Németh Lászlóné a Németh Zsuzsa nevet használja

2013.03.14. 08:26

Régóta a Németh Zsuzsa nevet használja, azt azonban nem érzi fontosnak, hogy hivatalosan is nevet változtasson – mondta a Heti Válasznak adott interjúban Németh Lászlóné fejlesztési miniszter. Hozzátette: idén lesz a negyvenedik házassági évfordulója, annak idején pedig nem volt választási lehetősége a névviseletet illetően.

Az interjúban arról is beszélt, hogy sosem törekedett arra, hogy politikus legyen, vagy nagy karriert fusson be. Orbán Viktor kormányfő miniszteri felkérése váratlanul érte, de ez olyan elismerés volt, amire nem lehetett nemet mondani. „De a pozícióval együtt közszereplés rémisztően hatott rám” - fogalmazott. Némethné szerint korábban ahhoz volt hozzászokva, hogy a munkáján keresztül ítélik meg, nem pedig azáltal, hogyan mond el beszédet vagy hogyan szerepel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vezetője több mint egy éve posztján van. Kinevezése után leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kerülte a nyilvánosságot, ritkán szólalt meg sok ember előtt. Az Országgyűlésben is csak akkor szólalt fel, amikor néhány hetente válaszadási kötelezettsége miatt muszáj volt ezt megtennie. Múlt héten azonban a Blikknek már arról beszélt, hogy munkaidőn kívül szeret nadrágot hordani a "lányától elkobzott edzőcipővel".

A Heti Válasz azon kérdésére, hogy lemond-e posztjáról, ha a korábbi ígérteknek megfelelően nyárra nem sikerül üzembe helyezni az útdíj rendszert, azt válaszolta: optimista, így arra nem is gondol, hogy nem fog sikerülni. Bár a Kúria február végén végleg elmeszelte az állami mobilcéget, Némethné azt mondta: nem akarnak lemondani arról, hogy legyen állami mobilszolgáltató.