Hoffmann: Nem megfutamodásról van szó

2013.02.13. 09:44

Hoffmann Rózsa nem érzi megfutamodásnak, hogy a kormányzat kettéválasztja az oktatás területét, és ő köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját. Az oktatási államtitkár a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, megfutamodás az lett volna, ha odadobta volna "koncul" a felsőoktatást egy hozzá nem értő embernek.

Az oktatási államtitkár kedden azt mondta: azért osztják ketté a köz- és a felsőoktatást külön államtitkárságokra, mert „egy ember ekkora terhet már nem győz ". Hoffmann is azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy a sok vitával és problémával terhelt felsőoktatás kapjon segítséget államtitkári szinten. Az államtitkár a TV2-ben is arról beszélt, hogy Klinghammer Istvánt, az ELTE korábbi rektorát ő javasolta a felsőoktatásért felelős államtitkári posztra.

Hoffmann teljesen nem száll ki a felsőoktatásból, hiszen sok kérdés összefügg a köz- és a felsőoktatásban, így ezen a területen továbbra is rajta tartja a szemét. A megkezdett folyamatok folytatódnak - hangsúlyozta.

Hoffmann a Mokkában azt is elmondta, hogy Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár jól vitte a felsőoktatás ügyeit, de a Hallgatói Hálózat valamilyen oknál fogva nem "csípte őt". Hoffmann szerint "közismertté vált", hogy a hallgatók felkészítése mögött olyan politikai és pénzügyi csoportok állnak, amelyeknek érdekük, hogy ez a kormány megbukjon. Ez a politikai játszma része, és a Haha képviselői is elismerték, hogy Soros György magyar származású üzletember által finanszírozott továbbképzéseken vettek részt - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a hallgatói szerződés az alaptörvénybe kerül-e valóban, ehhez ragaszkodnak-e, jelezte: ezt a parlamentben támogatni fogja. Hozzátette: a részleteket ugyanakkor törvény szabályozza majd.

Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A tárca szakállamtitkárságai közül kettőben, és a parlamenti államtitkárságon lesz a vezető személyét érintő változás. A nagy vesztes L. Simon László, az eddigi kultúráért felelős államtitkár lesz, leváltása után helyét Halász János, eddigi parlamenti államtitkár foglalhatja el. Változás lesz az oktatás területén is: kettévágják Hoffmann Rózsa feladatköreit. Állítólag maga Hoffmann kérte, hogy így legyen.

Kedden derült ki be, hogy jelentős átalakításokat hajtanak végre a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumában. Külön államtitkárság foglalkozik ezentúl a köz- és felsőoktatás ügyeivel, Halász János parlamenti államtitkár pedig átveszi L. Simon László helyét a kultúráért felelős államtitkárság élén.