Szász Jenő a szórványmagyarság áttelepítéséről ötletelt

2013.02.19. 12:26 Módosítva: 2013.02.19. 12:27

Komoly vitát robbantott ki Erdélyben Szász Jenő, a tavaly létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, aki kinevezése előtt a Fidesszel szövetséges erdélyi Magyar Polgári Pártot vezette. A miniszterelnök nemzetpolitikai stratégája a Kárpát-medecei Magyar Képviselők Fórumán beszélt a magyar közösségek „kontrollált visszavonulásáról”, „önkéntes területfeladásáról”.

A szórványmagyarság áttelepítéséről szóló felvetéséről hétfőn számolt be az Új Magyar Szó Marton Árpádra, az RMDSZ képviselőjére hivatkozva. Marton a pénteki ülésen Szász szavai ellen tiltakozva kivonult az ülésről. Szász szavait szerinte úgy is lehetett érteni, hogy Magyarország demográfiai problémáját lehetne megoldani a szórvány áttelepítésével, de akár úgy is, hogy Székelföldre telepítenék az erdélyieket.

Szász vasárnap még tagadta, hogy bármi ilyesmit mondott volna, de miután a lap szembesítette a fórumon részt vett Marton beszámolójával, már megerősítette a történteket. Mondandóját annyival pontosította, hogy nem a Magyarországra telepítésre gondolt. De az Erdélyen túli területekről „el lehet csalogatni” a szórványmagyarságot. A székelyfüldi demográfiai mutatók javítására oda kéne telepíteni a szórványmagyarság kollégiumait.

Példaként azt hozta fel, hogy egy galaci magyar taxisnak nem biztos, hogy ott kéne felnevelnie a gyerekét. Ha a szórványban született magyar fiatalok a Székelyföldön szocializálódnának, lehet, hogy nem vándorolnának el, hanem a tömbben élő magyarságot erősítenék, mondta.

A Fidesz másik erdélyi szövetségese, az Erdélyi Magyar Néppárt szerint az RMDSZ-es Márton „rosszindulatúan félremagyarázta” Szász kijelentését. Sebestyén Mihály történész szerint viszont a javaslat „az önfeladás legklasszikusabb példája”. „A beköltözés Székelyföldre, a skanzenbe, az indián rezervátumok szolgai lekottázása lesz” – írta.