Semjén Zsoltot az oroszlánok elé!
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Néró és Diocletianus császár örökébe lépett a HVG. Míg azok oroszlánokkal, a HVG plágiumgyanúval igyekszik lemészárolni a keresztényeket, vagyis a HVG esetében napjaink szent Sebestyénét, Semjén Zsoltot. Mindezt a keresztény próza egyik jellemző műfajában, az apokaliptikus jelenések stílusában felszólaló Pálffy István képviselőtől tudhattuk meg, de Rétvári államtitkár révén még a kormány is megerősítette az üldözés tényét.
Pedig a mai teljesen átlagos napnak indult a parlamentben. A szocialista Nyakó István nyomorról és éhező gyermekekről beszélt, amire meg is kapta válaszul az adekvát elmúltnyolcévezést. Az LMP oligarcházott, amire válaszul megkapta, hogy 1100 éve ez az első normális földtörvény. A Jobbik szerint a kormány pótcselekszik, aminek a kormány szerint ellentmond, hogy éppen nem tüntetnek a rezidensek. És még Rogán Antal is Bajnai Gordonról beszélt, ami az elmúlt három hétben amúgy is szokásává vált.
A szokásos ügymenetben csak az okozott némi kavarodást, hogy a kormány váratlanul levetette a napirendről a hulladéktörvényt, amit azért kellett volna újra megszavazni, mert Áder János köztársasági elnök megtagadta az aláírását. De ez persze nem jelentett megoldhatatlan problémát, így máris az interpellációk következhettek.
Ezek során először is Kontrát Károly védte meg a tűzoltók új, rabok varrta egyenruháját és azt a sajátos ötletet, hogy a tűzoltók fegyveres kikézpést kapjanak. Utána Sneider "Roy" Tamás értette félre Balogh minisztert, aki szerint Magyarországon a többség a szőnyeg alá akarja söpörni a cigányság problémáit. Roy szerint nem igaz, hogy a többség a szönyeg alá akarná söpörni a problémáit a cigányokkal. Az LMP pedig azt próbálta kifogásolni, hogy a devizahitelesek csekkadót fizessenek a törlesztésük után, de Cséfalvay államtitkár rámutatott, hogy ők meg az szja-t akarják emelni.
A színvonalas vita egy kormánypárti öninterpelláció után folytatódott, amikor is Józsa képviselő a megszorítások kormányzati elnevezésével viccelődött. Meg is kapta Cséfalvaytól, hogy szocialista képviselő lévén nincs erkölcsi alapja. Utána a jobbikos Apáti képviselő kérdezett rá, hogy nem kéne-e tenni valamit a gázszolgáltatók sajátos gyakorlatával, amikor a lebuktatott gázfogyasztók után jutalékot kapó szakértőik gázfogyasztókat buktatnak le és bírságolnak meg úgy, hogy az egyetlen bizonyítékot azonnal meg is semmisítik. Bár kiderült, hogy Fónagy államtitkár maga is áldozata a gázszolgáltatóknak, az ötletre mégsem harapott rá.
A szocialista Lendvai Ildikó pedig hiába próbálkozott azzal, hogy még véletlenül se bírálja a kormányt, csak felhívja a figyelmét egy apró, de javítható hibára, válaszul csak annyit kapott Halász államtitkártól, hogy az elmúltnyolcévben kellett volna aggódni. Zagyva György Gyula meg azt kifogásolta, hogy amikor a lengyel hatóságok lekapcsolták zavargókülönítménye élén Varsóban, akkor a papírjaikon magyarul szerepeltek az adatai - mi sem értjük, hogy mire gondolt. Kontrát államtitkár szerint magyar hatóság nem adta ki magyar állampolgár adatait a lengyel hatóságoknak.
A plenáris cirkusz fejleményei után a képviselők délután ötkor kezdik a komoly munkát, ma kimondottan sok törvényről és törvényhez benyújtott módosító indítványról döntenek. Elfogadják például az utolsó előtti Matolcsy-csomagot is, a papíron 764 milliárd forintosat. Előtte viszont még megválasztották a Jobbik frakcióból kilépő, így a jegyzői posztot is elveszítő Lenhardt Balázs utódját, a jobbikos Z. Kárpát Dánielt.
Bemelegítésként a képviselők elfogadták a médiahatóság két beszámolóját, amelyek közül az egyik a hírközléssel (magyarán a technikai rendszerek felügyeletével) kapcsolatos tevékenységet, a másik a médiatanács (vagyis a sajtófelügyelet) tavalyi munkáját összegzi. Utána három nemzetközi szerződésről döntöttek, sorrendben a Dunai Rendészeti Koordinációs Központ működtetéséről szóló magyar-horvát megállapodás ratifikálásáról, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság, illetve a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank alapokmánya módosításának kihirdetéséről. Később még egy bolgár-horvát-magyar-osztrák megállapodást is törvénybe foglaltak a közlekedési jogsértések következményeinek határon átnyúló kezeléséről. De előtte ki tudja hányadszor módosították az idei költségvetésen is.
A 2012 évi költségvetésről
Az idei költségvetést azért kell újra módosítani, mert a parlament a múlt héten elfogadta az Eximbankról szóló törvény módosítását, amiben jelentősen megemelték a bank számára hozzáférhető költségvetési forrás összegét. Ami persze a költségvetést magát is érinti, ezért azt is hozzá kell igazítani, ismerték fel Rogán és Puskás kormánypárti képviselők. Így a korábbi 320 millió forintról 1,2 milliárd forintra emelik a költségvetési törvényben az Eximbank és az Exporthitel-biztosító által felhasználható állami forrás felső határát.
A konzuli védelemről
Martonyi János külgyminiszter javaslatát seperc alatt fogadhatja el a parlament. Az október végén beterjesztett javaslatot hat nappal általános vitája után már meg is szavazzák.
A törvény amúgy nem egy nagy etvasz, csak a már meglévő szabályokat igazítják gyorsuló világunkhoz és az információs szupersztráda kínálta új lehetőségekhez. Így például azok a magyar állampolgárok, akik úgy érzik, hogy külföldi tartózkodásuk során konzuli védelemre szorulhatnak, már elutazásuk előtt honlapon, emailen vagy postai levélben jelezhetik a konzuli szolgálatnak, hogy hova utaznak. Ha pedig már megtörtént a baj, a konzulok kölcsönpénzzel támogathatják a bajba jutott állampolgár hazajutását.
További újítás, hogy a konzul is hitelesíthet külföldi okiratokat.
Egyes ingatlanok a főváros részére történő átadásáról
Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára véget vetnek annak a Tarlós István szerint tarthatatlan állapotnak, hogy mindenféle szállodahajók kötnek ki Budapesten, aminek a hangoskodó utasai aztán megzavarják a rakpartokon élő választópolgárok nyugalmát. Ezért aztán magántulajdonból fővárosi tulajdonba adják „a rakparton lévő, a Duna partvonalával közvetlenül határos ingatlanokat", magyarán a kikötőket.
Ugyanebben a törvényben oldják fel azt a szigorú összeférhetetlenségi szabályt, amelyre korábban annyira büszke volt a kormánypárt. Vagyis, az új szabályok szerint a parlamenti képviselők a következő választás után mégis polgármesterek maradhatnak, nagy örömére a módosítást kitaláló fővárosi fideszes polgármestereknek.
A szociális és gyermekvédelmi intézmények államosításáról
Orbán Viktor második kormányának mindenre van megoldása, és a megoldás általában ugyanaz. Ha valami nem működik jól, államosítsuk. Megtették ezt már a mostanra minden funkciójuktól megfosztott megyei önkormányzatok szociális és gyermekvédelmi intézményeivel, és most a többi önkormányzati szociális és gyermekvédelmi intézményt is államosítják az „egységes irányítás és a fenntartható működés biztosítása érdekében".
Ezen a módosító indítványok sem változtatnak. A kormány amúgy is csak olyan apróságokat támogatott, miszerint jövő május 31-én nem megszűnik, csak megszűnhet az eddigi intézményvezetők megbízása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslata igazi csemege a nagy, bürokratikus állami rendszerek fanatikus rajongóinak. És ki ne volna az! Mindannyiunk örömére Matolcsy javaslatában az integrációs folyamat következő lépéséhez szükséges szabályozás kialakításának érdekében új típusú szervként nevesítik az Nemzeti Adó- ás Vámhivatal középfokú adó- és vámszervét, amely különös újításként egyszerre volna adó- és vámszerv, ezzel is javítva a hatékony és összehangolt működést a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban.
A mindennapi munka során kérdések merültek fel, írja az indoklás, ezek közül azokat rendezik, amelyek a törvény módosítását igénylik.
Áder János köztársasági elnök két, októberben elfogadott törvényt is visszadobott a parlamentnek. A tervek szerint mindkettőről hétfőn döntöttek volna újra, de a hulladéktörvényt végül valamiért levették a napirendről. Így végül csak az európai bűnügyi együttműködésről szólót fogadták el újra.
Az EU tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről
Ne tévessze meg a csalóka cím! Képviselőink nem a nemzetközi maffia működéséről, hanem a bűnözés elleni közös európai fellépés kereteiről alkottak törvényt. A harmonizáció eredményeként a jövőben az EU-országok között megszűnik a formális kiadatás, amit gyors átadási eljárás vált fel. Ezzel párhuzamosan a tagállamok kölcsönösen elismerik a büntető ügyekben hozott bírói határozatokat és ítéleteket is.
Ebben a törvényben rendezik az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos kérdéseket is. A törvény szabályozza továbbá a büntetőügyekben az eljárási jogsegély, vagyonelkobzás kérdését. És rendezi a tagállami ítéletek végrehajtásának kérdését is. Ezt eddig az érintett tagállamok közti megegyezésre bízta a törvény, mostantól viszont általános és részletes szabályozást és feltételrendszert állítanak fel.
Áder köztársasági elnök kifogásai szerint az elfogadott törvény nem felel meg kellően az európai előírásoknak, mert nem határozza meg pontosan, hogy kiknek milyen adatait lehet átadni az európai információs rendszereknek. Ráadásul a kormány elfelejtette véleményezésre küldeni a javaslatot az adatvédelmi hatóságnak. A hibát most egy zárószavazás előtti módosító javaslattal orvosolják.
A kormányzati ellenőrzésről
Navracsics Tibor igazságügyi miniszter javaslatára módosítják a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jogköreit. Az eredeti tervnél a most beterjesztett javaslat visszafogottabb, az EU ugyanis ellenezte az ötletet, hogy a Kehi a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét is ellenőrizhesse, sértve ezzel a kormánytól való függetlenségét. Így a Kehi a jövőben az MNB kívételével ellenőrizhet minden olyan gazdasági társaságot, amiben az államnak így vagy úgy jelentős, 25 százalékot meghaladó részesedése van.
Az ellenőrzéshez a Kehinek joga lesz adathordozókat tükrözni, az adatok birtokosa pedig köteles együttműködni az ellenőrökkel. Ha nem, bírsággal sújtható. A Kehivel a bíróságoknak, ügyészségnek, rendőrségnek is együtt kell működniük. Egyben a Kehi hozzáférést kap a lakcímnyilvántartáshoz is, amit egyes tervek szerint amúgy pont felszámolna a Fidesz, mert az egy elavult kommunista hagyaték.
A kulturális örökség védelméről
Vannak törvények, amiket nem lehet elégszer módosítani. Ilyen a kulturális örökség védelméről szóló is, amit nem sokkal a kulturális örökségvédelem eddigi rendszerének felszámolása után újra módosíthatnak. Most éppen azért, mert az új javaslat alapján a kulturális javakkal összefüggő feladatokat a jövőben a kultúráért, a régészeti örökséggel és a műemléki értékekkel összefüggő feladatok a régészeti örökség és a műemléki értékek védelméért felelős miniszterhez kerülnek. Rafináltabb olvasóink mostanra rájöhettek, hogy amúgy mindkét feladatkör pont ugyanahhoz a miniszterhez tartozik, akit a nemzeti együttműködés rendszerében az emberi erőforrások miniszterének neveznek.
És ha már módosítanak a törvényen, újra hozzápiszkálnak a régészeti feltárások szabályaihoz, amiket a korábbi módosításokkal jelentősen korlátoztak - a régészeknek igen korlátozott idejük maradt a kormány számára kiemelten fontos beruházások útjában lévő avarkori temetők, római emlékek, honfoglaló sírok feltárására. Az új szabályok szerint pedig ezekért a feltárásokért végre versenyezhetnek is egymással a rivális múzeumok régészei, így végre versenyhelyzet alakulhat ki ezen a korábban monopóliumok uralta piacon, és a beruházóknak lehetőségük lesz a nekik tetsző régészt kiválasztaniuk.
A csődeljárásról és a bérgarancia-alapról
Kósa Lajos és Spaller Endre kormánypárti képviselők javaslatával a jövőben a kölcsönzött munkaerőre is kiterjedne a csődtörvény és a bérgarancia-alap oltalma, azaz egy vállalkozás csődje vagy az adószabályok kedvezőtlen változása esetén az ő bérüket is ki kell fizetni vagy meg kell emelni.
A Költségvetési Tanács elnökének vagyonnyilatkozatáról
A mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság javaslatára a Költségvetési Tanács elnökének a kormány tagjaihoz hasonlóan a jövőben vagyonnyilatkozatban kell beszámolnia anyagi helyzetéről és vagyongyarapodásáról.
Az iskolaállamosításról
2011. decemberében fogadták el az új köznevelési törvényt, amely egyben a közoktatás teljes államosításáról is határozott. Az iskolák 2013. január 1-én kerülnek állami kézbe, így éppen ideje, hogy az államosítás részleteit szabályozó törvény is napirendre kerüljön, amit szerencsés esetben még novemberben el is fogadhat a parlament, így akár egy teljes egész hónapja is marad az eddigi fenntartóknak és maguknak az intézményeknek arra, hogy rájöjjenek, mi is fog velük történni január 1-én.
Hogy mi történik, arról az általános indoklásból nem sok derül ki, az inkább újra megismétli, hogy az államosításnak köszönhetően minden sokkal jobb lesz, például kedvező irányba változnak majd az iskolák között az elmúlt évtizedekben kialakult különbségek. A kedvező irány a különbségek csökkentését jelenti, és csak remélni tudjuk, hogy ezt nem a kimagaslóan jó intézmények teljesítményének visszavágásával, hanem az átlagnál gyengébbek felzárkóztatásával kívánják elérni.
A beterjesztett javaslat alapján a közalkalmazottak közalkalmazottak maradnak, és csak az államosítás miatt nem fogják tömegével kirugdosni az eddigi iskolaigazgatókat.
Az agrárpiac szakmaközi szervezeteiről
A fideszes Pócs János javaslata már előző előzetesünkben is szerepelt, mert már a múlt héten dönteni kellett volna róla, de valamiért nem döntöttek. Hogy miért, az rejtély, az elmúlt egy hétben semmi olyan nem történt a tervezettel, ami a halasztást indokolhatta volna. Így csak megismételni tudjuk a már korábban írtakat.
Pócs javaslatára az alig öt hónapos agrárpiaci törvény módosításával legalizálják az állami árkartellezést, amire idén nyáron a dinnyepiacon volt példa. A javaslat szerint nem számítana kartellezésnek, ha a versenyt „gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértékben” korlátozzák, torzítják vagy akadályozzák.
A törvény könnyedén elbukhat az európai versenyjogi szabályozáson, amely az ilyen jellegű kartellezést kizárólag olyan területeken engedélyezi, melyek más tagállamok piacait nem érintik - ilyen pedig aligha van, momentán a dinnye sem ilyen.
A pénzügyi jogok biztosáról
Orbán Viktor a parlamenti ülésszak első ülésén találta ki a pénzügyi ombudsmant, a képviselők pedig most már a posztot megteremtő törvényjavaslat módosító indítványairól szavazhatnak. A javaslat szerint a pénzügyi biztos nem lehet állami, önkormányzati, társadalmi vagy politikai tisztviselő ésvagy megbízott. Feladatai végrehajtása során független, nem kérhet és nem fogadhat el utasítást a kormánytól. De hogy mit csinálhat, az sajnos nem derül ki a törvénytervezetből.
Amit viszont megtudtunk a záróvitában az az, hogy az MSZP-nek kifejezetten tetszik a pénzügyi ombudsman ötlete. Annyira, hogy meg is szavazták a törvényt. Cserébe csak annyit várnak, hogy a Fidesz is támogassa majd az ő ágazati ombudsmanokra vonatkozó ötleteiket. Sajnos azt nem árulta el, hogy nehézipari vagy belkereskedelmi ombudsmannal fognak előállni.
A leglényegibb döntést szokás szerint most is a határozathozatalok legvégére hagyták, hétfőn fogadhatják el véglegesen az időközben már nem is legújabb Matolcsy-csomagot, amit a múlt héten a szelíden csak egyes adótörvények módosításának nevezett törvényjavaslat módosító indítványaként fogadtak el.
A Matolcsy-csomagról
A parlament elfogadta Matolcsy György adócsokorként beharangozott, októberben benyújtott csomagját, amely első körben olyan változásokat ígért, mint a félszuperbruttó kivezetése, az illetékrendszer átalakítása, az adminisztrációs terhek csökkentése. Csakhogy a kormány végül a csokrot kiegészítette az időközben bejelentett megszorító intézkedésekkel. Eszerint jövőre is teljes összegben marad a bankadó, a csekkadó két ezrelékre nő, a készpénzfelvétel után három ezrelékes adót kell fizetni. Indul a pénztárgépek online bekötése, az egészségügyi hozzájárulás mértéke 10 százalékról 14 százalékra emelkedik.
A módosítók változásokat hoznak az Erzsébet-utalvánnyal, a távhőszolgáltatással, és a még életbe sem lépett kisvállalati adózással kapcsolatban is, megváltozik a telek és a gazdasági totálkár meghatározása, nem kellene cégautóadót fizetni a haditechnikai járművek után. Mégsem lenne adómentes a gyümölcsbor, a Bolyai-díj pénzjutalma után azonban nem kellene az államkasszába fizetni. Megússzák az idegenforgalmi adót az egyházi személyek, ha az egyház tulajdonában lévő szállásra mennek hitéleti tevékenységet folytatni. Magáról a csomagról itt olvashat bővebben.
Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról
A kereszténydemokrata Stágel Bence és a fideszes Wittner Mária javaslatára olyan személyekről, szervezetekről vagy kifejezésekről, amelyek köthetők a múlt századi önkényuralmi rendszerekhez, a jövőben nem lehetne közterületet, céget vagy sajtóterméket elnevezni. Hogy kik alapozták meg, építették ki vagy tartották fenn ezeket a rendszereket, illetve hogy milyen kifejezés hozható összefüggésbe ezekkel a rendszerekkel, azt nem határozták meg. A cégbíróság kétség esetén a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kérheti.
Kivétel persze van, ha valaki például hordókészítő, vagy éppen Kádárnak hívják, elnevezheti így cégét.
Bár a módosító javaslatok alapján még úgy tűnt, hogy ezt törölhetik, végül a végleges törvényjavaslat is kiterjeszti a szabályozást a sajtótermékekre is. Azaz „Kádár” címen legfeljebb hordóipari szaklapot vagy egy kizárólag egy másik Kádárról szóló újságot lehet kiadni.
A fideszes Balla képviselő javaslatára pedig a közterületnév-változás nem minősül adatváltozásnak, magyarán csak emiatt nem kell igazolványt cserélni.
A Jobbik benyújtott egy zárószavazás előtti módosítót, hogy az igen képlékeny törvényi definíciónak megfelelő köztéri szobrokat - szándékaik szerint a szovjet hősi emlékműveket - is távolítsák el az utcákról. Tréfás kedvükben név szerinti szavazást kértek a javaslatról, amivel alig háromnegyed órára akasztották meg a határozathozatalt. A javaslatukat előzetes számításaink szerint amúgy pár fideszes átszavazás mellett is simán elutasította a többség. A Fidesz képviselői közül sokan puha vétóval, tartózkodással szavazták le a módosító javaslatot.
A kisajátításról
A kisajátítási törvényt Navracsics igazságügyi miniszter javaslatára módosítják. A javaslat szerint a jövőben az állam környezetvédelmi okokból is elveheti valaki magántulajdonát. Vagy településrendezési és fejlesztési célból. Hogy miért? Sokszor panaszkodtunk már arra, hogy a kormány és a képviselők alig szokták indokolni törvényjavaslataikat. Bezzeg Navracsics Tibor az alig 19 oldalas törvényjavaslatot 32 oldalban indokolta. A lényeg, hogy a kisajátítás gyorsabb, egyszerűbb, és amennyiben egyáltalán ügyfélbarát lehet valaki tulajdonának elvétele, ügyfélbarátabb lesz.
Tény, hogy az állami tulajdon bővítésének ezen erőszakos formáját maga a törvény is kivételes intézkedésnek tekinti, ezért azonnali, feltétlen és teljes kártalanítást ír elő, és csak akkor engedélyezi, ha a közérdek más módon nem érvényesíthető. Kivéve, ha a kormány számára kiemelten fontos beruházásról van szó, ez esetben ugyanis mérlegelésnek helye nincs, kisajátítanak, oszt jó napot.
Az előreláthatóan hosszúra nyúló határozathozatalok után hétfőn csak két törvényjavaslatot vitatnak meg. Az egészségügyi törvényeket módosító eredetileg is szerepelt a programban, a dohánybolt törvényt módosítót csak hétfőn vették napirendre. Kedden az összesen öt órásra tervezett cigányvitával kezdődik a nap, majd a foglalkoztatási törvények egyszerűsítéséről, a nemzetiségi jogokkal összefüggő törvények módosításáról, a környezetvédelmi és a vízgazdálkodási törvény módosításáról, valamint két emléknapról, a Csehszlovákiából kitelepített magyarokéról és a Magyarországról elhurcolt svábokéról vitáznak.
Szerdán megvitatják az új Polgári Törvénykönyv harmadik, ötödik, hatodik és nyolcadik könyvét, és tárgyalják a határon túliakat támogató Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosítását is.