Vádemelés a volt debreceni rektor ellen

2013.02.19. 18:10

Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az ügyészség a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola volt rektora és két másik oktató ellen.

A nyomozás csalás, okirat-hamisítás és sikkasztás gyanúja miatt indult 2011 tavaszán a debreceni Kölcsey főiskola volt rektora ellen.

V. Zoltán, az időközben a Debreceni Református Hittudományi Egyetembe integrálódott Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola volt rektora ellen egy névtelen feljelentés nyomán indult nyomozás hamis számlázási ügyben.

A feljelentés szerint a főiskola kommunikációs és médiatudományi intézetének volt vezetőjeként V. Zoltán megemelt óradíjas szerződést kötött egy külsős oktató betéti társaságával. A megbízásban szereplő órákat azonban nem a külsős oktató tartotta meg a főiskolán, hanem a számára engedélyezett kereten felül V. Zoltán, így a megemelt óradíj összegének nagy része hozzá jutott vissza.

Az ügyészség három ember – V. Zoltán elsőrendű vádlott mellett a külsős oktató V. Tibor másodrendű és V.-F. Mónika harmadrendű vádlott – ellen emelt vádat nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az elkövetők cselekményeikkel az ügyészség szerint több mint 2,5 millió forint kárt okoztak a főiskola fenntartójának, a Tiszántúli Református Egyházkerületnek.

A volt rektor és a harmadrendű vádlott már nem a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatói.