit szintén módosítanak, megteremtve a lehetőséget arra, hogy a háromezer lakosnál kisebb települések is megtartsák iskoláikat, amennyiben az önkormányzat biztosítja a köznevelési feladatok ellátásához szükséges tárgyi és személyi feltételeket és van elég bevétele az iskola fenntartásához.
Azért persze akadnak olyan passzusok is a törvényben, melyeknek legalább áttételesen van közük az egészségügyhöz. Emelik például az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adóját. A vágott dohány nagy barátja, Lázár János megnyugodhat, a cigaretta jövedéki adója a jövőben is sokkal magasabb lesz a fogyasztási dohányénál, és mindkettő alacsonyabb lesz annál, amit Matolcsy eredetileg javasolt. A cigarettára a jövőben is kétféle jövedéki adót vetnek ki - ezer darabonként 12500 forintot, plusz a kiskereskedelmi ár 31 százalékát, összesen legalább 24920 forintot. A vágott dohány után csak a kiskereskedelmi ár alapján kell adózni, a cigarettadohány jövedéki kulcsa 52 százalék, de legalább kilogrammonként 12460 forint. Magyarán, 19 szálas dobozokkal és 50 grammos csomagokkal számolva 1000, illetve 1200 forint az az árhatár, ami alatt minden termék után ugyanannyi jövedéki adót kell fizetnie a gyártóknak, ennél olcsóbban csak saját nyereségük rovására árulhatják terméküket.
Jelentősen megemelik az alkohol jövedéki adóját is. Az égetett szeszek adója hektoliterenként 40-50 ezer forinttal, de a bor és a sör jövedéki adója is nő tíz százalékkal. Pontosítják továbbá az energiaital meghatározását a népegészségügyi termékadóban.
A településfejlesztésről és az épített környezetről
A parlament szeptember utolsó hetében fogadta el Pintér Sándor belügyminiszter javaslatát, aki az örökségvédelem eddigi rendszerének felszámolása után rugalmasabbá kívánta tenni az épített környezet alakítását és védelmét is. A miniszter indoklása szerint így "a beruházói érdekek egyensúlyba kerülnek az önkormányzati fejlesztési és rendezési elhatározásokkal". Azaz, az új épületek "megvalósítása biztonságosabbá válik", mert a szabályok "rugalmasabbá tehetők" lesznek.
Hogy még mi mindenről szólt a három hete elfogadott javaslat, bővebben itt olvashat. Most más miatt érdekes a téma. Áder János köztársasági elnök ugyanis kifogásolta, hogy az elfogadott törvény felhatalmazást adott a miniszternek arra, hogy rendeletben határozza meg a települési önkormányzatok helyi parkolási rendjét megalapozó szabályokat. Ez viszont Áder szerint ellentétes az önkormányzati törvénnyel, ahol a parkolást önkormányzati hatáskörbe adták.
Az elnöki vétó után benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatával Pintér belügyminiszter, az elnök kérésének megfelelően egyszerűen törölné a vitatott passzust.
Négy törvényjavaslat, köztük egy alktománymódosítás módosító indítványairól is szavaznak még hétfőn. Ezek közül a postai liberalizációról szóló részleteiről majd csak jövő heti előzetesünkben számolunk be.
Magyarország Alaptörvényének második módosításáról
Mint arról a múlt héten már megemlékeztünk, a kormánypárti frakció tréfás kedvű képviselői két törvényjavaslatot is az alaptörvény második módosításának kereszteltek el. Ha eltekintünk attól, hogy már eddig is egynél többször módosították az alaptörvényt - azaz a legjobb esetben is legfeljebb a harmadik módosításról beszélhetünk -, ez akár bölcs előrelátás is lehetett. Végül is, beterjesztéskor még nem tudhatták, hogy a két második (értsd: a harmadik és a negyedik) közül melyiket fogadják el majd előbb.
Mindegy is, a lényeg, hogy a most tárgyalt törvényjavaslat az alaptörvénnyel leváltott alkotmány utolsó két évében végrehajtott módosításainak gyakorlatát viszi tovább, vagyis aktuálpolitikai érdekből írnak hozzá az ország alaptörvényéhez, amit Orbán miniszterelnök hatályba lépésekor még gránitba vésettként jellemzett.
Arról van szó, hogy Lázár János az új választási eljárási törvény beterjesztésekor megígérte, hogy előzetes normakontrollt kér majd az Alkotmánybíróságról. És hogy ebből ne legyen baj, beterjesztette alkotmánymódosítását is, amivel az előzetes regisztráció az alaptörvény részévé válhat.
Lázár eredeti, szűkszavú javaslata még csak arról szólt, hogy sarkalatos törvény előírhatja az előzetes regisztrációt, de mert annak a részletszabályai önmagukban is alkotmányos aggályokat vetnek fel, Salamon képviselő módosító javaslatával konkrét eljárási részletszabályok vállhatnak alaptörvényünk részévé.
Például az, hogy a regisztráció 15 nappal a választás előtt lezárul, vagy az, hogy Magyarországon élő választó csak online vagy személyesen regisztrálhat, levélben semmi esetre sem.
A Nyugdíjreform és Adóságcsökkentő Alapról
A hangzatos nevű alap valójában a magánnyugdíjasoktól einstandolt vagyon kormányzati elnevezése. Lázár János javaslatára most annyi történik, hogy az elvett 3000 milliárdból még meglevő pénzt átadják a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, ami értékesítheti azt. Mondhatnánk, eltőzsdézheti.
A befolyó bevételeket aztán az államadósság csökkentésére kell fordítani, vagyis nyugdíja már biztosan nem lesz belőle azoknak, akiktől elvették.
A kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról
Navracsics igazságügyi miniszternek szívügye a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsítása, legalábbis nem először módosít törvényt ennek érdekében. Korábban például már elérte, hogy ha egy beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, akkor a régészeknek harminc napjuk van kutakodni a beruházás helyszínén.
Most azzal gyorsulhat tovább a beruházások megvalósulása, hogy a kormány a koordinációs feladatokra kormánymegbízottat jelölhet ki, akinek a feladat- és hatáskörét rendeletben meg is határozhatja. A kormánymegbízott ezután bármilyen hatóságot soron kívül utasítgathatna, olajozva ezzel a gyakran akadozó ügyintézést.
A határozathozatalok után hétfőn tárgyalják az Afganisztánban szolgáló magyar csapatokról szóló kormányzati beszámolót, illetve a Volánbusz reorganizációját vizsgáló bizottság jelentését. A nap zárásaként, várhatóan már éjjel vitatják meg az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
Kedden az expozéval és a vezérszónoki felszólalásokkal megkezdik a földtörvény vitáját. És vita lesz is, a javából. Borítékolható, hogy a Jobbik hevesen fogja támadni a javaslatot, amely, szemben mindazzal, amit a kormány az elmúlt két évben kommunikált, egyáltalán nem akadályozza meg a külföldiek magyarországi földvásárlását. Igaz, erre a vonatkozó EU-s szabályok miatt lehetősége se lenne. Végül is, a tőke szabad áramlása egyike az Európai Unió négy alapszabadságának.
A vezérszónoki felszólalások után aztán elnapolják a vitát, és a nyári ülésszakon elfogadott agrárkamarai törvényt módosító javaslat tárgyalásával folytatják az ülést.
Utána egy tavaly decemberben elfogadott törvény, az önkormányzati módosításáról vitáznak. A nap zárásaként a létfontosságú rendszerek és létesítmények védelméről, illetve a schengeni információcseréről szóló törvények vitájával zárják az ülésnapot.