Orbán Lisszabonban drukkol a Videotonnak

2012.12.06. 13:32

Orbán Viktor kormányfő a helyszínen nézi meg a csütörtöki Sporting-Videoton Európa Liga (EL) meccset – írta az Indexnek Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Havasi hozzátette: Orbán kifejezetten a meccs miatt utazik Lisszabonba és a saját pénzéből fizette az utazást.

A Videoton köztudottan Orbán kedvenc csapata, a kormányfő többször is a helyszínen nézte meg a csapat meccseit. Jelen volt a belga Genk és a svájci Basel elleni, idegenbeli meccseken, valamint a Székesfehérváron játszott Sporting és a Basel elleni mérkőzéseken is.

A két héttel ezelőtti fehérvári Videoton-Genk találkozón azonban nem tudott részt venni, Brüsszelben aznap zajlott a következő uniós költségvetésről szóló vita. A tagállamok vezetőinek a 2014-2020 közti költségvetésről kellett volna megegyezniük, a találkozó azonban kudarcba fulladt.

Orbán július 20-án Pozsonyban a Slovan Bratislava-Videoton focimeccsen Robert Fico szlovák kormányfővel találkozott, együtt nézték a mérkőzést, és hosszabban elbeszélgettek. Ez informális találkozó volt, és nem is derült ki, hogy miről volt szó.

A Videoton akkor juthat tovább az EL egyenes kiesési szakaszába, ha csütörtökön este nyer Portugáliában, miközben a Basel kikap a Genktől.