Holokauszt a tettesek szemszögéből

Ungváry Krisztián most megjelent könyvében a Horthy-rendszerben működő társadalompolitikai dinamikát vizsgálta számos, eddig nem felhasznált forrás segítségével. Kísérlete azért újszerű, mert a tettesek gondolkodásának nyomába szegődött, azt kutatván, hogy miért döntöttek úgy a korszak politikusai, ahogy. A kötet pénteki bemutatóján az is kiderült, hogy az antiszemita intézkedések mögött szociálpolitikai szempontokat és rengeteg 19. századból itt maradt gyökeret talált.

Horthy új megvilágításban

Ungváry több mint tíz éven át dolgozott könyvén, melynek két legfontosabb felismerése számára is csak az írás közben vált nyilvánvalóvá. Egyrészt az, hogy a Magyarországot 1920 és 1944 között irányító konzervatív, nemesi elit érdemei sokkal nagyobbak, mint ahogy arra ma gondolni szokás. Másrészt pedig az, hogy az ő hősiességüket az tette lehetővé, hogy mennyire szörnyű volt az a társadalmi közeg, ami körbevette őket.

A történész szerint könyve új megvilágításba helyezi mindazt, amit Horthy vagy mondjuk Bethlen István tett, vagy éppen nem tett meg. Szerinte ha a történet 1944. március 19-én véget ért volna, Horthy ma a magyar történelemnek egy sokkal pozitívabb szereplője lehetne. Persze a történet nem ért véget akkor, Horthyt pedig komoly felelősség terheli mindazért, ami azután történt. Hiszen pontosan tudnia kellett, mi fog történni a Magyarországról deportált emberekkel, mégis sokáig passzívan szemlélte az eseményeket.

Ungváry könyvében elsősorban azokat a szociálpolitikai lépéseket vizsgálja, melyek úgy mutattak egy újraelosztás irányába, hogy közben lehetővé tették egy kisebbség teljes kirekesztését a társadalomból. A történész a bemutatón elmondta, hogy a történtek megértéséhez az egyik kulcsmomentum az egyenlőtlen modernizációban rejlik. Kulturális, habituális és társadalomtörténeti okokból a 19. századi magyar értelmiség több mint ötven százalékát zsidó és német származású magyarok alkották. Nem véletlen, hogy Bajcsy-Zsilinszkyék köre már akkoriban is arról cikkezett, hogy a magyarság kisebbségben van a saját hazájában.

Az állások és pozíciók egyenlőtlen eloszlása sokáig nem okozott komoly feszültséget az országban. Ungváry szerint létezett egy íratlan asszimilációs szerződés a magyar társadalomban: elismerték a zsidóságot és lehetővé tették nekik a gazdasági érvényesülést, cserébe viszont a zsidók nem nagyon vettek részt a politikai életben. Mindez jól működött addig, amíg a gazdaság robbanásszerű növekedést produkált. Míg Budapest egy apró, százezres város volt a 19. század elején, addig 1848 utáni negyven évben tíz évente duplázódott meg a lakossága. Ilyen eredményt egyetlen európai város sem tudott felmutatni, hasonló csak Chicagoban és Detroitban történt.

A magyar elitet amúgy semmi nem akadályozta volna abban, hogy szabadon elhelyezkedjen a polgári foglalkozásokban, egyszerűen csak habitusukhoz nem passzoltak azok. A hadseregbeli állások még hagyján, de például állatorvosnak lenni kevésbé volt derogáló, ha az állami munkahely volt, mint magánpraxisban orvosnak. A 20. század elejére persze a magyar urak hozzáállása ehhez a kérdéshez már megváltozott, de akkor már sok szakma területén kialakultak a számukra kedvezőtlen arányok.

Antimodernizációs hisztéria

Az igazi változások nem az első világháborúval vagy a Tanácsköztársasággal történtek, mint azt legtöbbször gondolni szokás, hanem már a 19. század végén, amikor megtorpant a gazdasági növekedés. Ekkor bukkantak fel olyan új eszmék, melyek lassan képesek voltak átszivárogni a társadalom minden területére és politikai programok elemeivé válni.

Ungváry kiemelte, hogy mindez nem csak Magyarországon ment végbe, hanem a környező országokban mindenhol. A szomszédos országokban ugyanúgy egy homogén nemzetállam megteremtésének vágya lebegett a politikai döntéshozók szeme előtt, ezek pedig mindig etnicista alapú újraelosztási intézkedésekhez vezettek. Romániában amúgy éppen a helyi magyar kisebbség rovására.

Ami a magyar helyzetben egyedi, hogy a zsidóság csak nálunk volt ennyire kitüntetetten a modernizáció egyedüli hordozója. A gazdasági problémák nyomában jelentkező antimodernizációs hisztéria így Magyarországon könnyedén találhatta meg ellenségként a zsidóságot. Ungváry szerint félreértjük a történelmet, ha véletlenszerűnek gondoljuk el, hogy egy korban melyik kisebbséggel szemben történnek diszkriminatív lépések.

Ezeket a feszültségeket hordozta a 19. századvégi Magyarország és csak törésvonalak kellettek ahhoz, hogy a felszínre is kerüljenek. Ilyen törésvonal volt például a Katolikus Néppárt feltűnése és megerősödése, általuk az első nyíltan antiszemita párt jelent meg a politikai térben. A történész úgy látja, első világháború és a Tanácsköztársaság nélkül is leváltották volna itthon a Tisza-féle "liberális" elitet, mert a döntő okok nem konkrét történelmi eseményekben rejlettek, hanem mélyebben, szociálpolitikai szinten.

Elmaradott, konzervatív antiszemitizmus

Ungváry ezek után arról beszélt, hogy lehet ugyan Bethlen Istvánt is antiszemitának nevezni, csak hogy ez meglehetősen értelmetlen. Bethlen persze antiszemita volt, ahogyan Horthy is, egy elmaradott, 19. századi konzervatív értelemben, de még a vagyonát sem akarta elkobozni senkinek, nemhogy likvidálni őket. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy Horthyék antiszemitizmusa gyökeresen más, mint mondjuk Gömbös Gyuláé, aki miniszterelnöksége alatt már a leendő zsidótörvények statisztikai megalapozásán dolgozott.

A társadalmi változásokat jól mutatja, hogy Bethlen 1920-ban a választásokon regnáló miniszterelnökként a saját körzetében kapott ki a fajvédő párt jelöltjével szemben. Ezek után látták be, hogy két feltétele van annak, hogy Magyarországon legyen értelme általános, titkos választásokat tartani. Egy erős, független középosztály megléte és hogy a lakosság nagy része ne nyomorogjon. Ungváry itt kiszólt kicsit a történelemből és utalt arra is, hogy ez létező probléma a mai Magyarországon is.

Nem is véletlen, hogy 1920 és 1939 között nem volt általános, titkos választás Magyarországon. Amikor pedig 1939-ben megint tartottak, akkor a leginkább szocialista elemekkel kampányoló Nyilaskeresztes Párt képviselői 30-40 százalékot szereztek a legtöbb körzetben.

Lehetett volna más a vége

Ungváry szerint egyáltalán nem volt szükségszerű, hogy a Horthy-rendszernek így kell végeznie. És éppen ezért lehet felelősökről beszélni. A rendszernek ugyanis voltak belső modernizációs tartalékai, a történész szerint végbemehetett volna egy olyan konszolidáció, mint mondjuk Spanyolországban. Ám ahogy 1936-ban Horthy és köre még félre tudta állítani a zsidótörvényeket előkészítő Gömböst, a rendszer már nem volt képes az önkorrekcióra Imrédy 1938-as beiktatása után. Ekkor került az ország arra a lejtőre, ahonnan már nem volt visszaút.

Ennyit villantott fel új könyvéből Ungváry Krisztián bő negyvenöt perc alatt, majd utána azt javasolta, hogy a folytatás és a részletek átbeszélése előtt kóstoljuk meg új borát, még mielőtt a hozott palackok felmelegednének. A könyvbemutatóból hirtelen borkóstolásra keveredett pár tucat ember így kiment a terem előterébe, ahol Ungváry egy zöld gurulós bőröndből kezdte előszedni borokat, ám közben a bemutatónak helyet adó Könyv Fieszta rendezői egy Gerlóczy Márton könyvbemutatót indítottak el a teremben, így nem volt hol folytatni a beszélgetést.

Ungváry Krisztián új könyve A Horthy-rendszer mérlege – Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon címmel jelent meg a Jelenkor kiadónál.