Elvitték az Apostoli Királyság kormányzóját

2013.01.02. 10:42

December 7-én egy magánvádasnak indult rágalmazási ügy tárgyalásáról kommadósok vitték el Borbély Józsefet, a magát apostoli magyar kormányzónak nevező pártelnököt – írta meg az atlatszo.hu. Az eljáró bíró akkor előzetes letartóztatásba helyezte, és elmekórtani kényszermegfigyelésre utalta be az egykori gyáriparos férfit, aki a Tempo Párt elnöke. Az atlatszo.hu azt írta, hogy a terembe három kommandós lépett be, közrefogta és megbilincselte Borbélyt, aki erre felszólította az ügyészt, hogy „a törvényes állapotot állítsa helyre, és a zugbírót tartóztassa le”.

Az előzetes letartóztatás indokaként a bíró az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértőre hivatkozott, aki szerint Borbély kivonta magát a bíróság által elrendelt vizsgálat alól, így a bíró arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott együttműködése, vagyis az elmeorvosi vizsgálaton való részvétele másképp nem biztosítható – írja az atlatszo.hu.

A cikk azért is különösnek nevezi a bíró indokolását, mivel a kényszerintézkedést az elsőfokú határozat kihirdetéséig rendelte el: így egy jelentéktelen, legfeljebb pénzbírsággal sújtható vétség miatt Borbély akár egy évet is elmekörtani intézetben kényszerülhet tölteni. Ráadásul állítólag nem Borbély késett, hanem az igazságügyi szakértő nem ért be az irodájába a megadott időpontban.

Az atlatszo.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy szokatlan, hogy egy kis súlyú, magánvádas büntetőügyben az ügyészség átvegye a vádat, majd rögtön az első tárgyaláson kezdeményezze a vádlott igazságügyi megfigyelését, és annak a bíró azonnal helyt is adjon.

Tavaly március 1-jén Borbély József az Apostoli Magyar Királyság Kormányának, illetve a Fehér Sereg parancsnokainak eskütételén a Budavári Palota előtt elmondta, hogy ő volt a Tiszta Energiával Magyarországért párt elnöke, mígnem 2009. június 13-án hajnalban arra ébredt, hogy „Magyarország királyság”. Borbély azt is elmondta, hogy a királyságnak ő lett az „önkéntes kormányzója”. 2011. november 11-én véget ért a kettős hatalom időszaka, a Kormányzó visszahelyezte jogaiba az Apostoli Magyar Királyságot, Orbán Viktor pedig azóta nem más, mint egy amúgy is illegitim párt elnöke – mondta akkor Borbély, és elmesélte, hogy 2011. december 28-án Kecskeméten a felavatta az Apostoli Magyar Királyság Kormányzói Hivatalát, egyúttal betiltotta minden magyarországi párt működését, tavaly február 25-én pedig partra szállt Visegrádon, és egy gerillaakcióval levonta a köztársasági zászlót.