Egész népemet fogom milliárdokért tanítani
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Alig nyitották meg a nyelvoktató cégek számára a jelentkezés lehetőségét az Európai Unió „Tudásod a jövőd” elnevezésű lakossági idegen nyelvi fejlesztő projektjére, az egyik megyei kormányhivatalban már tudták, hogy melyik cégnél tanulhatnak majd a kormányzati szakigazgatási dolgozók és családtagjaik.
Az Index birtokába került dokumentum szerint két nappal a 12,5 milliárd forintos, uniós forrásból finanszírozott program regisztrációjának indítása után, november 10-én a Somogy megyei kormányhivatal körlevélben küldte szét a hallgatók számára nagyon kedvező, 95 százalékos támogatottságú tanfolyam jelentkezési lapját, amelyen a DFT-Hungária Kft. már lebonyolítóként szerepelt.
A hazai nyelviskolák által megváltásként várt projektre jelentkező cégek többsége ekkor még az induláshoz szükséges papírok összegyűjtésével foglalkozott.
Százezer embert tanítani
Óriási volt a várakozás, hogy kiírják végre a jelentkezési feltételeket az összesen legalább 100 ezer ember kétéves idegen nyelvi képzéséről szóló pályázathoz. A jelentkezést számos bürokratikus elem nehezítette. Referenciaként olyan munkaügyi statisztikát kértek, aminek a megszerzése legalább egy hetet elvitt a felkészülésből, de az nem jelentett akadályt, ha valakinek nem, vagy csak alig volt tapasztalata a területen.
A nehezítések ellenére végül több mint háromszáz cég regisztrált a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalnál abban a reményben, hogy bekapcsolódhat a Magyarországon e területen páratlan méretű programba, amely minden bizonnyal át fogja rendezni a teljes ágazatot, hiszen a kívülrekedtek számára végképp elapadhat a fizetőképes kereslet az amúgy is pangó piacon.
A napokban azonban kiderült, hogy a jelentkezők többségének csalódnia kellett, mert miközben kétségbeesetten próbálták összeszedni a szükséges papírokat, majd információkat kisajtolni a pályáztatást lebonyolító Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalból, 4-5 cég már meg is kapta a nagy megrendeléseket, és elkezdte a jelentkezők gyűjtését.
Egy magát becsapottnak érző cégvezető a napokban a Piac és Profit internetes oldalán tette közzé levelét, amelyben leírja, hogy december 12-én még jóhiszeműen érdeklődött a hivatalnál, mikor indíthatják meg a lakossági jelentkeztetéseket, a KIH pedig türelmét kérte. December 18-án viszont a program hivatalos oldalán elindult a hallgatók felvétele, de erről ők nem kaptak értesítést, mert az oktatást „egy megdöbbentően szűk kör” végezheti.
„Igencsak úgy tűnik, a képzőintézmények már előre, még szinte a beadás előtt kiválasztásra kerültek, megszülettek a szerencsés intézmények, akik részt vehetnek a pályázat megvalósításában” - vonta le magának a történtek alapján a konklúziót az egyik vállalkozó, aki szerint a hivatal ezzel az eljárással komoly versenyhátrányt okozott cégének, és a többi hozzájuk hasonló nyelvoktatással foglalkozó intézménynek.
A cégek azért csalódottak, mert mindenki azt hitte, hogy a TÁMOP 2.1.2-vel eljön a kánaán, egy ekkora keretből az egész magyar ágazatnak jut majd megrendelés – mondta az Indexnek egy másik iskolatulajdonos. Szerinte sok vállalkozás az utolsó fillérjét is beleölte, hogy kitartson a nagy üzlet beindításáig, és most azt látja, hogy néhány kiváltságos az orra előtt halássza le a piacot.
Az érintettek csak a hallgatói regisztrációból tudhatták meg, hogy melyik cégek tanfolyamára lehet jelentkezni. Több ezer ember képzésére kapott megrendelést például az International House Kft., amely Budapesten közismert nyelviskola. Az IH ugyanakkor eddig szinte az egyetlen volt (a Dover mellett) a minőségi oktatásra nagy hangsúlyt fektető Nyelviskolák Szakmai Egyesületének 39 tagja közül, aki zöld utat kapott. A csalódott iskolák ezt azzal magyarázzák, hogy az IH-nak Sikó Anna a többségi tulajdonosa.
Sikó Annáról az ágazatban az a legenda kering, hogy korábban Orbán Viktort is tanította angolra. Annyi biztos, hogy a 2010-es kormányváltás után felívelt Sikó politikai karrierje, és jelenleg Magyarország ausztráliai és óceániai nagyköveti posztját töltheti be. Kinevezése előtt a miniszterelnök személyesen mondott neki köszönetet, amiért az elmúlt években „szellemi hátországot” adott a Fidesznek. A köszönet többek között arra vonatkozhatott, hogy az IH vezetője, aki tagja a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának is, részt vett a Széll Kálmán terv kidolgozásában.
Szabolcstól New Yorkig
Az országos képzési program nyerteseinek szűk körébe meglepő módon két nyíregyházi vállalkozás is bekerült: a New York Nyelviskola és a Top Tanoda. Mindkét cég (legalábbis a közelmúltig) a Bucskó-család érdekeltsége. Különösen érdekes, hogy cégalapító, Bucskóné Szabari Judit, a Felnőttképző Akkreditáló Testület nyelvi vezetője. Egybeesés, hogy a pályázaton való részvételhez ennek a testületnek az akkreditációját kellett benyújtani a KIH-hez. A New York Szabolcs megyében és környékén a munkaügyi pályázatok nagy nyertese volt eddig is, de a Top Tanoda korábban egy alig tízmilliós forgalmú minicég volt.
Természetesen a jólértesült somogyi kormányhivatalban emlegetett DFT-Hungária is kapott megrendelést az uniós pályázaton, de leendő hallgatóinak létszáma nem látszik a lakossági regisztrációs rendszerben. Úgy tudjuk ennek az az oka, hogy a projekt keretében olyan tanfolyamok szervezésére kapott megbízást, amelyeket nyilvánosan nem hirdetnek meg. A zárt képzések cégeknél, vagy éppen államigazgatási szerveknél zajlanak majd. A DFT-Hungária sok egyéb tevékenysége mellett azzal vetette észre magát, hogy sikerrel műkdött közre az Erzsébet utalvány indításakor az elfogadóhelyek rohamszerű összegyűjtésében.
A Dover szerint nem volt nehéz
A Dover Nyelviskola az első beadási napon és hiánypótlás nélkül adta be a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz a TÁMOP 2.1.2.-hez szükséges intézményi dokumentációt, a megnyitás utáni második napon adta be programjait 3 nyelvre, nyelvenként 1-3 modulra, 4 különböző szintre - reagált a cikkünkre Dohár Péter, a Dover nyelviskola vezetője. Dohár szerint - más cégek állításával szemben - a referencia, vagyis a munkaügyi statisztikák (OSAP lista) elkészítése – amennyiben egy iskola a jogszabályoknak megfelelően minden évben rendszeresen vezette azt - nem jelenthetett nehézséget. A projektben a Dover Nyelviskola azt vállalta, hogy nyelvi képzéseinek 10 százalékát Budapesten, 90 százalékát pedig a “konvergencia régióban”, és ott is elsősorban hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű településeken fogja lebonyolítani, ezáltal a képzés célcsoportja az álláskeresők, és a tartósan munkanélküliek lesznek, tehát olyanok, akiknek valóban szükségük van idegen nyelvi ismeretekre.
Információink szerint az öt nyertes között van még Dover Nyelviskola, sőt ez a cég kapta a legnagyobb kvótát. A Dover indulásáról is gyorsan hírt kaptak az államigazgatásban, dolgozók: Miskolcon már a beadás napján reklámozták a hivatalokban. A budapesti székhelyű iskola most az országban mindenhol tanfolyamokat indíthat, köztük laktanyákban is. A Dover korábban a honvédség udvari beszállítója volt.
Az Albacomp Rendszerház Kft. is szerződést kapott nyelvoktatásra, jóllehet a cég eddig nem is működött ezen a területen, akkreditációját a közelmúltban szerezte, tanárai pedig még a közelmúltban sem voltak, ezért jelenleg alvállakozókat keres.
Jöhet bárki, csak a keret szűkös
A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal szerint minden képzőintézmény számára nyitott a Tudásod a jövőd! projekt, a részvételnek egyetlen korlátja van csupán, a rendelkezésre álló keret. A KIH sajtóirodája az Indexnek küldött levelében azt írta, a mostani, nem teljes körű feldolgozás alapján megállapítható, hogy 2013. június 30-ig a képzők a rendelkezésre álló forrás több mint tízszeresét szeretnék elkölteni, a 2,8 milliárd forint helyett 28 milliárdot, ezért jogos az a feltételezés, hogy nem minden képző fog a programba bekerülni és nem minden elképzelése tud megvalósulni. A KIH szerint egyébként csak a 2013. január 15-ig induló képzéseket hirdették meg, ahol valóban 5 képzőintézmény kapott szerződést, a későbbi időszakra pedig 24 szerződés írtak alá.
A projektben az együttműködő képző intézmények köre nincs behatárolva, írta a hivatal, hozzátéve, hogy minden képző intézménynek teljesítenie kell a nyilvánosságra hozott feltételeket. A KIH azt állítja, hogy a jelentkezők között jelentős számú olyan cég van, amelyeknek korábban nem volt fő profilja a nyelvi képzés, „ugyanakkor megállapítható, hogy jelentős képzési tapasztalattal rendelkeznek, illetve az összes feltétlelt teljesítették, amely a közzétett kritériumokban szerepelnek”.
A KIH tájékoztatása szerint a 12,5 milliárdos keretből összesen 9 milliárd forint fordítható képzésre, amit három időszakra osztva fognak felhasználni, 2013. június végéig 2,8 milliárd forintot, 2014. február végéig 4,8 milliárd forintot, 2014. augusztus végéig 1,4 milliárd forintot.