Orbán a bőrnadrág és a laptop egységéről

2012.11.05. 17:19
Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn személyesen kellett válaszolnia a parlamentben a neki feltett azonnali kérdésekre, így hosszan faggathatták az ellenzékiek az elmúlt hónapban felmerült problémákról. A komrányfő retorikai taktikája arról szólt, hogy először bemutatta, hogy miben ért igazából egyet az ellenzékiekkel, majd megsértődött, hogy méltatlanul kötözködnek vele a részletkérdéseken.

Hol vannak a kommunisták?

A legkeményebb szócsata rögtön az elején hangzott el, amikor a szocialista Harangozó Tamás a régi Orbán Viktort kérte számon a mostanin. Szerinte kollégistaként a miniszterelnök még a szabadságért harcolt, de most már nem fontos neki a szabadság, mert keleti diktatúrákkal barátkozik, és korlátozza a választójogot. Orbán Viktor kikérte magának, hogy a kommunista párt utódszervezetének képviselője oktassa ki demokráciáról és szabadságról. „A nyolcvanas években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát. Az önök párttársai ellen, ezt ne feledje el” – tette hozzá.

Harangozó erre emlékeztette Orbánt, hogy az ő családjában volt párttitkár, frakciójában meg volt ügynökök és volt kommunisták vannak. Orbán erre azt mondta, hogy aki őt sértegeti, az a választóit sértegeti.

Ne raboljuk egymás idejét

Az alcímben szereplő felszólítást Orbán a jobbikos Z. Kárpát Dánielnek mondta, aki szerint az új földtörvény tervezete nem zárja ki a külföldiek földvásárlását, pedig Orbán ezt ígérte. A miniszterelnök szerint ugyanaz a célja neki és Z. Kárpátnak ebben az ügyben, hogy külföldi ne vehessen földet.

Ezt ugyan tételesen nem lehet megtiltani az EU-tagságból fakadóan, de olyan feltételeket viszont állítottak, amelyek a gyakorlatban ezt kizárják. Z. Kárpát szerint a feltételek kijátszhatók. Orbán szerint Z. Kárpátnak inkább jó módosítókat kellene írnia a törvényhez, egyébként pedig legyen türelmesebb, nézze meg a törvény hatását, és ha nem lesz jó, akkor majd „módosítjuk, ott ahol szükséges”. Vagyis nem tartotta időszerűnek a jobbikos felvetését.

Ki a labanc?

Schiffer András (LMP) azzal szembesítette Orbánt, hogy a Közgép rengeteg állami közbeszerzést nyert el külföldi cégekkel konzorciumban, és ezzel tisztán magyar cégektől vette el a munkát. Bőven sorolt számokat is, hogy hány milliárdot kapott osztrák és francia cégekkel együtt a Közgép. Schiffer szerint kár volt az LMP-t lelabancozni, amikor számon kérték a Közgép térnyerését, mert a Közgép tendergyőzelmei egyben külföldi cégek győzelmei is.

Orbán Viktor szerint az a labanc, aki magára veszi, vagyis az LMP az, mégiscsak. Amúgy egyetértett azzal, hogy minél több magyar cég győzzön közbeszerzéseken.

Schiffer szerint a kormány kurucul beszél, de labancul cselekszik, mert a magyar cégek nem jutnak lehetőségekhez a közbeszerzésekkor, a fellebbezési díj pedig annyira megemelkedett, hogy azt a magyar kisebb cégek nem bírják kifizetni. Orbán erre azt mondta, hogy már majdnem komolyan vette Schiffert, de amikor a 2014-es LMP-s tervekről szólt, rájött, hogy ez csak egy kortesbeszéd, ezért nem is foglalkozott a felvetésekkel.

Turul és bőrnadrág

A szocialista Tóbiás József szerint Orbán egy elsüllyedt világot akart restaurálni, amikor egy ópusztaszeri turulszobor avatásakor méltatta a jelképet. Orbán a bajor hagyományőrzést tekinti példaértékűnek, ahol a bőrnadrág és a laptop jól megfér egymás mellett. A kormányfő nem értette, hogy miért zavarja Tóbiást az, hogy a turult ünnepelte, hiszen közben nem sértette senki érzékenységét.

Halálbüntetés nem lesz

A jobbikos Mirkóczki Ádám a halálbüntetés visszaállítását követelte, mert „az emberek szubjektív biztonságérzete egyes területeken a nullával konvergál”. Orbán figyelmeztette, hogy az EU-ban tilos a halálbüntetés. A miniszterelnök szerint nincs sajnos olyan törvény, ami nullára csökkenti a bűnözést. Mrikóczki szerint nem lehet fontosabb az EU-s szerződés, mint az áldozatok védelme.

Milyen tranzakciós adó?

Vágó Gábor (LMP) olyan tranzakciós adót kért számon, mint amilyet az Európai Bizottság is javasolt, és amit 10 ország bevezetni készül, és ami kifejezetten a tőkepiaci mozgásokat adóztatja. Nem pedig olyat, mint a magyarországi tranzakciós adó, ami minden pénzmozgást büntet.

Orbán szerint a magyar kormány is meg fogja adóztatni a tőkepiaci mozgásokat, csak azért nem EU-s rendszerben, hogy a bevétel itthon maradjon, és ne Brüsszelbe kerüljön. Szerinte más kérdés, hogy egyéb pénzmozgásokat is adóztatnak. Ez ugyanis arról szól, hogy a fogyasztást adóztatják jobban, hogy a munkát kevésbé kelljen terhelni, és a bevételek a munkahelyvédelmi akciótervre mennek majd el.

Vágó szerint a bankok a tranzakciós adót a lakosságra terhelik majd, Orbán szerint ez csak riogatás, és úgy emlékszik, hogy a bankadót se terhelték végül tovább.

Magyar cégek magyar nyelven

A jobbikos Szávay István azt követelte, hogy a CBA, az OTP és a Mol határon túli üzleteiben legyen alapkövetelmény, hogy a munkatársak beszéljenek magyarul, és legyenek magyar feliratok, ügyfélszolgálatok, honlapok.

Orbán ezzel elvben egyetértett, de jelezte, hogy a kormány nem tud beleszólni magáncégek ügyeibe. Javasolta, hogy ellenzéki és kormánypárti képviselők együtt lobbizzanak e cégeknél e célokért.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

47 perce

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

26 perce

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Címlapon
„Az egészségügy lélekvesztő, tenni kell azért, hogy luxusjacht legyen” – utcára vonultak az orvosok

„Az egészségügy lélekvesztő, tenni kell azért, hogy luxusjacht legyen” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

4 órája

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.

március 1., 07:11

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.

március 1., 09:31

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Meglepő eredmény született.

március 1., 12:53

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

1 órája

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

6 órája

  • Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

6 órája