Az MSZP keblére öleli, az LMP méregeti Bajnait
További Belföld cikkek
- Lázár János Rákosdubajról: Budapesten soha nem épül toronyház vagy mecset
- Megvan, ki lehet az Országos Onkológiai Intézet menesztett főigazgatójának utódja
- Terézváros a Podmaniczky park tervével pályázik a Nyugati mögötti terület fejlesztésére
- Gázkifúvás Nógrád vármegyében, a havária miatt több településen nem lesz gáz
- Magyarországon 400 ezer gyermek alkoholbeteg szülővel él
"Elhangzott néhány kulcsmondat erről a színpadról" - mondta az Indexnek a beszédről Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke. Szerinte az egyik annak kimondása volt, hogy "ugyan szükség van egy teljes korszakváltásra, de nem lehet egyenlőségjelet tenni az elmúlt két év és a megelőző nyolc év közé. Ez az MSZP számára fontos mondat volt" – mondta.
Elhárultak a fenntartások
A másik kulcsmondat az volt, hogy pártok és politikusok nélkül nem megy, ami persze a politikusok számára is követelményt jelent. "Ezzel a korábbi fenntartások oka elhárult" – mondta Lendvai. Igaz, szerinte eddig is inkább a civileknek voltak fenntartásaik. "A fenntartások oka eddig az volt, hogy egy másfajta szereposztás látszott kibontakozni. Most viszont úgy tűnik, hogy az MSZP-nek és más pártoknak is lehet helye az összefogásban".
Lelkesedésével nem volt egyedül. Ujhelyi István szocialista politikus a beszéd után az Index tudósítójának azt mondta, Bajnai igazságos volt, és hogy a párt szimpatizánsai ezután úgy érezhetik, van helyük ezen a színpadon. Nála csak Gyurcsány Ferenc volt lelkesebb, aki azt mondta, államférfiként támogatja Bajnait.
Nem reflektált
Kevésbé volt egyértelmű a beszéd és a tervezett összefogás fogadtatása az LMP-ben.
Schiffer András szerint a beszéd ugyan jó szándékú volt, de több okból is súlyos csalódást okozott. A volt frakcióvezető szerint Bajnai nem reflektált eléggé saját szerepére a szocialista kormányok munkájában. Nem beszélt arról, milyen volt a kormányban ülni, miközben Gyurcsány Ferenc beismeri a hazugságait, vagy az október 23-ai rendőri erőszak után. Ráadásul Schiffer szerint Bajnainak arról is kellett volna beszélnie, hogy az ő fejlesztéspolitikai irányítása alatt pocsékolták el az uniós forrásokat és az ő irányítása alatt kezdődött az irány, ami a kormányközeli oligarcháknak kedvez a források elosztásakor a kis- és középvállalkozók helyett.
Schiffer szerint az derült ki, hogy Bajnai nem értette meg a 2010-es hatalmas változások üzenetét. A választók akkor Schiffer szerint nem csak a korrupció miatt szavaztak a változás mellett, hanem többek között a tömeges elszegényedés és a már csak cinikus álcának használt jogállam miatt. Bajnai azonban nem beszélt elég világosan arról, hogy a problémák gyökerei nem 2010-ig nyúlik vissza. Nem beszélt arról sem, az ő politikai pályafutása alatt adósodott el végleg az ország.
Megosztással a megosztottság ellen
A másik probléma Bajnai beszédével Schiffer szerint, hogy bár a megosztottság ellen beszélt, valójában ő is megosztó volt. “Mondjátok el nekik (a pártjaitoknak), hogy most nem az a kérdés, kiből mi lesz. Hanem az, hogy mennyit tesz a kormányváltásért, a rezsimváltásért és a korszakváltásért. Mondjátok el nekik: ha nem tesznek meg minden tőlük elvárhatót az összefogásért, akkor az országrontó rezsim hatalmát védik. Ha szóval nem, hát tettel. Ha tettel nem, akkor mulasztással. És azért nincs bocsánat!” - mondta Bajnai, Schiffer szerint pedig ez éppen olyan, mint amikor Orbán osztotta fel az országot.
A volt frakcióvezető szerint egyelőre nem látszik, mi a politikai tartalma a meghirdetett Együtt 2014 szövetségnek. Nem világos, mit jelent például a meghirdetett jelszavak közül a haladás, mert egész máshogy hangzik ez egy zöldpolitikusnak, mint egy technokratának. Kétséges, miben tudna egyetérteni egy kormányban Scheiring Gábor és Urbán László (aki a Fidesz pénzügyminiszter-jelöltje volt 1998-ban, ma már a Bajnai-stáb tagja) – mondta Schiffer, aki szerint akkor nem érdemes leváltani Orbán Viktort, ha utána ugyanaz a politika folytatódik, ami az ő kétharmadához vezetett.
Szövetség feltételekkel
Az LMP egyelőre nem kapott felkérést, hogy csatlakozzon az Együtt 2014 mozgalomhoz. Jávor Benedek frakcióvezető szerint csak akkor csatlakoznak, ha megkapják a megfelelő garanciákat - ezek között említett a társadalmi igazságosság és mobilitás megteremtését valamint a fenntarthatóság és a részvételi demokrácia megerősítését.
Arról, hogy az LMP csatlakozik-e a szövetséghez, a párt novemberi kongresszusa hoz döntést.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A MÁV biztosítja a hazajutást a bombariadóban érintett diákok számára
Szükség esetén többletkapacitásokat vonnak be.
január 23., 13:55
- Belföld
Lázár János Rákosdubajról: Budapesten soha nem fog toronyház vagy mecset épülni
A miniszter szerint a budapestiek akár el is szállíttathatnák a rákosrendezői szemetet.
39 perce
- Belföld
Videó készült a Feneketlen-tóba zuhant Porsche kimentéséről
Bár a tűzoltók is az autómentők nehézségeiről írtak, végül utóbbinak sikerült megoldani a helyzetet.
január 23., 13:42
- Címlapon
Légibaleset Washingtonban: a hatóságok szerint mind a 67 utas meghalhatott
A repülőteret lezárták, már csak a holttestek felhozatalában reménykednek.
11 órája
- Címlapon
Orbán Viktor Donald Trumpnak üzent a washingtoni repülőgép-szerencsétlenség után
A legfrissebb hírek szerint mindenki meghalt a balesetben.
26 perce
- Címlapon
Káel Csaba szerint nem volt elég jó, ezért nem kapott állami támogatást a Futni mentem című film
A kormánybiztos szerint az alkotás végül egy teljesen más forgatókönyv-verzióból készült el.
2 órája
- Belföld
Az egész országban akadozott az okmányügyintézés csütörtök délelőtt
Az okmánykiadás nem működött.
január 23., 13:50
- Belföld
Hasonlóság, de különbség is van a szlovák és magyar intézményeknek küldött fenyegető levelek között
Összevetettük az iskoláknak küldött leveleket.
január 23., 13:41
- Belföld
Akár öt év börtönnel is számolhatnak az iskolai bombariadók felelősei
A közveszéllyel fenyegetés, amely a rémhírterjesztés egyik speciális esete, az utóbbi évtizedben jelentősen visszaszorult.
január 23., 12:31
- Mindeközben
Tápai Szabina a házasságukról: Nálunk is vannak feszültségek, egyáltalán nem élünk álomvilágban
3 órája
- Címlapon
Valami elrettentőt hoz haza a kormány Abu-Dzabiból
A magyar honvédelmi miniszter jelentette be.
11 órája
- Belföld
Bruti elmondta, hogy miért hagyta ott a Kutyapártot
A humorista Magyar Péterrel való kapcsolatáról is beszélt.
január 23., 14:41
- Belföld
Leállt a gyermeksebészet Nyíregyházán, megszólalt a kórház
Debrecenbe kell utazni az ellátásért.
január 23., 07:03
- Belföld
Jótékony célra ajánlották fel a bombariadó miatt kiürített iskolák ebédadagját
Egy iskolatitkár keresett meg egy civil szervezetet.
január 23., 15:12
- Belföld
Reagált az ellenzék a bombariadóra, a kormány és Oroszország szerepét fejtegetik
A csehországi, a szlovákiai, valamint a bulgáriai eseményekkel hozták összefüggésbe az akciót.
január 23., 15:07
- Belföld
A választások miatt átírták a Munka törvénykönyvét
Bárki elmehet szavazni munkaidőben, ha 8 óránál többet dolgozik.
január 23., 14:50
- Belföld
Még el sem kezdődött a Kormányinfó, de máris megszólalt a szóvivő
Vitályos Eszter szerint valami már elkezdődött.
január 23., 06:08
- Belföld
Rengetegen hagyják ott a gyermekvédelmet, de az életvitel-ellenőrzések továbbra is zajlanak
Eddig 75 esetben javasolták a kifogásolható életvitel megállapítását.
január 23., 11:20
- Belföld
Bombafenyegetést kapott 287 magyar iskola, az Interpol is segít a nyomozásban
257 budapesti, 30 pedig vidéki intézmény. A fenyegető levél is nyilvánosságra került.
január 23., 08:39
- Belföld
Vitézy Dávid a mesterséges intelligencia segítségével mutatta meg, hogyan nézhet ki a mini-Dubaj
Ezek a képek már közelebb állnak a szerződésben rögzített előírásokhoz.
január 23., 09:57
- Belföld
Gulyás Gergely: Nincs tervben újabb magyar békemisszió, az Egyesült Államok átvette a kezdeményezést
január 23., 09:55
- Belföld
Kiderült, hogy mitől félnek a magyarok
Azt is vizsgálták, hogy optimistán vagy pesszimistán tekintünk-e a jövőbe.
január 23., 10:10
- Belföld
Magyar Péter jövőjét is meghatározhatja az Európai Parlamentben ma kezdődő tárgyalás
A döntésre még várni kell.
január 23., 10:45
- Címlapon
Angela Merkel beleállt saját pártjába, miután kiengedték a szélsőjobb szellemét a palackból
Németország egykori vezetője szerint pártja felelőtlenül viselkedett.
50 perce
- Címlapon
Anarchiába fulladó túszátadás, kaotikus tömegjelenetek – hektikus helyzet alakult ki a Közel-Keleten
Az izraeli erők tüzet nyitottak a palesztinokra.
34 perce
- Belföld
Lázár János GYSEV-átvétele miatt aggódnak az utasok
Az eddigi színvonal csökkenésétől tartanak.
január 23., 08:13
- Címlapon
Terézváros a Podmaniczky park tervével pályázik a Nyugati mögötti terület fejlesztésére
Három év alatt 2,6 milliárdos önkormányzati forrásból valósítanák meg a tervet.
1 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Köllő Babett: Többször sírógörcsöt kaptam a tükörbe nézve
9 órája
- Belföld
Engedély nélkül használta az autópályát, több száz millió forintos bírságot kapott az autókereskedő
A kereskedő évek óta figyelmen kívül hagyta a kiküldött felszólításokat.
január 23., 12:33
- Belföld
Maffiamódszerrel végeztek ki egy magyar strómant, bíróság elé került az ügy
A bűncselekményt ráadásul az egyik elkövető 17 éves fiának is végig kellett néznie.
január 23., 09:34