Gyűjtenek, basznak, utaznak, de nem gondolkodnak

„Megjött Bata Imre, a mai reprezentatív ítész és kritikus és főideológus lektori jelentése új regényemről, a Budapesti őszről. Hosszú, bonyolult írás – szól Karinthy Ferenc 1981. január 28.-i naplóbejegyzése. – Nagy dicséretekkel kezdi. A hősválasztás, meseszövés, jellemalkotás, árnyaltság. A mű becsületessége, objektivitása és így tovább. És aztán, sok-sok bekezdés után a csavar: hogy ha igen, akkor miért nem. Vagyis mért nem ajánlja kiadásra ezt a kitűnően megírt, izgalmas könyvet.”

Bata, akit egy évvel később neveznek majd ki az Élet és Irodalom főszerkesztőjének, azzal érvel, hogy Magyarországon az emberek már levonták 1956 tanulságát, vagyis „dolgoznak, autóra, hétvégi házra, toronyórára lánccal gyűjtenek, maszek üzletekre licitálnak, basznak, utaznak Nyugatra, Keletre – és nem gondolkodnak”. Ezzel a magatartással pedig kiállnak a rendszer mellett, a rendszer pedig 56-ot a feledés homályával födte be.

„Az én regényem viszont, épp objektivitása folytán, a szélsőségeket irritálná, a középet polarizálná. Tehát gondolkodásra késztetné. Ez ma nem kell. Abba lehet hagyni. Más megélhetés után kell nézni” – írja Karinthy, nem mintha egy percig is komolyan gondolta volna az akkor 59 éves író a szakmaváltást.

Hogy jelent meg 1988-ban?

Karinthy regénye végül másfél évvel később, lényegében változtatás nélkül megjelenhetett. Sok hibája volt, a jellemek sematikusak, a forradalom napjaiba ágyazott szerelmi történet mesterkélt, az egészet áthatja egy sánta realizmus, ahogy Pályi András fogalmazott egy esszéjében: „sivár, lélektelen könyv”. De egyet nem lehet elvitatni: ez az első regény a magyar irodalomban, amelyik pontosan, már-már riporteri alapossággal leírja, hogy mi történt az 56-os forradalom kulcshelyszínein, a Magyar Rádiónál, a Kossuth téri sortűz idején és a Köztársasági téri pártház ostrománál. Az első hazugságmentes könyv.

„Mai szemmel meghökkentő, hogy 1982-ben engedtek kiadni egy ilyen regényt, ami nem dehonesztálja, nem deheroizálja 56-ot” – mondja Eörsi László történész. A regényben szerinte benne van minden, ami 1956-ban lényeges volt, a szóhasználat is a forradalmat idézi, sőt, kifejezetten forradalompárti szöveg is van benne. Az író szinte nem is palástolja, hogy szimpatizál 56 eszméjével.

Eörsi szerint az is meglepő az évekkel Gorbacsov, valamint a magyar reformkommunisták színrelépése előtt megjelent regényben, hogy olyan tabutéma leírására is vállalkozott, mint a Kossuth téri sortűz, illetve szó van a regényben a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnökről, mégpedig olyan hangsúllyal, ahogyan a forradalom napjaiban csakugyan beszéltek róla.

A történész egyedül a korabeli utca népének zsidózását érzi túlzónak, de „ez érthető, hiszen maga is érintett volt”. „Aki ma olvassa a könyvet, joggal gondolhat arra, hogy egy ilyen szöveg 1988 előtt nem jelenhetett meg Magyarországon” – mondja Eörsi.

A forradalom tabuvá válása

Több évtizednyi távlatból nehéz jó könyvet írni a forradalomról. (Ahogy a rendszerváltásról se született igazán jó regény, és félő, már nem is fog.) Fontos a történelmi rálátás, de ha több évtizednyi paranoiás félelem kíséri a témát, az nem kedvez a megírásának. Karinthy javára szól, hogy egy 1956. decemberi állambiztonsági jelentés szerint regényt ír október 23.-a eseményeiről, de ha lett is valami belőle, a megtorlás, majd a forradalom tabuvá válásának légkörében lehetetlenség lett volna befejezni, és főleg kiadni.

Megbízhatatlan, ingadozó, trockista

Karinthy Ferenc különben a Kommunisták Magyarországi Pártjának folyóiratában, a Csillagban kezdte irodalmi pályáját Örkény Istvánnal, Déry Tiborral, Illyés Gyulával, Kassák Lajossal. Több szocialista regény után (volt köztük olyan, amit később megtagadott) az 1945-ről szóló Budapesti tavasz hozta meg az igazi hírnevet. 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

A forradalom előtti hónapokban az írószövetség párttaggyűlésén Karinthy is azok között volt, akik elítélték a párt egyik határozatát. Karinthy Márton, az író fia írja Ördöggörcs című regényében, hogy a forradalom napjaiban a Nemzeti Színház titkos káderanyaga is előkerült, ebben Major Tamás színész, rendező (és magas beosztású pártfunkcionárius) így jellemezte az írót: megbízhatatlan, ingadozó, trockista. A forradalom után az újjáalakult kommunista pártba, az MSZMP-be már nem tért vissza. A kádári szocializmusban is elismert szerző maradt, sokat utazhatott a világban, ahogy egyik életrajzában fogalmaznak, magyar irodalom nem hivatalos nagykövete volt. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a hatalommal különösebb konfliktusa nem volt. Szőnyei Tamás említ egy esetet 1976-ból a Titkos írás 1-2. – Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet 1956-1990 című monográfiájában. A végül csak 1986-ban megjelent Házszentelőket a Kortárs folytatásokban hozta. A műben ábrázolt „pártállami kiskirályság és korrupció” miatt a folyóirat szerkesztőjének raportra kellett jelentkeznie a pártbizottságon.

1982-ben pedig azt jelentette egy besúgó, hogy Karinthy is írt egy, a magyarországi szegények támogatására kiadott, Feketében címet viselő, a Szegényeket Támogató Alap által kiadott szamizdatba. A hatalom a 300 példány kétharmadát elkobozta. „Karinthy Ferenc egy erdélyi vonatkozású karcolatát küldte el, amely valószínűleg fennakadt a cenzúrán” – írta Kőszeg Ferenc.

Ha Makk Karcsi ül a tankon, ellesz szúrva a forradalom

„A forradalom alatti időket is beleírta apám a regénybe. Hiszen ő az, aki végigjárta a várost a főhős szemével nézve-látva az eseményeket. És ő az a zöld tréningruhás biciklis a Szüret utca Villányi út sarkán is, akit a főhős fiatalember megidéz” – válaszolja Karinthy Márton, az író fia arra a kérdésünkre, hogy mit csinált édesapja a forradalom napjaiban, saját szemével láthatta-e a Budapesti őszben visszaköszönő eseményeket.

Karinthy Márton hétéves volt a forradalom idején, és pontosan emlékszik az első napra: „1956. október 23-án este Nagy Péterék (irodalomtörténész), Palotai Borisék, Örkényék vacsoráztak nálunk. Berobbant Bacsó Péter (Palotai Boris fia), hogy mit ültök itt, hiszen a városban forradalom van. Mire Ciniék azonnal elrohantak Bacsóékkal. Csak Nagy Péter és a felesége maradtak, kicsit sértődötten, anyám nem győzte mentegetni a helyzetet: Bocsássatok meg, hogy a fiúk elszaladtak, de olyan ritkán van forradalom! Kényszeredett vacsora következett utána, hármasban. A rádió előtt apámék is találkoztak a tankon ülő Makk Karcsival, akit egy korábbi filmforgatáson az Ütközet békében idejéből megismert főhadnagy engedett fel a tankra. Örkény állítólag meg is jegyezte a látványra: Ha Makk Karcsi ül a tankon, el lesz szúrva az egész forradalom.”

Nem politikailag marasztalják el

Karinthy naplójában egy évvel az elutasítás után, 1982. január 19-20-án bukkan fel ismét a Budapesti ősz. „Elfogadják, kiadják a Budapesti őszt. Még az idén, könyvnapra, olcsó kiadásban. Akkora az előjegyzés, érdeklődés, 90 000 példányt rendelt belőle a terjesztés. Igaz ez?” Végül nem könyvnapra jelent meg. Különös módon éppen 1982. október 23-án tér haza egy több hetes ciprusi útról, odahaza már levelek tömkelege várja, mivel távolléte alatt végre megjelent a könyv. „Bizonyára lesz még sok vita körülötte – írja hazaérkezése napján –, én sem tartom a legjobb könyvemnek, de meg kellett írni. Véghelyi Péternek lehet igaza, aki szerint írtam már jobbat, de izgalmasabbat nem.”

Néhány nap múlva a Népszabadság is szentel neki néhány sort. Tarján Tamás irodalomtörténész a „szókimondó őszinteséget” a könyv „feltétlen érdemének” tekinti, ami „tovább árnyalja” az 56-ról kialakított képet, de „az anyag s a közlendő a jellemekben és a cselekményben nem találta meg alkalmas hordozóját”. Karinthy a Népszabadság kritikáját olvasva így bosszankodik naplójában: „Ezt vártam. Nagyon ügyes: nem politikailag marasztalja el, sőt. Esztétikailag. […] A regény beépül – ha beépül – az életműbe, és megindul a maga útján. Úgy érzem, hosszú, kacskaringós útja lesz.”

Végletek országa

Végül a magyar történelem lett kacskaringós. Karinthy még megélte a rendszerváltást (1992 februárjában halt meg), a homályos jövőt, ahogy fogalmazott, egészen új világ jön, új emberek, új intézmények, ő pedig már 68 éves múlt. De hogy mit is gondolt igazán 56-ról az nem az eseményeket pontosan leíró, de azoktól kellő távolságot tartó regényéből, hanem 1989. október 23-i naplóbejegyzéséből derül ki:

„Egész nap újság, rádió, tévé: 1956. Szép, szép. Csak magamnak és nagyon halkan írom le: kissé talán túl szép, túl sok is.

Hiába, ez a végletek országa.

56 szerintem is forradalom volt. De nem az a felhőtlen ragyogás, aminek most bemutatják. Emlékszem még feliratokra: Nagy Imrov. És zsidózásra, alvilági figurákra, gyilkosságokra, uszító feliratokra, személyes bosszúra. Ez persze minden forradalomban így volt.

Az elmúlt 33 évben 56-ról mindent csak feketében mondta el, most az ellenkezője.

Kissé gyanús is a dolog. Mintha ezzel a hajcihővel akarnák kiszúrni a nép szemét, és elterelni a figyelmét az ország iszonyatos helyzetéről, s a még fenyegetőbb jövőjéről.

Bárcsak tévednék.”