Székely zászló a Mária Valéria hídon is

2013.02.15. 15:23

Székely zászlót vont fel pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél mintegy 150 érdeklődő jelenlétében Völner Pál államtitkár, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke, Farkas Iván, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke, Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP) esztergomi önkormányzati képviselő, Retkes János, az MKP párkányi elnöke és Juhász István, a Vállalkozók Pártjának tagja.

"Az elbizonytalanodott országok azok, amelyek egysíkúvá, homogénné akarják gyúrni saját országuk népét, és mi magyarok, akik két évvel ezelőtt az állampolgársági törvénnyel ki tudtuk fejezni összetartozásunkat, minden ilyen esetben fel kell hogy emeljük szavunkat" - mondta Völner Pál.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott: "nemzettestvéreink iránti szolidaritásunkat" nem radikális szélsőséges hőzöngéssel, hanem kulturált, európai módon, higgadt, tiszta és erős szavakkal kell kifejezni. "Minden olyan fals hangot, amely azt mondja, hogy a székelyek beszéljenek románul, ki kell zárnunk ebből a párbeszédből" - tette hozzá.

Farkas Iván kijelentette, hogy a szlovákiai magyarok támogatják a székelyek törekvéseit. Közölte, hogy csütörtökön Párkánytól húsz kilométerre északra, Kisújfalu településen több évtized óta először kitették a falu magyar megnevezését a vasútállomásra, mert a lakosság több mint 90 százaléka magyar ajkúnak vallja magát. A kezdeményezést a Garam és az Ipoly mentén kívánják folytatni.

Hétfőn Szegeden is kikerülhet a székelyzászló. Erről tájékoztatta az önkormányzat polgármesteri kabinetje Tóth Pétert, a Jobbik Csongrád megyei elnökét, számolt be róla a szegedma.hu. Tóth pénteken szerette volna kitűzni a városházára a székelyzászlót, ám az épület technikai személyzetének egyik tagja már hazament, másikuk pedig egy temetésen vett részt. Korábban Botka István,a város szocialista polgármestere úgy nyilatkozott, hogy nem gördít akadályt a zászló kitűzése elé. Legközelebb erre hétfőn lesz lehetőségük.

Szintén pénteken jelent meg a székely zászló a Parlamenten is. Kitűzését Kövér László házelnök rendelte el, mivel éppen most zajlik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülése.

Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország számos településén tűzték ki a székely zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére.