A diákok felálltak a tárgyalóasztaltól

2012.12.18. 12:19 Módosítva: 2012.12.18. 18:49
Eredménytelenül zárult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és Balog Zoltán miniszter tárgyalása a felsőoktatásról. A diákok továbbra is elfogadhatatlannak tartják a kormány javaslatát a felvételi rendszerről, ezért ülősztrájkot kezdenek a Parlamentnél. A kormány jövőre 40 ezer diák tanulmányait fizetné az alapszakokon, ami magasabb az idei számnál, de a HÖOK elnöke szerint erre semmi garancia nincs. Balog Zoltán szerint csak a hallgatói szerződésben nem értenek egyet, és a diákvezetők közül többen politikai érdekeket követnek.

„A kormány meghallotta a diákok hangját, de hallgatói önkormányzatok nem hallják a kormány hangját” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a HÖOK vezetőivel folytatott megbeszélése után. Szerinte a kormány az elmúlt hetekben meghallgatta a diákok követeléseit, eltörölték a tandíjat és a keretszámokat is, ellenben a hallgatók nevében tárgyaló egyes szereplők politikai érdekeket követnek, és a tárgyalások megszakításában érdekeltek.

A miniszter arra hívta fel a diákokat, hogy vegyék észre a kormány lépéseit, és amennyiben szükséges, folytassák a tárgyalásokat. Balog úgy véli: az elmúlt napok módosításai után egyedül a "röghöz kötésről" szóló hallgatói szerződés kérdése maradt nyitva, azaz a diákok hat pontos követelései közül ötben egyetértenek. A miniszter szerint ugyanakkor „nem vagyunk olyan gazdag ország, hogy másoknak képezzünk orvosokat”.

40 ezer tandíjmentes hely

Balog Zoltán bejelentette, hogy a kormány szerdán 40 ezer teljesen államilag finanszírozott képzési hely meghirdetéséről dönt a következő tanévre a felsőfokú szakképzésben, illetve az alap- és osztatlan képzésekben. Ha a szakonként és intézményenként meghirdetett bejutási pontszámokat ennél többen érik el, több diák is bekerülhet ingyenes helyre. Ez a 40 ezres szám több mint az idei 37 ezres keretszám, és megközelíti a HÖOK és a Hallgatói Hálózat által követelt 2011-es számot (2011-ben 10 ezer tandjímentes hely volt a felsőfokú szakképzésben  és 40 610 az alapszakokon).

Az Index kérdésére a miniszter azt mondta, a teljes állami fínanszírozásban meghirdetett 40 ezer helyen felül még részösztöndíjas helyeket is meghirdethetnek, ezek számáról egyelőre nincs döntés. Balog ugyanakkor azt is elmondta, jövőre is lesznek olyan képzések, ahol csak önköltséges formában lehet tanulni, ilyenek a gazdasági és jogi szakok.

A diákszervezetek képviselői tárgyalásra alkalmatlannak találták a kormány javaslatait, ezért felálltak a tárgyalóasztaltól. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke továbbra is bizonytalannak látja a helyzetet, és nehezményezte, hogy továbbra sem ismernek konkrét számokat. Mint mondta, kitérő, mellébeszélő monológot hallhattak, aminek sok esetben köze sem volt az adott kérdéshez. A diákszervezet elnöke szerint a miniszter által eléjük terjesztett javaslat „nem átlátható, bizonytalan és semmi garancia nincs rá”. A HÖOK elnöke úgy látja, a keretszámokat tulajdonképpen csak átneveznék, és egy másik módszerrel valósítaná meg a kormány az eredeti elképzelését.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tartják elfogadhatónak, hogy a kormány javaslata szerint 40 ezer diák tanulhat térítésmentesen 2013-tól, Nagy Dávid azt mondta: erre sem látnak semmilyen garanciát. Nagy Dávid szerint  eldöntött dolgokról nincs értelme tárgyalni. Ha van elmozdulás és belátás a kormány részéről, akkor folytatódhatnak az egyeztetések. A HÖOK elnöke bejelentette: a középiskolások szerdai demonstrációjához kapcsolódóan ülősztrájkot kezdenek a Parlamenttel szemben.

A tárgyalásra a HÖOK elhívta a Hallgatói Hálózat egy képviselőjét is. A minisztériumban kisebb vita alakult ki, hogy Fatér Ambrus is bemehet-e, végül beengedték őt is a tárgyalásra, de csak megfigyelői státuszban. A Hallgatói Hálózat facebook-oldalán közzétett értékelése szerint teljes káosz van a kormányzatban. A szervezet bejegyzése szerint a megjelent diákok azzal szembesültek, hogy „Balogék nem tudtak választ adni a kérdéseikre, nem láttak konkrét tervet vagy számokat, nem volt miről beszélni”.

Háromszor ajánlott tárgyalást a miniszter

A korábban a kormány felsőoktatási elképzelései iránt megértést mutató HÖOK november végén kezdte el követelni, hogy vizsgálják felül a 2013-ra készített keretszámjavaslatot és egyeztessenek róla. Amikor december 5-én a kormány váratlanul egy olyan második javaslatot tárgyalt, amely az alap- és osztatlan képzésben drasztikusan 10 ezerre csökkentette volna az állami finanszírozású helyek számát, 40 ezer felvételizőnek pedig félig fizetős részösztöndíjas helyet ajánlott fel, Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta: ha ez igaz, akkor Magyarországon bevezették a tandíjat és becsapták a fiatalokat.

A kormányülés másnapján a HÖOK bejelentette, népszavazást kezdeményez a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért. A HÖOK először figyelemfelkeltő akciókat tartott: diákok és oktatók Szegeden elfoglalták a kormányhivatalt. Másnap hasonló akció zajlott Miskolcon is. A hallgatói tiltakozást velük egy időben kezdte meg a Hallgatói Hálózat, amely december 10-én az ELTE lágymányosi épületében fórumot tartott, majd után rövid időre lezárta a Petőfi hidat, majd a Kossuth térre és a Lánchídon át a Clark Ádám térig vonult.

Orbán Viktor levélben válaszolt a HÖOK elnökének. Ebben azt írta: 2011-ben tárgyalt a HÖOK-kal, ismertette a kormány felsőoktatási stratégiáját, ezért úgy gondolja, döntéseikkel semmilyen meglepetést nem okoztak. A kormányfő egyúttal azt ajánlotta, hogy a hallgatók keressék az ügyben bizalommal Balog Zoltán oktatásért felelős minisztert.

A HÖOK már korábban bejelentette, hogy december 12-én tüntetést tart Budapesten. Erre Orbán Viktort is meghívták, hogy szembesítsék a 2008-as tandíj ellenes népszavazás idején képviselt álláspontjával.

A tüntetés előtt egy nappal Balog Zoltán egyeztetésre hívta a HÖOK-ot. A hallgatók azt válaszolták, egy későbbi időpont lenne alkalmas a tárgyalásra, addig ugyanis a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetekkel, a középiskolás diákok képviselőivel is egyeztetniük kell, és figyelembe akarják venni az országszerte tartott hallgatói fórumok véleményét is.

Orbán Viktor nem ment el a december 12-én a Műegyetemen tartott tüntetésre, amely után a hallgatók felvonultak. A diákok a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt tüntettek, majd a Parlamenthez mentek,  ahol egy több száz fős csoport bement az Országház elzárt területére. Rendőrök tartóztatták fel őket.

Balog Zoltán a a tüntetés másnapjának délutánjára is tárgyalásra hívta a HÖOK-ot, a szervezet azonban azt közölte, ilyen rövid idő alatt nem tudnak a fővárosba jönni a vidéki vezetők.

Balog Zoltán pénteken harmadszor is a HÖOK-hoz fordult, hogy tárgyaljanak. Abban állapodtak meg, hogy december 18-án kedden találkoznak. A Brüsszelből hazaérkező Orbán Viktor azonban a hétvégén váratlanul bejelentette: eltörlik a keretszámokat, a tandíjmenetes helyekre pedig mindenki bejuthat, aki eléri a szükséges ponthatárt. A kormány új javaslata szerint aki megszerzi a diplomát és Magyarországon helyezkedik el, annak ingyenes marad a képzés. A javaslat részletei azóta sem ismertek.

Balog Zoltán a vasárnap tartott kormányszóvivői tájékoztatón ezért már azt mondta: mivel a kormány szerdán akarja véglegesíteni a döntést, jobb lenne, ha kedd helyett már hétfőn tudna tárgyalni a HÖOK-kal, hogy az ő javaslataikat is bedolgozhassák az anyagba. A HÖOK ezt azzal utasította vissza, hogy a részletek ismerete nélkül nincs értelme tárgyalni. Egyúttal bejelentették, hogy a Hallgatói Hálózat egy képviselője is részt vehet velük a miniszterrel folytatott keddi tárgyaláson.

Ma is sztájkoltak

Az ország több iskolájában ma is demonstáltak a középiskolások a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen. A XIII. kerületi Ady Endre Gimnázium diákönkormányzata ülősztrájkot szervezett kedden a hatodik tanórában.

Miskolcon a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ diákjai tartottak ülősztrájkot. Fazekas Viktor 12. osztályos tanuló, a tiltakozó akció egyik szervezője elmondta: demonstrációjukkal szolidaritást vállaltak a tiltakozó egyetemi hallgatókkal és középiskolás diáktársaikkal.

Székesfehérváron mintegy százhúsz középiskolás tüntetett: a megyeháza elé vonultak, majd felolvasták követeléseiket. Eztután Dorkota Lajos kormánymegbízott fogadta a diákok képviselőit és az újságírók jelenlétében a pontszámokról, a tandíjról, a felsőoktatási forráskivonásról és a hallgatói szerződésekről beszélt velük. Dorkota azt mondta, hogy a legutóbbi kormányzati döntésekkel eleget tettek azoknak a kéréseknek, amelyek miatt a diákok a múlt hét óta tüntetnek.

Ülősztrájk volt a pécsi PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában is. Noha a közösségi oldalakon is hirdették az eseményt, és a sajtó képviselőit is tájékoztatták a demonstrációról, a helyszínre végül nem engedték be a média képviselőit. A meghirdetett esemény előtt az iskola épületénél várakozó újságírókkal Gara Szabolcs igazgatóhelyettes közölte: a tantestület megegyezett a diákok képviselőivel, hogy a hamarosan kezdődő fórumra nem engedik be a sajtó képviselőit. Demonstráció megtartásáról pedig nem is volt szó - mondta. (MTI)