Vona: Véget vetünk a cigánymercik korszakának

2012.10.17. 15:44 Módosítva: 2012.10.17. 23:55
Három szervezet demonstrált szerda délután Miskolcon az Avas lakótelepen rendkívüli rendőri biztosítás mellett. Eredetileg a Jobbik szervezett délután öt órára egy Magyar Élet Menete című demonstrációt, ennek hírére a Demokratikus Koalíció félpályás útlezárást és ellendemonstrációt jelentett be Menet a Békéért címmel, amihez több roma szervezet és a Szolidaritás Mozgalom is csatlakozott.

Hatalmas, több ezres rendőri készültség közepette zajllott Miskolcon a hármas demonstráció, amin a Jobbik rendezvénye ellen a romák és a Demokratikus Koalíció vonult fel. A délután kettőtől fél ötig tartó, ötszáz fős roma menetet Horváth Aladár roma jogvédő vezette. A főként fiatalokból álló tömeg jó hangulatban, tapsolva, füttyögve,  rasszizmusellenes transzparensekkel vonult a városközpontba.

A Szinva teraszon beszédet mondott többek közt a miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Váradi Gábor megkérdezte a jelenlévőktől, hogy miért nem jöttek el többen. "Mert a gárda megfélemlítette az embereket" - hangzott a tömegből a válasz. A szónok szerint az Avason valóban megfélemlítik a cigányokat, arra a bekiabálásra viszont, hogy "menjünk fel!" (az Avasra), Váradi úgy válaszolt: "Mi ennél sokkal méltóságteljesebbek vagyunk." Kevésbé fegyelmezett felvonulók "Magyar, takarodj!" - felkiáltással színesítették a bekiabálások repertoárját.

Váradi szerint nemcsak a Jobbikkal van baj, hanem azokkal a politikai erőkkel is, akik hagyják érvényesülni a politikáját. A Lungo Drom távolmaradása kapcsán pedig azt a kérdést tette fel: "A lungo dromos kollégák tényleg segíteni akarnak nekünk, vagy csak a Békemeneten akarnak parolázni?" Váradi szerint az is bizonyítja, hogy a cigányok dolgozni akarnak, hogy több százezer cigány havi 47 ezer forintért is munkát vállal. A szónok "normális munkát követelt normális fizetésért".

Beszéde végén megbékélésre intett: "Nem gyűlöletkeltéssel kell harcolni, mert csak a szeretet képes a falakat ledönteni. Imádkozzatok egy-egy jobbikosért!" - mire páran fújolással válaszoltak.

A demonstráción az egyik felszólaló kérte a tömegtől, hogy énekeljék el a cigány himnuszt, amit a szónokon kívül senki sem ismert. A magyar himnuszt azonban együtt énekelték el a tüntetők.

DK: Orbán tehet a betyárseregről

A DK felvonulásához nagyjából százan csatlakoztak. A szimpatizánsok "Szolidaritás"-feliratú zászlókkal hallgatták a szónokokat, tetszésüket tapssal és "Hajrá, Gyurcsány!"-bekiabálással is kifejezték, számolt be az MTI. Vadai Ágnes azt mondta, a szélsőjobboldali eszmékről "azt hittük, nem lesz többé, nem látjuk csak a múzeumokban", de 2010 óta "szennyezik a haza házát is". Zsidóznak, cigányoznak, gyurcsányoznak, miközben "mi maradtunk a néma tömeg" - tette hozzá.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke beszédében elmondta: "Vádolom Orbán Viktort, hogy ha nem hozta volna létre a polgári köröket, ma nem lenne Jobbik, gárda, betyársereg és utcákon grasszálás". "Érző, vágyó, dolgozni akaró" emberek közössége az Avas, nem pedig bűnözői kör - jelentette ki.

Halálbüntetést és a cigányvagyonok elkobzását ígérte Vona Gábor

Fél hatra nagyjából kétezer fős tömeg gyűlt össze az avasi lakótelepen, a Jobbik tüntetésén. Tudósítónk fekete egyenruhás, katonai alakulatként mozgó csoportokat, terepruhás embereket is  látott. Néhány katonai egységre emlékeztető csoportosulást rendőrök kísértek be a térre. A lakók megrökönyödve nézték a lakótelepen szokatlan csődületet, számolt be újságírónk.

A demonstráció kezdetén Vona Gábor jobbikelnök mondott beszédet: "Véget vetünk a cigánymercik korszakának! Meg fogjuk tőlük kérdezni, hogy kispofám, honnan van a fukszod és a luxusautód. Aki nem tud elszámolni vele, attól el fogjuk kobozni" - ezzel nagy sikert aratott.

A legnagyobb tapsot az az ígérete váltotta ki, hogy a Jobbik be fogja vezetni a halálbüntetést. A Jobbik elnöke úgy vélte, hogy "nem a jobbikosok a rasszisták, mert ők azt mondják, hogy a törvény mindenkire vonatkozzon." Az igazi rasszizmus szerinte a magyargyűlölet. Vona választási beszédre emlékeztető megszólalásában azt ígérte, ha ők nyernek a választásokon, rendőrség helyett olyan csendőrséget fognak csinálni, "ami az embereket védi, nem pedig Ádert és Orbánt 13 milliárdból."

Véleménye szerint "aki nem dolgozik, az ne is szüljön gyereket." Vona az őket ért szegregációs vádakra reagálva elismerte: "Igen, a Jobbik szegregál, de a tisztességes és tisztességtelen embereket akarja külön választani."

A tömegben tudósítónk azt hallotta, hogy a tüntetés azért kezdődött félórás csúszással, mert néhány felvonulókat szállító buszt a rendőrök leállítottak, és átvizsgáltak.

A fáklyás menet az Avas lakótelep 2-es ütemén vonult végig. Vona Gábor kérte, hogy a menet a tőlük megszokott rendben és méltóságteljesen vonuljon, tudósítónk szerint a hangulat a B-közepet idézte. A tüntetők a lakásokba felkiabáltak, hogy "pusztuljatok", "dolgozzatok", "nem fizetjük a segélyt!", és a "Szebb jövőt" csatakiáltás visszhangzott a panelfalak közt. Minden kapualj előtt rendőrök álltak, és igyekeztek megakadályozni, hogy a helyiek és a tüntetők keveredjenek.

Bár a beszédek inkább a Jobbik ideológiára és választási ígéreteire voltak kiélezve, mint az Avas problémáira, végezetül a szónok azt ígérte, hogy ha nyernek, akkor a fészekrakókat ki fogják dobni innen.

Újságírónk megszólaltatott néhány avasi lakót, akik egybehangzóan állították, nem értik, miért van ez a felhajtás, a közbiztonság sokat javult az utóbbi időben.

A város vezetése nem nézte jó szemmel, hogy a DK és a Jobbik politikai játszótérnek használja a rossz sorsú városrészt, Kriza Ákos polgármester sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem engedik csatatérré változtatni az Avast, ezért többször egyeztetett a rendőrséggel, és felkérte a lakosságot, hogy tanúsítsanak felelős magatartást, és ez így is lett. A demonstrációk rendben lezajlottak, a rendőrök összesen négy fővel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást feloszlatott társadalmi egyesületben való részvétel miatt - írja az MTI. A megyében elrendelt fokozott ellenőrzések során egy körözött embert is elfogtak, és három személyt állítottak elő közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kovács Gergely szerint előrehozott választásra készülhet a kormány

Kovács Gergely szerint előrehozott választásra készülhet a kormány

A Kormányzati Tájékoztatási Központ reagált: olcsó politikai hecckampány.

január 1., 17:43

  • Belföld
A szakértő szerint akár hónapokba is telhet ledolgozni az ünnepek alatti súlygyarapodást

A szakértő szerint akár hónapokba is telhet ledolgozni az ünnepek alatti súlygyarapodást

Bedros J. Róbert arról beszélt az Indexnek, hogy sok a tévhit és a félreértés a fogyókúrával kapcsolatban.

január 1., 19:08

  • Belföld
Menet közben lőttek tűzijátékot egy BMW-ből Budapesten

Menet közben lőttek tűzijátékot egy BMW-ből Budapesten

Mindezt egy fedélzeti kamera rögzítette.

január 1., 18:09

  • Belföld
Jakab Péter Magyar Péternek: Hajlandó-e végre együttműködni velem az előrehozott választásért?

Jakab Péter Magyar Péternek: Hajlandó-e végre együttműködni velem az előrehozott választásért?

Az országgyűlési képviselő egy sor kérdést intézett a Tisza Párt elnökéhez.

január 1., 16:28

  • Belföld
Karácsony Gergely: Új városegyesítésbe kell kezdenünk

Karácsony Gergely: Új városegyesítésbe kell kezdenünk

A főpolgármester újévi köszöntőjében kiemelte: erősíteni kell a helyi kötődést.

január 1., 15:15

  • Belföld
Budapesten nyolc tonna tűzijáték-maradványt és üveget takarítottak össze a közművek munkatársai

Budapesten nyolc tonna tűzijáték-maradványt és üveget takarítottak össze a közművek munkatársai

Megvolt a szilveszter utáni nagytakarítás a fővárosban.

január 1., 17:29

  • Címlapon
A magyar szaki, aki a legnagyobb filmsztárok köré teremt világokat

A magyar szaki, aki a legnagyobb filmsztárok köré teremt világokat

Dolgozott Alien-filmtől elkezdve Nicolas Cage-mozin át a Borderlandsig mindenen.

tegnap, 20:39

  • Címlapon
Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra

Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra

Szerinte ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem engedik szabadon, kitör a pokol a térségben.

tegnap, 19:10

  • Belföld
Újabb front tör ránk csütörtökön, búcsút inthetünk a mínuszoknak

Újabb front tör ránk csütörtökön, búcsút inthetünk a mínuszoknak

Marad a párás, ködös időjárás.

január 2., 06:17

  • Belföld
Több mint száz szarvast kaptak lencsevégre Zalalövőnél

Több mint száz szarvast kaptak lencsevégre Zalalövőnél

Látványos videót osztottak meg.

január 1., 19:17

  • Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt

Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt

David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.

tegnap, 16:28

  • Címlapon
A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél

A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél

Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.

tegnap, 17:17

  • Címlapon
Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett

Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett

Bryan E. Leib bízik a magyar–amerikai kapcsolatok javulásában.

tegnap, 21:36

  • Címlapon
Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk

Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk

A DK elnöke március 15-ére pártoskodás nélküli Orbán elleni felkelést szeretne.

tegnap, 21:05

  • Belföld
Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján

Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján

Akár mínusz 2 fok is lehet napközben.

január 1., 07:57

  • Belföld
Távozik a Fővárosi Közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójából egy képviselő

Távozik a Fővárosi Közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójából egy képviselő

Januártól miniszterelnöki megbízottként segíti Orbán Viktor kormányfő munkáját.

január 1., 13:17

  • Belföld
Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is

Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is

A beszéd viszont tényleg elmaradt.

január 1., 08:07

  • Belföld
Átmenetileg változik a győri vasúti fővonal menetrendje

Átmenetileg változik a győri vasúti fővonal menetrendje

Felsővezeték-karbantartás miatt módosulnak az indulási idők.

január 2., 09:19

  • Belföld
Január 1-től megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon

Január 1-től megszűnt a határellenőrzés a magyar–román határon

Magyar Levente szerint ez fontos nemzeti elégtétel.

január 1., 10:08

  • Belföld
Új, váratlan helyre költözhet az Országgyűlés

Új, váratlan helyre költözhet az Országgyűlés

A Magyar Közlönyben jelent meg a határozat.

január 1., 13:04

  • Címlapon
Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott

Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott

Miért dőlt ki szinte mindenki az ünnepek alatt? Visszajön a maszkhasználat? Háziorvost kérdeztünk.

tegnap, 19:01

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak

Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak

Újévi fogadalmairól írt a DK elnöke.

január 1., 10:51

  • Belföld
Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász

Menczer Tamás: Brüsszel Péterhez képest maga Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász

Újévi beszédet tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

január 1., 09:22

  • Belföld
Halálos fejsérülést is hozott 2024 szilveszteri mulatozása

Halálos fejsérülést is hozott 2024 szilveszteri mulatozása

Több mint 5500 szilveszterező szorult mentős vagy orvosi ügyeleti segítségre.

január 1., 12:04

  • Belföld
Vitályos Eszter: Megvédjük Magyarországot a magyarok országának

Vitályos Eszter: Megvédjük Magyarországot a magyarok országának

A kormányszóvivő is újévi beszédet mondott.

január 1., 12:09

  • Belföld
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái

Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái

Egy perccel éjfél után született Szófia és Milán.

január 1., 10:20

  • Belföld
Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány

Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány

A legtöbb esetben ingyenes marad az igénylés.

január 1., 08:47

  • Belföld
Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen

Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen

Anya-lánya konfliktusból lett gyilkosság.

január 1., 08:23

  • Belföld
Bajba került egy túrázó Csókakőnél

Bajba került egy túrázó Csókakőnél

A tűzoltók és a mentők közösen hozták le a sérültet.

január 1., 15:49

  • Belföld
Kigyulladt egy autó a 81-es főúton

Kigyulladt egy autó a 81-es főúton

Teljes útzár van érvényben.

január 1., 18:12