Nem nyomoznak tovább a Lázár-baleset ügyében

2013.03.06. 14:57

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség Lázár János tavaly október 24-i, egy 36 éves nő halálát okozó balesetben – írja a baon.hu.

Ahogy korábban megírtuk, a Lázárt szállító autó október 24-én hajnalban az autópályán rohant bele egy személyautóba, amely valószínűleg korábban a szalagkorlátnak ütközött, és a belső sávban keresztben állt. A balesetben a személyautót vezető nő meghalt, az államtitkár és sofőrje viszont kisebb sérülésekkel úszták meg az ütközést.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a kisbuszt a sofőrrel együtt a Miniszterelnökség biztosította Lázár János számára.

Lázár János kocsija éppen erre a napra volt bejelentve a tél elején esedékes átvizsgálásra és gumicserére. A miniszterelnökségi államtitkár így véletlenül épp az M5-ösön bekövetkezett halálos baleset napján ült át egy nagy, biztonságosabb VW Multivan kisbuszba.

A rendőrség a baleset pontos okairól nem adott tájékoztatást. A baon.hu értesülései szerint a Ford Fiesta volánjánál ülő nő roszzul lett vezetés közben, ezért mehetett neki a szalagkorlátnak. A vizsgálatok kimutatták, hogy a sofőr nem volt ittas állapotban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport