Nem leverte, levette a koronát

2013.03.06. 10:42

A korábban megjelent hírekkel ellentétben nem leverte, hanem levette egy szlovák hosztesz fejéről a magyar Szent Korona másolatát a február 28-i Utazás kiállításon, tartotta fontosnak kiemelni közleményében a Magyar Koronaőrök Egyesületének egyik tagja.

A hvg.hu-nak Woth Imre, az egyesület vezetője korábban megerősítette, hogy a tagjuk megpróbálta leparancsolni a nőről a fejdíszt, majd azt leverte a fejéről. Az egyesület civil szervezet, semmi köze a Parlamentben kiállított nemzeti ereklyét őrző testülethez, a tagjai értelemszerűen nem jogosultak erőszak alkalmazására.

Az egyesület érintett tagja a szervezet által aláírt közleményben fejtette ki saját verzióját. Eszerint az Utazás kiállításon erdélyiek szóvá tették, miért hagyják, hogy egy szlovák színésznő Mária Teréziának öltözve a magyar Szent Korona másolatát viselje a fején, és így reklámozza országát.

Mint írta, a szülei arra tanították, hogy „más ember nevével, származásával, hitével, zászlajával nem viccelődünk", „a nemzeti lobogónk a földhöz ne érjen", „a himnusz alatt pedig álljunk vigyázzban", ezért elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki a korona másolatával a fején parádézzon. Az egyesület tagja azt állítja, hogy hosszas beszélgetés után megkérte a nőt, vegye le a koronát, mert ezzel sokak jóérzését sérti.

„Bár egyetértett velem, a főnöke miatt nem merte levenni. Ezért segítettem neki, levettem a fejéről, és a kezébe adtam" – írta. Szerinte semmilyen erőszak nem történt. Állítása szerint a főnöke később visszarakta a nő fejére a koronát, ezért a szlovák standhoz ment vele, és ott arról beszélt, hogy ezzel ellenszenvet váltanak ki a magyarokból, de közben semmi bántót nem mondott.