Bárcsak meghaltál volna :)

„Sajnálom, hogy meg akartad ölni magad. Legközelebb fejezd is be :)”. „Nincsenek barátaid, menj és öld meg magad hahaha”. Két jellegzetes üzenet azok közül, amelyeket egy 15 éves brit lány mutatott a Daily Mailnek. A lány többször is öngyilkosságot kísérelt meg, amiért az iskolatársai folyamatosan zaklatták, eleinte főleg élőben, aztán egyre inkább virtuálisan. A zaklatás azért kezdődött el, mert a lányt megviselte szülei válása, sokat evett, emiatt hirtelen meghízott. Néhány lány az iskolából kinézte magának, onnantól nem hagyták abba a gyötrését.

Az öngyilkossági kísérleteit azonban túlélte, és azért döntött úgy, hogy beszélni kezd, mert az utóbbi időben egyre több hasonló történet jelent meg világszerte olyan tizenévesekről, akik iskolai, és főleg internetes zaklatás miatt követtek el öngyilkosságot.

Segítségkérés a Youtube-on

Ezek közül a legnagyobb hatású a kanadai Amanda Todd esete volt. A 15 éves lány a Youtube-ra töltött fel egy segélykérő videót, mielőtt öngyilkos lett. Ebben arról mesélt, hogyan gyötörték és alázták meg osztálytársai egy róla készült meztelen fotó miatt. Amanda csetelés közben küldte el magáról a képet egy ismeretlen fiúnak, aki később terjeszteni kezdte ismerősei körében. A lány emiatt öngyilkosságot kísérelt meg, iskolatársai viszont ebből is viccet csináltak. Utolsó videója már arról szólt, hogy nincs senkije, aki segíthetne.

Októberben egy szintén 15 éves amerikai lány, Felicia Garcia írta ki a Twitterre, hogy „Végeztem, feladom”, mielőtt öngyilkos lett. „Biztos, hogy nem tette volna meg, ha nem csúfolják. Ez a lány mindössze annyit akart, hogy békén hagyják, és ennyit nem voltak képesek megtenni érte” – írta a Twitteren egy iskolatársa. Novemberben egy 12 éves ír kislány, Lara Burns végzett magával azért, mert iskolatársai terrorizálták. Mindegyik eset után fellángolt a vita az internetes zaklatásról, több esetben a szülők és az érintettek kampányokat indítottak a hasonló helyzetbe jutott fiatalok megsegítésére, de eddig minden tragédiát újabb követett.

Amanda a kezeken

A történetek láthatóan megfogták a magyar középiskolásokat is. A tizenévesek körében népszerű gyakorikerdesek.hu tele volt a témával kapcsolatos kérdésekkel, és volt olyan iskola, ahol a gyerekek felírták a kezükre Amanda Todd nevét, hogy így emlékezzenek az esetére.

A magyar fiatalok körében ugyan nem történt olyan, nagy nyilvánosságot kapott eset, ahol egyértelmű lett volna a kapcsolat az internetes zaklatás és az öngyilkosság között, maga a jelenség azonban egyre elterjedtebb. Természetesen az iskolai kiközösítés, durvább csúfolódások és fenyegetések a legkevésbé sem számítanak újdonságnak, az utóbbi években azonban az internet új formát adott ennek. Ez pedig új jellegzetességekkel is jár.

„A tanév során előfordult-e, hogy megszégyenítettél egy másik diákot, gúnyolódtál egy másik diákon?” – a magyar tanulók 33,1 százaléka igennel válaszolt erre, amikor 2009-ben átfogó felmérés készült az iskolai erőszakról több mint 4000 diák megkérdezésével. A másik oldalon állónak, a megszégyenítés elszenvedőjének majdnem ugyanennyien érezték magukat: a megkérdezett iskolások 31,9 százaléka. Kiközösítésben elkövetőként 25,5, elszenvedőként 12,7 százalékuknak volt része.

Ismerősök tengere

A 2009 és 2011 között végzett EU Kids Online nevű átfogó európai vizsgálatban ezer 9 és 16 év közötti magyar gyereket faggattak. A megkérdezettek 19 százaléka mondta, hogy az előző egy évben érte kortársai részéről zaklatás. Ez a felmérés már rákérdezett kimondottan az online zaklatásra is. Az derült ki, hogy a zaklatást elszenvedő diákok 30 százalékát az interneten keresztül bántották, a legtöbbször valamilyen közösségi oldalon vagy azonnali üzenetküldő programon (pl. MSN) keresztül. Az esetek 58 százalékában bántó, zaklató üzenetek küldéséről vagy posztolásáról volt szó. A támadási felület adott: az EU Kids felmérés szerint a 9-16 évesek kétharmadának volt legalább egy közösségi oldalon saját profilja.

A profilt pedig használják is. Ötszáznál is több ismerőse van a tizenévesek 23 százalékának. Ezt az adatot már egy egészen friss, kimondottan a cyberbullyingra, vagyis az online bántalmazásra koncentráló felmérés hozta ki. A Tabby becenevű (Threat Assessment of Bullying Behaviour), 2012 végén lezárult projektben öt ország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Bulgária és Magyarország vett részt. Magyar részről négy nyíregyházi és hét budapesti iskola kapcsolódott be a Tabbybe. A projekt része volt, hogy a programok lefutása előtt és után is kitöltettek egy kérdőívet összesen hatszáz, 11 és 18 év közötti, de többségben középiskolás korú diákkal.

Nem látjuk, ha sír

Az derült ki, hogy a cyberbully most már Magyarországon is sokkal elterjedtebb, mint az iskolai bántalmazás. „Az egyik legfontosabb tanulság, hogy azok is lehetnek bántalmazók, akik egyébként az iskolában nem lépnek fel agresszorként” – mondja Parti Katalin, az Országos Kriminológia Intézet (OKRI) munkatársa, aki a Tabby kutatást vezette. Ennek több oka van. Az iskolában látni a másik reakcióit, online viszont nem tűnik fel, ha sírva fakad, akit szekálnak, így ez nem lehet visszatartó erő. Az interneten nem kell vállani az arcunkat, és nem kell rögtön felelni sem a tetteinkért. Az iskolai és az online bántalmazás egyébként a kutató szerint összefonódik: akit élőben kínoznak, azt az interneten is, viszont belőle magából is könnyen lehet online bántalmazó.

„Ez a netes vonal az utóbbi pár év termése, 2008-2009 óta van felfutóban” – mondja Senkár Éva, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány projekt koordinátora. A Kék Vonal lelkisegély-vonalára havonta körülbelül 4000, évente 55 ezer hívás fut be, főleg 12-16 év közötti fiataloktól. A legfontosabb téma természetesen a szerelem és a szex, de a dobogón ott vannak a családi és iskolai problémák is, utóbbin belül pedig kiemelten gyakori a fenyegetés és kiközösítés.

Gyalázkodás minden egyes nap

A kutatásban részt vett budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban beszélgettünk diákok egy csoportjával. Elmeséltek egy történetet, ami ugyan nem végződött tragédiával, de több szempontból is jól mutatja a cyberbullying jellegzetességeit.

Az egyik diák ismerőse, egy gimnazista lány közös honlapot szerkesztett egy fiúval, akit csak interneten keresztül ismert. Nézeteltérésük támadt, a lány ezért kizárta a fiút a szerkesztők közül. Ennek már több, mint fél éve, a fiú azonban azóta is minden egyes nap gyalázza a lányt az interneten. A lány letörölte és blokkolta őt minden lehetséges helyről, ismerősei azonban még így is minden nap látják, hogy miket ír róla.

Még a lány barátai között is voltak olyanok, akik elhitték a gyalázkodásokat. Igaz, amikor később megbeszélték ezt vele, tisztázni tudta a helyzetet, de az látszott, hogy a támadásoknak van közönsége. Ráadásul még hónapok után is voltak, akik kitartóan lájkoltak és helyeseltek a fiú bejegyzései és posztjai után. Ez azért fontos, mert azok, akiket kitartóan zaklatnak, úgy élik meg, mintha sokkal többen támadnák őket, mint ahányan valójában piszkálódnak. Még a tétlen szemlélők is egybemosódnak számukra a zaklatókkal.

A szüleinknek mondjuk el utoljára

A másik jellegzetes vonás, hogy a lány még így sem akart a szüleihez fordulni segítségét. Pedig ebben az esetben, a történet mesélői szerint, semmi szégyellnivalója nem lett volna. A cyberbullying legtöbbször titokban marad a felnőttek előtt. „A szüleinknek mondunk el utoljára mindent” – mondta a Rákóczi egyik diákja. Közben az áldozatok még jobban szenvednek attól, hogy az egész titokban folyik, mondja Senkár Éva. Segítséget kérniük nem könnyű, ellene dolgozik például, hogy nem akarnak spiclivé válni.

Tovább nehezíti a helyzetet a szégyen. Az áldozatok egy része szégyenként éli meg, ami vele történt, mert mint azok, akiket megerőszakoltak, egy kicsit a saját hibájuknak érzik, magyarázza Ujpál Zsófia pszichológus, a kamaszpanasz.hu-ra befutó tanácskérő levelek megválaszolója.

Az igazságos világ

Az áldozat félelme attól, hogy ha kitudódik a dolog, őt ítélik el, sokszor jogos. Ahogy a gimnazisták megfogalmazták, szülőfüggő, mi lesz a reakció például arra, hogy „Anyu, engem ribancoznak elég durván”. Az áldozat elítélése, hibáztatása jellemző a kortársakra is. E mögött Ujpál Zsófia pszichológus szerint „az igazságos világba vetett hit” áll, szeretjük azt gondolni, hogy azzal történik rossz dolog, aki megérdemli. Ez a hit a tétlen szemlélőkben és az áldozatban magában egyaránt megvan.

A felnőttek bevonásától még egy dolog miatt félnek az áldozatok: ilyenkor benne van a pakliban, hogy teljes internettől eltiltás lesz az eredmény, ők pedig bent akarnak maradni a netes közösségben.

Semmi másra nem tudsz gondolni

A Daily Mailnek nyilatkozó lány mesélt arról, milyen érzés az állandó zaklatás céltáblájának lenni.  „Hogyan mondod el, hogy meg akarsz halni, mert csúfolnak? Azt hiszik az emberek, hogy önző vagy és nem gondolsz a családodra, amikor öngyilkosságot követsz el. Pedig a valóság egészen más. Belebetegedsz, izolálódsz a külvilágtól, semmi másra nem tudsz gondolni. Tényleg elhiszed, hogy jobb lesz a világ nélküled.”

Ez a fajta zaklatás pedig sokkal mélyebb nyomot hagy az áldozatban, mint a zaklatók gondolnák. Sokszor nem is áll mögötte valódi gyűlölet vagy komoly ellentét, egyszerűen sokan nem mérik fel ennek lehetséges hatásait. Kamaszkorban pedig azért van ennek nagyobb súlya, mert ekkor alakul ki az identitástudat. A zaklatók így a legsérülékenyebb korban gázolnak bele a fiatalok magukról kialakított képébe, mondja Ujpál Zsófia.

Megoldás és probléma is

A család egyébként nemcsak a megoldás, hanem a probléma része is. A zaklatás a pszichológus szerint olyan embereket érint, akik eleve instabilak, sérültek. Aki magabiztos, akinek van önbizalma, stabil háttere, abból kisebb eséllyel lesz áldozat, de kisebb eséllyel lesz elkövető is. A bántalmazók és a bántalmazottak családjában tipikusan ugyanúgy vannak frusztrációt okozó feszültségek. A pszichológus szerint például tipikus az agresszív apa, gyámoltalan anya felállás, és hogy a gyerek áldozat lesz-e a kortársai között, vagy ő bánt másokat, azon dől el, hogy odahaza melyik szülővel azonosult.

Az említett Tabby projekt során tréninget is tartottak a cyberbully jelenségről gyerekeknek és pedagógusoknak, ők pedig hasznosították a tanultakat az iskoláikban. A programba bekapcsolódó pedagógusok azt mondták: nekik csak végső esetben szólnak a diákok. Pedig pont a tanárok például alkalmasak lehetnek arra, hogy megszervezzenek olyan, a rendőrségi szembesítéshez hasonló eljárásokat, amelyekkel meg lehet oldani cyberbully-helyzeteket az OKRI munkatársa szerint. A lényeg az lenne, hogy ültessenek le egyszerre, fizikailag egy térben minden érintett felet: a bántalmazottat, az elkövetőket, és mindenkit, aki tanúja volt az eseményeknek.

A felnőttek nem értik

Az iskolának a megelőzésben is lenne feladata. A csak most lezárult Tabby projekt részletes értékelésére még nem volt idő, de annyit már így is észrevettek a kutatók, hogy önmagában az, hogy beszéltek a kérdésről, megváltoztatta a gyerekek gondolkodását a cyberbullyingról.

Ehhez felkészült, a cyberbully jelenséget értő pedagógusokra és szülőkre volna szükség, de belőlük egyelőre kevés van. A felnőttek nem értik ezt a dolgot, Parti szerint hajlamosak bagatellizálni otthon is, az iskolában is.