Bajnaiék nem legalizálnák a marihuánát

2013.02.12. 10:37

Bajnai Gordon szerint a kormányváltás után elsőként helyre kellene állítani a szolidaritást Magyarországon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója erről kedden a TV2 Mokka című műsorában beszélt.

Arra a kérdésre, hogy a Milla Egyesület elnöke, „Juhász Péter személyéből kiindulva” az első lépések egyikeként legalizálnák-e a marihuánát, Bajnai azt válaszolta, hogy ezt határozottan cáfolja, nincs ilyen terv.

„Elsőként (...) helyre kell állítani a szolidaritást Magyarországon. Ez a kormány azt mondta, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. Én meg azt gondolom, Magyarországon pont az a baj, hogy az emberek döntő többsége sokkal többet ér, mint amennyije van, mert a rossz kormányzás miatt elmaradtunk a lehetőségeinktől” – fogalmazott a volt miniszterelnök. Közölte, rendbe kell rakni a gazdaságot, beruházni kell a növekedés és a munkahelyteremtés érdekében.

Arra kérdésre, hogy ehhez szükség van-e Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodásra, Bajnai Gordon úgy válaszolt: „az IMF-et egy műbalhénak, egy bolhacirkusznak tartom Magyarországon”. Kifejtette, „az IMF akkor kell, ha egy kormány rosszul gazdálkodik, akkor az IMF-hitel időt ad, hogy kijavítsák a hibákat. Én ezért azt gondolom, hogy jó gazdasági programot kell csinálni, ezt fogjuk bemutatni a jövő héten, és ezt fogjuk csinálni 2014-től, és akkor nem lesz szükségünk semmilyen külső segítségre” – mondta.