Tárki: Negyedik helyen kezdett az Együtt 2014

2012.11.28. 18:10
A Tárki legfrissebb felmérésének eredményei szerint novemberben a negyedik legerősebb erőként startolt az Együtt 2014 Mozgalom, amely elsősorban a bizonytalanok köréből vonzott választókat. A többi párt lényegében tartja pozícióját, az LMP népszerűsége viszont a pártválasztók között csökkent, így a parlamenti bejutás küszöbére került.

Kevesebb a bizonytalan

A Tárki Társadalomkutatási Intézet pártpreferencia-kutatása szerint novemberben tovább, 50 százalékról 47 százalékra csökkent a bizonytalan szavazók és a választásukat eltitkolók aránya. Ez a Tárki szerint összefügg azzal, hogy a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Mozgalom révén egy új politikai erő jelent meg a következő választásokon indulni szándékozó pártok mellett.

Az Együtt 2014 Mozgalmat a teljes népesség 7 százaléka támogatja, a pártválasztók körében pedig 13 százalékos támogatottsággal indítottak. A Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népességen belül az októberi 18 százalék után novemberben 19 százalék volt, az MSZP-é 15 százalékról 14 százalékra módosult. A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága az októberi 37 százalék után ebben a hónapban 36 százalék volt, az MSZP-é pedig 30-ról 26 százalékra csökkent.

Áll a Jobbik és a DK

A Jobbik és a Demokratikus Koalíció népszerűsége változatlan, az LMP-é valamelyest csökkent. Októberben a Jobbikot a teljes népesség 10 százaléka, novemberben pedig 9 százaléka választotta, a pártválasztók körében pedig 19 százalékról 18 százalékra módosult a támogatottságuk. Az LMP-t a teljes népességen belül az októberi 4 százalék után novemberben 3 százalék választotta, a pártválasztók körében pedig 9 százalékról 6 százalékra csökkent a támogatottságuk. A Demokratikus Koalíció tábora a teljes népességen belül 1, a pártválasztók körében 2 százalékon maradt az elmúlt egy hónapban.

A Tárki a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatása november 14. és 20. között ezer ember megkérdezésével készült.

A Mediánnál az Együtt 2014 a legerősebb ellenzéki

A Medián október végi felmérése szerint az Együtt 2014 párt lenne, akkor a választani tudó, és részvételüket biztosra ígérő szavazók 22 százalékának támogatását élvezné. Ezzel ők lennének a legerősebb ellenzéki párt. A Fidesz náluk azonban még így is komolyan vezet, ugyanebben a választói körben 38 százalékot kapna. A Jobbik 16, az MSZP 15, az LMP 4, a DK 3 százalékon áll ugyanezen körben.