Az MSZP keblére öleli, az LMP méregeti Bajnait

2012.10.24. 18:15 Módosítva: 2012.10.24. 18:16
Bajnai Gordon beszédén és szereplésén már előre vitatkoztak és veszekedtek a baloldali pártok. Mi a helyzet most, hogy a beszéd elhangzott? Az MSZP és az LMP politikusait kérdeztük arról, hogy értékelik az elhangzottakat, és beszállnak-e az Együtt 2014-be.

"Elhangzott néhány kulcsmondat erről a színpadról" - mondta az Indexnek a beszédről Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke. Szerinte az egyik annak kimondása volt, hogy "ugyan szükség van egy teljes korszakváltásra, de nem lehet egyenlőségjelet tenni az elmúlt két év és a megelőző nyolc év közé. Ez az MSZP számára fontos mondat volt" – mondta.

Elhárultak a fenntartások

A másik kulcsmondat az volt, hogy pártok és politikusok nélkül nem megy, ami persze a politikusok számára is követelményt jelent. "Ezzel a korábbi fenntartások oka elhárult" – mondta Lendvai. Igaz, szerinte eddig is inkább a civileknek voltak fenntartásaik. "A fenntartások oka eddig az volt, hogy egy másfajta szereposztás látszott kibontakozni. Most viszont úgy tűnik, hogy az MSZP-nek és más pártoknak is lehet helye az összefogásban".

Lelkesedésével nem volt egyedül. Ujhelyi István szocialista politikus a beszéd után az Index tudósítójának azt mondta, Bajnai igazságos volt, és hogy a párt szimpatizánsai ezután úgy érezhetik, van helyük ezen a színpadon. Nála csak Gyurcsány Ferenc volt lelkesebb, aki azt mondta, államférfiként támogatja Bajnait.

Nem reflektált

Kevésbé volt egyértelmű a beszéd és a tervezett összefogás fogadtatása az LMP-ben.

Schiffer András szerint a beszéd ugyan jó szándékú volt, de több okból is súlyos csalódást okozott. A volt frakcióvezető szerint Bajnai nem reflektált eléggé saját szerepére a szocialista kormányok munkájában. Nem beszélt arról, milyen volt a kormányban ülni, miközben Gyurcsány Ferenc beismeri a hazugságait, vagy az október 23-ai rendőri erőszak után. Ráadásul Schiffer szerint Bajnainak arról is kellett volna beszélnie, hogy az ő fejlesztéspolitikai irányítása alatt pocsékolták el az uniós forrásokat és az ő irányítása alatt kezdődött az irány, ami a kormányközeli oligarcháknak kedvez a források elosztásakor a kis- és középvállalkozók helyett.

Schiffer szerint az derült ki, hogy Bajnai nem értette meg a 2010-es hatalmas változások üzenetét. A választók akkor Schiffer szerint nem csak a korrupció miatt szavaztak a változás mellett, hanem többek között a tömeges elszegényedés és a már csak cinikus álcának használt jogállam miatt. Bajnai azonban nem beszélt elég világosan arról, hogy a problémák gyökerei nem 2010-ig nyúlik vissza. Nem beszélt arról sem, az ő politikai pályafutása alatt adósodott el végleg az ország.

Megosztással a megosztottság ellen

A másik probléma Bajnai beszédével Schiffer szerint, hogy bár a megosztottság ellen beszélt, valójában ő is megosztó volt. “Mondjátok el nekik (a pártjaitoknak), hogy most nem az a kérdés, kiből mi lesz. Hanem az, hogy mennyit tesz a kormányváltásért, a rezsimváltásért és a korszakváltásért. Mondjátok el nekik: ha nem tesznek meg minden tőlük elvárhatót az összefogásért, akkor az országrontó rezsim hatalmát védik. Ha szóval nem, hát tettel. Ha tettel nem, akkor mulasztással. És azért nincs bocsánat!” - mondta Bajnai, Schiffer szerint pedig ez éppen olyan, mint amikor Orbán osztotta fel az országot.

A volt frakcióvezető szerint egyelőre nem látszik, mi a politikai tartalma a meghirdetett Együtt 2014 szövetségnek. Nem világos, mit jelent például a meghirdetett jelszavak közül a haladás, mert egész máshogy hangzik ez egy zöldpolitikusnak, mint egy technokratának. Kétséges, miben tudna egyetérteni egy kormányban Scheiring Gábor és Urbán László (aki a Fidesz pénzügyminiszter-jelöltje volt 1998-ban, ma már a Bajnai-stáb tagja) – mondta Schiffer, aki szerint akkor nem érdemes leváltani Orbán Viktort, ha utána ugyanaz a politika folytatódik, ami az ő kétharmadához vezetett.

Szövetség feltételekkel

Az LMP egyelőre nem kapott felkérést, hogy csatlakozzon az Együtt 2014 mozgalomhoz.  Jávor Benedek frakcióvezető szerint csak akkor csatlakoznak, ha megkapják a megfelelő garanciákat -  ezek között említett a társadalmi igazságosság és mobilitás megteremtését valamint a fenntarthatóság és a részvételi demokrácia megerősítését.

Arról, hogy az LMP csatlakozik-e a szövetséghez, a párt novemberi kongresszusa hoz döntést.