Már megint sokan bedőltek a pilótajátéknak

2012.11.29. 08:22 Módosítva: 2012.11.29. 08:57

Legalább 4-4,5 milliárd forintot gyűjtöttek másfél év alatt álbrókerek egy nagykátai kötődésű ikerpár által irányított budapesti központú "befektetésgyűjtő szervezetnek" - írta a Népszabadság. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottak és ismeretlen társaik 10-50 százalék közötti hozamot ígértek a befektetőknek. Hivatalosan azonban szó sem volt befektetésről vagy betétgyűjtésről. A befektetők - papíron legalábbis - csupán kölcsönt adtak egy befektetéssel foglalkozó csoportnak, amely pénzüket bevallottan határidős ügyletekben fialtatta meg.

A csoport egy millió forinttól akár több tíz millió forintig terjedő kárt is okozhatott az ügyfeleknek. A híres és gazdag befektetők többsége, valamint azok, akik túlságosan hangosan követelték a pénzüket, és rendőrséggel vagy éppen erőszakkal fenyegetőztek, egy ideig az ígért határidőre meg is kapták a pénzüket. A Népszabadság szerint a többség - becslések szerint 1000-1200 emberről lehet szó - azonban már az első befektetése után sem kapott hozamot, vagy messze nem annyit, amennyit ígértek nekik.

Most már esélyük sincs rá, hogy visszakapják a pénzüket. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ugyanis november 20-án elfogták a szervezet egyik feltételezett irányítóját és egyik brókerét. A rendőrség közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda több rendbeli csalás gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a 32 éves budapesti F. Attilát és a 47 éves H. Izabellát. A 29 éves, ugyancsak budapesti T. Szabolcs szabadlábon védekezhet.

A szövevényes csalási ügy számos kulcsfigurája emiatt már elhagyta vagy elhagyni készül az országot. Párhuzamosan három nyomozás is zajlik, kettő a BRFK-n, egy pedig egy bejelentés alapján az NNI-nél. Egyelőre adatokat gyűjtenek és várják a károsultak jelentkezését.

A brókerek, akiknek a többsége maga is károsult az ügyben, most aggódnak. A szervezet ugyanis olyan "befektetők" tízmillióival is tartozik, akikkel - úgymond - nem jó rosszban lenni.