Húzós éjszakára készülnek a mentők

2012.12.31. 11:47

Idén összesen 1370 embert élesztettek újra az Országos Mentőszolgálat dolgozói, mondta Győrfi Pál szóvivő a mentőszolgálat hagyományos szilveszteri sajtótájékoztatóján.

Azt tervezik, hogy létrehoznak egy egységes defibrillátor-adatbázist, amely hozzájárulhat még több sikeres újraélesztéshez.

A szóvivő azt mondta, bár a következő évben „szeretnének kevesebbet dolgozni”, természetesen jövőre is teljes készültségben dolgoznak az Országos Mentőszolgálat dolgozói. Ugyanakkor remélik, hogy jövőre egészségesebb életmódot folytatnak, óvatosabbak és szerencsésebbek lesznek az emberek.

Golopencza Pál, a közép-magyarországi régió mentésirányítás-vezetője közölte: szilveszterkor a mentők megerősített szolgálatot adnak, például Budapest belvárosában, és a mentésirányításban is többen dolgoznak.

A várható balesetek közül kiemelte a petárda-, és rakéta okozta sérüléseket. A mentők azt kérik, hogy a legális pirotechnikai eszközöket fokozott körültekintéssel, olyan helyen használják, ahol nem okozhatnak balesetet, ezek ugyanis súlyos égési, illetve roncsolt sérülésekkel járhatnak.

Golopencza Pál felhívta a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás súlyos következményeire és a várhatóan nagyon hideg éjszakára is. Senki ne hagyja egyedül társát az utcán, és ha valakihez mentőt hívnak, ne tegyék le rögtön a telefont, hanem hallgassák végig a diszpécser utasításait, tanácsait.