Lehetetlen a szabályos választás 2014-ben
Választókörzetek igazságosan? – címmel friss tanulmányt (pdf) jelentetett meg az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete az új választójogi törvényben kialakított körzetekről. A három kutató (Biró Péter, Sziklai Balázs, Kóczy Á. László) arra a következtetésre jutott, hogy a hatályos törvény betartásával lehetetlen kialakítani az országgyűlési választás körzeteit.
A problémát a kutatók abban látják, hogy az új választójogi törvény a korábbi aránytalanságok orvoslására tételesen meghatározza a megyéknek kiosztott körzetek számát és elhelyezkedését, de nem rögzíti a körzetek kialakításának matematikai algoritmusát. A fő szabály szerint a 106 körzet nem lépheti át a megyehatárokat, és összefüggő területet kell hogy alkosson.
Ez a demográfiai sajátosságok, például a választópolgárok egyenlőtlen területi eloszlása miatt furcsa helyzetekhez vezet. A megyék körzetmérete eleve nem egyenlő, de ezen túl is szélsőségesen eltérő méretű és a furcsa alakú körzetek jöhetnek létre.
A matematikai problémát az jelenti, hogy a törvény szerint az országos átlagtól egy-egy körzet legfeljebb 15 százalékkal térhet el, e fölött csak különleges esetben, 20 százalékos eltérés fölött pedig kizárólag törvénymódosítással hagyható jóvá az aránytalanság. Ha például Tolna megyét három körzetre osztjuk (ennyi szerepel a törvényben is) akkor az átlagnál 15,3 százalékkal kisebbek, ha kettőre, akkor 27,1 százalékkal nagyobbak lesznek a körzetek.
A kutatók különböző matematikai algoritmusokkal elemezték a lehetséges körzeti kiosztásokat. Arra a következtetésre jutottak, hogy vagy jóval nagyobb számú, 130 körüli körzetszámban kell gondolkodni, vagy lehetővé kell tenni, hogy a körzetek száma választásról választásra változhasson, illetve megyék helyett regionális alapon kell átszervezni a körzeteket, megengedve a főváros és a megyék határainak átlépését.
Az MTA kutatói nem vizsgálták az új szabályozás politikai hatásait. Amint azt korábban megírtuk, a kormánytöbbség lényegében úgy rajzolta át az ország választási térképét, hogy lehetőség szerint mindenhol a jobboldal járjon jobban. A Bajnai Gordonhoz köthető Haza és Haladás Alapítvány munkatársai pedig kiszámolták, hogy az új szabályok alapján már 2006-ban is a jobboldal győzött volna.