Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség

2012.12.22. 12:41

A Miniszterelnökség kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzési pályázatot írt ki kommunikációs faladatok ellátására – írja a Népszava. A lap értesülései szerint a feladat ellátására 700 millió és 1,33 milliárd forint közötti összeget szán a kormányfő hivatala.

A pályázat első része a 2013-2014. évi kreatív feladatok ellátására vonatkozik, míg a második ugyanerre az időszakra vonatkozó médiavásárlást irányoz elő.

A kormányfő hivatala legutóbb októberben indított nagyszabású médiakampányt. Akkor az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel bruttó 200 millió forint értékben kötött szerződést a Miniszterelnökség, hogy ismertesse az állam és az IMF közti megállapodás részleteit. A kampányról szóló szerződést a kormány oldalán elérhetővé tették.

Az I.M.G. Kft.-vel nem októberben szerződött először a kormány. Tavaly a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kötött egy 272 millió forint értékű keretszerződést a céggel az EU-elnökség „lakossági ernyőkommunikációjához" kapcsolódó feladatokra. Márciusban a Miniszterelnökség szerződött bruttó 800 millió forint erejéig a céggel annak bemutatására, hogy a kormány összefüggő döntések sorozatával tudatosan építi az erős, jól működő országot. Augusztusban 1,575 milliárd forintért szerződött le a vállalattal a Magyar Turizmus Zrt.

A Kreatív augusztusban  arról írt, hogy a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint az állami médiavásárlási tendereken az I.M.G. Kft. hasította ki a legnagyobb szeletet, a cég idén 2,45 milliárdnyi tendert nyert el.