V. Lászlót Kaposváron tartják előzetesben

2012.10.15. 22:00

Egyelőre december harmadikáig marad a kaposvári börtönben a rendőrségi vesztegetéssel gyanúsított vállalkozó, védőügyvédje szerint semmi nem indokolja a kaposvári elhelyezést - íjra a Sonline.hu. Nagy Gábor, a rendőrségi vesztegetési botrány kapcsán előzetesbe került, éjszakai szórakozóhelyeivel kapcsolatos ügyek kapcsán elhíresült V. László védője szerint minden logikának ellentmond, emellett sérti a védekezéshez való alapjogot és az eljárásjogot is, hogy ügyfelét Kaposváron, a megyei büntetés-végrehajtási intézetben tartják előzetes letartóztatásban.

A budapesti Nagy-Fekete-Kozák és Pátzay Ügyvédi Iroda ügyvédje szerint, mivel a büntetőeljárás minden szála a fővároshoz kötődik, így teljesen értelmetlen, hogy a négy gyanúsítottat, köztük ügyfelét négy városban – Nyíregyházán, Szegeden, Győrött és Kaposváron – tartják előzetesben.

Eleinte még Budapesten voltak Nagy Gábor szerint és éppen aznap született meg a szétszállításukról a határozat, amikorPortik Tamást letartóztatták - olvasható a Sonline-on.

Az ügyvéd szerint óriási pluszterhet jelent így képviselni ügyfele érdekeit, hiszen minden egyes alkalommal csaknem négyszáz kilométert kell utaznia Kaposvárra, ami megnehezíti a folyamatos kapcsolattartást. A lap úgy tudja, ennek ellenére a védelem folyamatosan leutazik a fővárosból, és rendszeresek a találkozói V. Lászlóval. A bíróság egyelőre december harmadikáig hosszabbította meg ügyfele előzetes letartóztatását – mondta Nagy Gábor.