Vágó Gábornak lemerült a telefonja

2013.03.13. 13:28

Értesüléseink szerint hétfő óta senki se látta Vágó Gábort, az LMP parlamenti képviselőjét. Vágó, ahogy az az Index videóján is látható (6.45-től), hétfő este részt vett az alaptörvény módosítása ellen tartott demonstráción, a Lánchíd tövében még nyilatkozott is munkatársunknak.

Kedden viszont már nem vett részt a parlament ülésén, pedig szavazások is voltak.

Értesüléseinket az LMP-ben senki sem kívánta megerősíteni, de úgy tudjuk, ők is hiába keresték. Érdeklődtünk Vágó kecskeméti barátjánál, akinél – úgy tudjuk – időnként meghúzza magát, de ő se tudott felvilágosítást adni a képviselő hollétéről. Telefonján is kerestük, az ki van kapcsolva. Úgy tudjuk, Vágó már vesztett el mobilt, azaz ebből még nem vonnánk le messzemenő következtetést. De korábban ilyen esetekben valamilyen módon életjelet adott. Vagy szülővárosa, Kecskemét LMP-irodáján jelentkezett, vagy a Facebookon üzent.

A Facebookon Vágó utoljára hétfőn írt bármit, a tumblren is aktív képviselő mikroblogja is aznap frissült utoljára. Szerdán délután kettőkor közös sajtótájékoztatót tartott volna a 4K! párt elnökével, Istvánffy Andrással. A sajtótájékoztatón az LMP-t Vágó helyett Heltai László szóvivő képviseli.

Update! A képviselő végül az Index cikke megjelenése után mikroblogján jelezte, hogy él és jól van, csupán a telefonja merült le. Hogy miért nem sikerült más csatornákon felvennie a kapcsolatot párttársaival, azt egyelőre nem tudni.