Budapesti rendőrök vesztegetési pere indult Zalaegerszegen

2013.02.13. 16:26
A budapesti XV. kerületi rendőrkapitányság több bűnügyi nyomozója, egykori rendőr is a vádlottak között szerepel abban a perben, amely több millió forintos vesztegetési ügyek miatt indult szerdán Zalaegerszegen.

A három nyomozót - ketten operatív feladatokat láttak el - hivatalos személy által fontosabb ügyben elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, befolyással üzérkedéssel és zsarolással, a további tíz vádlottat pedig hivatali vesztegetésben való közreműködéssel vádolják.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, P. Péter őrnagy a zsarolás miatt őrizetbe vett L. János (hatodrendű vádlott) ügyében 2009-ben felvette a kapcsolatot a férfi hozzátartozójával, L. Mátyással (nyolcadrendű vádlott) azzal, hogy készpénz ellenében elintézi az előzetes letartóztatás megszüntetését. Néhány hónappal később M. János hadnagy (harmadrendű vádlott) lett az ügy előadója, aki S. Tibor törzszászlóssal (másodrendű vádlott) felkereste a gyanúsított élettársát, D. Borbálát (ötödrendű vádlott), azt ígérve, egymillió forint készpénzért elintézik a szabadlábra helyezést.

A rendőrök mindkét esetben megkapták a kért összegeket, ami után 2009 szeptemberében M. János előterjesztést készített az előzetes letartóztatás megszüntetéséről - ez alapján az ügyészség szabadlábra helyezte L. Jánost.

S. Tibor két héttel később újabb egymillió forintot kért és kapott a vádlottól azért, hogy az ellene folyó bűnügyben a kollégájával megszüntessék az eljárást. Néhány nappal ezután M. János azzal a határozattal szüntette meg a zsarolási ügy nyomozását, hogy nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

Egy másik vádpont szerint S. Tibor ikerházbeli szomszédjának a csalási ügyében ígért pénzért segítséget. A szomszédot rendőrök állították elő lakásából 2010 februárjában, ezután tette a törzszászlós azt az ajánlatot a családnak, hogy hárommillió forintért segít az ügy felgyorsításában.

A rendőr egy kollégájával 11 ezer eurót és 30 ezer forintot vett át, majd egy héttel később további kétmillió forintot kért a családtól, végül 7500 eurót kaptak. Miután a gyanúsított szabadlábra került, S. Tibor újabb tízmillió forintot kért tőle és ötmilliót kapott azért, hogy vádalkuval szabadlábra kerülhessen szomszédja barátja is.

Az ügyben szereplő vádlottak ellen összesen 13 vádpontot sorolt fel az ügyész, a három rendőr ugyanis több esetben ismerőseinek adott ki adatokat illetéktelenül. Rendszám alapján a tulajdonos adatait, nevek alapján bűnügyi, lakcím- és cégadatokat, de telefonszolgáltatóktól híváslistákat is beszerzett, amelyekért több esetben szintén pénzt kért és kapott.

A 13 vádlott közül négyen különböző indokokra hivatkozva nem jelentek meg a szerdai első tárgyaláson. A rendőr vádlottak - akik előzetes letartóztatásban és házi őrizetben is voltak - lakhelyelhagyási tilalom mellett jelentek meg a törvényszéken, ahol csütörtökön folytatódik a perük.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke helyezte az ügyet a Zalaegerszegi Törvényszékre.