Gyurcsány: Ez még nem a világ vége

2012.12.20. 13:41

A kormány „hét főbűnét” vette számba Gyurcsány Ferenc a 2012-es évet értékelve.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt mondta: a kereszténység legnagyobb ünnepe felé közeledve „talán nem profán a példázat”, ha a kormány tevékenységét hét főbűnben foglalja össze.

A felsorolást azzal kezdte, hogy a kabinet 2012-ben recesszióba döntötte a gazdaságot. Közölte, bár egyedi lépések sokaságával sikerült 3 százalék alá szorítani a hiányt, „ennek pokoli ára van”.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: a kormány szétzilálta az oktatást, a világnézetileg semleges oktatás alkotmányos elvét sértve bevezették a kötelező hit- és erkölcstant, tönkretették a szakképzést, a felsőoktatásban pedig teljes a fejetlenség.

Két további főbűnnek nevezte, hogy a kabinet felszámolta a kulturális és művészeti szabadságot és megteremtette a négymillió koldus országát.

Eközben az egészségügy rendszere is a működésképtelenség határán billeg, soha ennyi orvos és ápoló nem hagyta el az országot – jelentette ki.

Szerinte a kormány „feldúlta” a köztársaságot. Kiemelte, hogy az időtállónak ígért új alaptörvényt többször is módosították, korlátozták az Alkotmánybíróság jogköreit és bevezették a választási regisztrációt.

Végül kijelentette, hogy a kormány „elszigetelte Magyarországot a világtól”, miközben „egészen botrányos események” is történtek 2012-ben, például az azeri baltás gyilkos kiadása. Azt mondta: Magyarországot nem keresik az európai államfők, a világ nagy hatalmi centrumaiban pedig nem látják szívesen Orbán Viktort.

Gyurcsány Ferenc úgy összegzett, hogy bár a kormány tevékenysége tragikus, de ez „még nem a világ vége”. Közölte, van még remény arra, hogy 2014-re az ország többsége megérti: a jelenlegi kormány nem a közjót szolgálja, hanem a „kevesek olyan hatalmát, amely a többség kárára működne”.