Orbán sajnálja, hogy nincs 50+-os tévé
További Belföld cikkek
-
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
- Brüsszelezve üzent Szentkirályi Alexandra nőnap alkalmából Magyar Péternek
- Egészségügyi államtitkár: A Magyar Orvosi Kamara beállt az ellenzéknek kampányolni
- Megjelent a tervezet, így drágulhat a közösségi közlekedés Budapesten
- Holttestet találtak a Börzsönyben
„Szívesen mondok beszédet, ha erre tömeges igény mutatkozik, de az Idősügyi Tanács nem erre való” – kezdte félórás beszédét Orbán, akin egyáltalán nem látszott, hogy egy napja még a hétvégi fogászati műtét miatti fájdalmakra hivatkozva nem beszélt a parlament ezévi utolsó ülésén. Igaz, azt is mondta, hogy „azért adott a jóisten kétharmadot, hogy amit Magyarország megmentése érdekében el kell végeznünk, azt elvégezzük”. Továbbá azt hiszi, hogy a parlament tegnap elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet, ami szerinte a jövő év elején életbe is lép.
A Ptk.-t valójában még nem fogadta el a parlament. Ez akár szerencse is lehet, hiszen Orbán a tanács ülésén konkrétan javasolta, hogy az idősek adjanak még ötleteket, mit kéne beleírni a szerinte már elfogadott törvénybe ahhoz, hogy az megfeleljen az idősekért az ország alaptörvényében vállalt felelősség követelményének.
Orbán két jövő évi tervébe is beavatta a Tanács tagjait. Az év nagy eredményeként a gáz- és villanyár decemberben bejelentett tíz százalékos csökkentését hozta fel, amit ő az energiaszolgáltatás állami kontrolljának nevezett. „Hasonló harcmodorra készülünk a vízszolgáltatásban és a kommunális hulladéknál is” – jelentette be az újabb államosítási terveket.
De az időskor, ahogy azt az általa csak „Laci bátyámnak” nevezett Iván Róbert professzor mondta neki, nemcsak a rezsiből és a nyugdíjból áll. Ezért elmondta, hogy „modern elektronikus eszközökkel szerelünk fel egy megyei városnyi embert, hogy aktívabb és sűrűbb kapcsolati hálót működtethessenek”. A programról csak annyit árult el, hogy „egy nagy nemzetközi céggel közel állunk a megállapodáshoz. Ha sikeres a program, országossá is terebélyesedhet.”
A beszédében a már ismert panelek mentén jellemezte az ország helyzetét. Európa válságban van, és bár nem Magyarország okozta a válságot, nem tudja magát függetleníteni tőle. „Az előttünk álló két év azért tölthet el minket reménnyel, mert ha nem tévedtünk az előző két évben, ha jól értettük meg a világot, ha Magyarországnak sikerült alkalmazkodnia, akkor az elmúlt két évben létrehoztuk azt a stabil, alkotmányos és politikai rendszert, ami 2013-ban már növekvő gazdasági teljesítményt kell hozzon”.

Mivel a miniszterelnök szereti a hasonlatokat, ide is beszúrt egyet. „A darázsnak repülnie kell„. Majd kifejtette. „Létezik egy mondás a biológiában, hogy a darázs, ha megvizsgáljuk, kicsi a szárnya, meg idétlenül néz ki. Mérnöki szemmel kijelenthető, hogy nem képes repülni. 2013 lesz az az év, amikor kiderül, hogy tud-e repülni a darázs”.
És mert szeret hasonlatokban beszélni, a tanács egyik tagjának felvetésére is azzal felelt. Az idős hölgy azt javasolta, hogy egy kicsit lassítani kéne „ezen a hatalmas változtatási dömpingen”, mert a tempó szerinte Rogán Antalhoz és Lázár Jánoshoz van mérve. „Én dührohamot kapok, amikor a boltban átrendezik a polcokat, és újra meg kell tanulnom, hogy hol a liszt és a cukor” – mondta, majd javasolta, hogy „slow down”.
„Aki vékony jégen fut, annak a gyorsaság a biztonság” – felelte erre Orbán. Ettől a fizika alapvető összefüggéseire tekintettel mi magunk mindenkit óvnánk. Ha valamiért muszáj vékony jégen átkelniük, hasaljanak le és lassan kússzanak át. De ez mellékes, Orbán szerint nincs lehetőség a lassításra, mert háború van, ezért kell végig vinni a reformokat, amit Orbán egy lakás átalakításához hasonlított, amit szerinte „mindannyian ismerünk a saját életünkből”. Ezért kellett teljesen megújítani Magyarországot, és szerinte jól is állnak a dolgok, például „a fölsőoktatásnak is a végén vagyunk, én azt hiszem, hogy az lezárult”.
A tanács ülése amúgy a résztvevők kérdéseinél vált igazán abszurddá. Monspart Sarolta például a sírig tartó szexről beszélt, "már ha van kivel, mert Magyarországon nyolcvanezer özvegy él". Ugyanő állt elő azzal a reformétkezési javaslattal, hogy „hatvan év felett kistányér, hetven év felett kávéstányér, nyolcvan év felett pedig már mindegy”. A bizarr felvezetés után azt javasolta, hogy „ha írna a miniszterelnök úr a médiáknak, mert semmi műsorunk nincs”.
„Az irányítási rendszer, fájdalom vagy sem, nem ad lehetőséget arra, hogy utasítást adjunk a közmédia tartalmára” – felelte Orbán. Arra azonban van lehetőség, hogy új csatornákat indítsanak, és a miniszterelnöknek két ötlete is támadt. „Nincs magyar gyermekcsatorna, és nincs 50+-os csatorna. Mindkettőre szükség volna” – mondta.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
6 órája
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
- Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
- Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
- Belföld
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49