Győrfi Pál megállt segítséget nyújtani

2013.03.06. 15:55

Két személyautó ütközött össze szerda délután fél három körül Budapest III. kerületében, a Rákóczi utca és az Attila utca kereszteződésében. A baleset helyszínén jelen volt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki éppen arra járt autóval.

Győrfi félreállt kocsijával, és amíg kihívta a mentőket, odament segítséget nyújtani a balesetben vélhetően gerincsérülést szenvedett, a hátát fájlaló fiatal nőnek.

A szóvivő leállította a még járó motort, majd próbálta megnyugtatni a sofőrt, s egyben arra bírni, hogy a mentők megérkezéséig ne mozduljon meg – ez ugyanis egy esetleges gerincsérülés esetén veszélyes lett volna rá nézve.

Győrfi szerint a fiatal nő a balesetet „viszonylag megúszta“, a másik sofőr és az autóban utazó kisgyerek nem sérült meg. A fiatal nőt gerincsérülés gyanújával kórházba szállították.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport