Nem a Klik küldte ki az abszurd nyomtatványt

2013.02.06. 16:15

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem küldött olyan nyomtatványt a pedagógusoknak, amelyről egy olvasó képet küldött az Indexnek, közölte az intézmény. Az olvasónk által beküldött, Felterjesztés című formanyomtatványon az iskolaigazgató által kitöltendő résznél eleve a "nem támogatom" megjegyzés szerepelt. Csak a tankerületi igazgató által aláírandó részen volt a támogatom/nem támogatom opció.

A Klebelsberg-központ szerint a cikkünkben szereplő fotón semmilyen szervezet elnevezése, fejléce nem szerepel, tehát azonosítani sem lehet, hogy az kitől származik. A Központ egy tájékoztató levél mellékleteként két másik nyomtatványt küldött ki az iskoláknak: az egyiken a nyugdíjas vagy idén nyugdíjba vonuló tanárok a továbbfoglalkoztatásukat kérhetik, a másikon – megerősítve a pedagógus kérelmét –  a Klik mint munkáltató javaslatot tesz a kormány felé a továbbfoglalkoztatásra.

A KLIK által küldött hivatalos továbbfoglalkoztatási kérelmek
A KLIK által küldött hivatalos továbbfoglalkoztatási kérelmek
Fotó: KLIK

A Központ ez utóbbi kitöltését kérte az intézményektől. Ezen a formanyomtatványon szerepel az iskolaigazgató és a tankerületi igazgató közösen kialakított szöveges indoklása, de a munkáltatói jogkör gyakorlójaként azt a Klik elnöke írja alá.

A Klebelsberg-központ szerint az általuk kiküldött nyomtatványok alapján csak támogató jellegű nyilatkozat készülhet. A pedagógus továbbfoglalkoztatása az oktatási közfeladat ellátása miatt szükséges, tehát a tanár és a munkáltató közös elhatározása alapján történik. Aláhúzandó, eldöntendő kérdés sincs a nyomtatványokon. Ezeket csak akkor lehet benyújtani a kormánynak, ha a pedagógus kéri, a munkáltató pedig támogatja a tanár alkalmazását.

A Klik cáfolata után újra felvettük a kapcsolatot olvasónkkal, aki a szerdai cikkünkben szereplő nyomtatványt küldte el nekünk. Arra kértük, pontosítsa, hol találkozott az általa lefotózott nyomtatvánnyal. Várjuk válaszát.