Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Orbán sajnálja, hogy nincs 50+-os tévé

2012.12.18. 13:28
Az energiaszektor után a vízcégeket és a kommunális hulladékhasznosítást is társadalmasítaná Orbán Viktor, derült ki az Idősügyi Tanács ezévi utolsó ülésén. A miniszterelnök emellett elárulta, hogy hamarosan megállapodást kötnek egy meg nem nevezett nemzetközi céggel, melynek eredményeként egy megyei jogú város lakóit elektronikus eszközökkel látják el. Így a város "fiatal, nyugdíj előtti és nyugdíjas lakói" aktívabb és sűrűbb kapcsolati hálót működtethessenek. Ha a program sikeres, akkor országossá terebélyesedhet, ígérte a miniszterelnök.

„Szívesen mondok beszédet, ha erre tömeges igény mutatkozik, de az Idősügyi Tanács nem erre való” – kezdte félórás beszédét Orbán, akin egyáltalán nem látszott, hogy egy napja még a hétvégi fogászati műtét miatti fájdalmakra hivatkozva nem beszélt a parlament ezévi utolsó ülésén. Igaz, azt is mondta, hogy „azért adott a jóisten kétharmadot, hogy amit Magyarország megmentése érdekében el kell végeznünk, azt elvégezzük”. Továbbá azt hiszi, hogy a parlament tegnap elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet, ami szerinte a jövő év elején életbe is lép.

A Ptk.-t valójában még nem fogadta el a parlament. Ez akár szerencse is lehet, hiszen Orbán a tanács ülésén konkrétan javasolta, hogy az idősek adjanak még ötleteket, mit kéne beleírni a szerinte már elfogadott törvénybe ahhoz, hogy az megfeleljen az idősekért az ország alaptörvényében vállalt felelősség követelményének.

Orbán két jövő évi tervébe is beavatta a Tanács tagjait. Az év nagy eredményeként a gáz- és villanyár decemberben bejelentett tíz százalékos csökkentését hozta fel, amit ő az energiaszolgáltatás állami kontrolljának nevezett. „Hasonló harcmodorra készülünk a vízszolgáltatásban és a kommunális hulladéknál is” – jelentette be az újabb államosítási terveket.

De az időskor, ahogy azt az általa csak „Laci bátyámnak” nevezett Iván Róbert professzor mondta neki, nemcsak a rezsiből és a nyugdíjból áll. Ezért elmondta, hogy „modern elektronikus eszközökkel szerelünk fel egy megyei városnyi embert, hogy aktívabb és sűrűbb kapcsolati hálót működtethessenek”. A programról csak annyit árult el, hogy „egy nagy nemzetközi céggel közel állunk a megállapodáshoz. Ha sikeres a program, országossá is terebélyesedhet.”

A beszédében a már ismert panelek mentén jellemezte az ország helyzetét. Európa válságban van, és bár nem Magyarország okozta a válságot, nem tudja magát függetleníteni tőle. „Az előttünk álló két év azért tölthet el minket reménnyel, mert ha nem tévedtünk az előző két évben, ha jól értettük meg a világot, ha Magyarországnak sikerült alkalmazkodnia, akkor az elmúlt két évben létrehoztuk azt a stabil, alkotmányos és politikai rendszert, ami 2013-ban már növekvő gazdasági teljesítményt kell hozzon”.

Mivel a miniszterelnök szereti a hasonlatokat, ide is beszúrt egyet. „A darázsnak repülnie kell„. Majd kifejtette. „Létezik egy mondás a biológiában, hogy a darázs, ha megvizsgáljuk, kicsi a szárnya, meg idétlenül néz ki. Mérnöki szemmel kijelenthető, hogy nem képes repülni. 2013 lesz az az év, amikor kiderül, hogy tud-e repülni a darázs”.

És mert szeret hasonlatokban beszélni, a tanács egyik tagjának felvetésére is azzal felelt. Az idős hölgy azt javasolta, hogy egy kicsit lassítani kéne „ezen a hatalmas változtatási dömpingen”, mert a tempó szerinte Rogán Antalhoz és Lázár Jánoshoz van mérve. „Én dührohamot kapok, amikor a boltban átrendezik a polcokat, és újra meg kell tanulnom, hogy hol a liszt és a cukor” – mondta, majd javasolta, hogy „slow down”.

„Aki vékony jégen fut, annak a gyorsaság a biztonság” – felelte erre Orbán. Ettől a fizika alapvető összefüggéseire tekintettel mi magunk mindenkit óvnánk. Ha valamiért muszáj vékony jégen átkelniük, hasaljanak le és lassan kússzanak át. De ez mellékes, Orbán szerint nincs lehetőség a lassításra, mert háború van, ezért kell végig vinni a reformokat, amit Orbán egy lakás átalakításához hasonlított, amit szerinte „mindannyian ismerünk a saját életünkből”. Ezért kellett teljesen megújítani Magyarországot, és szerinte jól is állnak a dolgok, például „a fölsőoktatásnak is a végén vagyunk, én azt hiszem, hogy az lezárult”.

A tanács ülése amúgy a résztvevők kérdéseinél vált igazán abszurddá. Monspart Sarolta például a sírig tartó szexről beszélt, "már ha van kivel, mert Magyarországon nyolcvanezer özvegy él". Ugyanő állt elő azzal a reformétkezési javaslattal, hogy „hatvan év felett kistányér, hetven év felett kávéstányér, nyolcvan év felett pedig már mindegy”. A bizarr felvezetés után azt javasolta, hogy „ha írna a miniszterelnök úr a médiáknak, mert semmi műsorunk nincs”.

„Az irányítási rendszer, fájdalom vagy sem, nem ad lehetőséget arra, hogy utasítást adjunk a közmédia tartalmára” – felelte Orbán. Arra azonban van lehetőség, hogy új csatornákat indítsanak, és a miniszterelnöknek két ötlete is támadt. „Nincs magyar gyermekcsatorna, és nincs 50+-os csatorna. Mindkettőre szükség volna” – mondta.