Bűneink jegyzéke

Nagyapám jobb lába rövidebb volt a balnál. Hiú ember volt, utálta is, de magasított cipőt kellett hordania, hogy ne sántítson. Hantosi parasztember volt, a faluban élte meg, ahogy 1944-45 telén hónapokra megrekedt a front, orosz és német váltotta egymást folyamatosan. Aztán már tavasszal, a felszabadulás után egyszer jött egy részeg orosz, hogy megerőszakolja nagyapám hugát. Az öreg elé állt. Az orosz felcsapta a válla alatt lógó davajgitárt. Egyből lőtt. Ez volt nagyapám szerencséje. Egy golyó ellőtte a lábát. Összeesett, így a következő csak súrolta a tarkóját.

Minderre a nagyapám, aki a gyorshadtesttel megjárta Ukrajnát, lakonikusan csak annyit reagált: "Vojna, vojna". A háború az háború. Látott, megélt ezt azt.

Feltáratlan múlt

Hogy mit, arról sohasem beszélt. De nem csak ő hallgatott. A Magyar Királyi Honvédség ukrajnai, belarussziai és oroszországi megszálló tevékenysége a magyar múlt egyik legkevésbé kutatott, szinte teljes egészében feltáratlan fejezete. Ez most megváltozhat. Kedden a Kossuth Klubban bemutatták a Krausz Tamás történész professzor főszerkesztésében megjelent, Varga Éva Mária levéltáros kutatásain alapuló forrásgyüjteményt, "A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban" című könyvet, ami a L'Harmattan kiadó gondozásában jelent meg.

A 629 oldalas mű orosz levéltári dokumentumokra, elsősorban a KGB-utód Oroszországi SZövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Központi Archívumában, az Oroszországi Föderáció Állami Levéltárában és a Voronyezsi Területi Állami Levéltárban fellelt iratokra hagyatkozva mutatja be - Krausz szavai szerint "érzelemmentesen" - a magyar megszálló csapatok számlájára rótt háborús bűncselekményeket, melyeket a kötetet szerkesztő Sipos Péter történész "népirtásnak, a náci genocidum magyar fejezetének" nevezett.

A dokumentumok nagy része a már 1942-ben felállított szovjet Rendkívüli Állami Bizottság tényfeltáró munkájának eredményei. A bemutató orosz vendégei közül Vaszilij Sztyepanovics Hrisztoforov tábornok, az FSZB levéltár igazgatója szerint ezek hitelesnek tekinthetők, egyrészt, mert a hadifoglyok vallomásait a szemtanúk beszámolóival és a feltárható bizonyítékokkal is összevetették, másrészt pusztán a gyilkosságokról több mint 54 ezer jelentés készült, ilyen mennyiségű iratot pedig nem lehet módszeresen meghamisítani, vagy akár csak manipulálni.

Magyarország a Szovjetunió elleni háborúba belépve eredetileg a frontbevetésre alkalmas Kárpát-csoportot ajánlotta fel a német műveletekhez - ennek része volt a gyorshadtest, aminek része volt a nagyapám. A gyorshadtest hamar a német Déli hadseregcsoport alárendeltségébe került, 41 decemberére már felmorzsolták, ekkor tért haza a nagyapám is. A magyar hadvezetés 1941 őszén a Kárpát-csoport és a gyakorlatilag megsemmisült gyorshadtest leváltására ajánlott fel öt megszálló hadosztályt 40 ezres élelmezési létszámmal. A megszállás csúcsán már 90 ezer magyar katona szolgált megszállóként két parancsnokság alárendeltségében, de a partizánvadászatokban és a civil lakosság elleni megtorlásokban a frontról visszatérő alakulatok is gyakran részt vettek. Ekkor a magyar haderő adta a megszállt területek rendfenntartó erőinek negyedét.

A népirtás volt a cél

A megszállt területeken 8 millió civil, köztük 2,4 millió, azonnali megsemmisítésre ítélt zsidó és 2,2 millió belarussz, a fehérorosz népesség negyede vesztette életét. A magyarok áldozatairól nincsenek pontos összesítő adatok, de Sipos professzor szerint csak Scsorsz körzetében 38 ezernél több áldozata volt a honvédeknek.

Ő és Gyóni Gábor ruszista is idézték annak a honvédnek a haza írt - tehát nem fogságban, fenyegetés hatására született - levelét, amiben azzal büszkélkedik, hogy egy faluba beérve ő gyújtotta fel az első házat. Szilágyi Ákos esztéta előadásában ennek a kegyetlenségnek a történelmi kontextusát kívánta felvázolni. Mint mondta, a háború célja a faji gyarmatosítás, a faji népirtás volt, ahogy az a német Ostplanból, a német élettér keleti bővítéséből is következik. Vagyis nem a totális háború következménye volt a népirtás, hanem a népirtás következménye a totális háború. "A civilek elleni megtorlás nem a partizánmozgalomra adott válasz volt. A partizánmozgalom volt a válasz a népirtásra" - mondta.

"Mély meghatottsággal látjuk a magyar kollégák bátorságát, hogy feltárták a náci genocidum rendkívüli és fájdalmas valóságát" - mondta a kötetről Andrej Nyikolajevics Artyizov, az Oroszországi Föderáció Állami Levéltárának igazgatója. Szilágyi szerint, aki Bibót idézve arról beszélt, hogy az erkölcsi regenerálódásig a bűntudatot szüntelenül ébren kell tartani, a kötet kiadása "erkölcsi tett, hazafias cselekedet". A kötet Sipos professzor szerint "nem vált majd ki osztatlan örömöt, de félrehúzza a hallgatás függönyét". Ő és Gyóni is megemlítette, hogy érzésük szerint most "a revízió álmát zátonyra futtató Horthy-rendszer óvatos rehabilitációja zajlik", ez külön is emeli a kötet jelentősségét. Igaz, Gyóni azt is megjegyezte, hogy a szovjet megszállók magyarországi tevékenységét is hasonló alapossággal kéne feldolgozni. És idővel talán begyógyulhatnak a sebek.

___________________________________________

A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban - Levéltári dokumentumok 1941-47,  Krausz Tamás (főszerkesztő) Sipos Péter, Varga Éva Mária, Andrej Ny Artyizov, Vaszilij Sz. Hrisztoforov, Szergej I. Filonyenko (szerkesztők), L'Harmattan, Budapest, 2013., 629 oldal, 3900 Ft.