Senki semmiről nem tájékoztatott

2013.03.16. 11:57 Módosítva: 2013.03.16. 12:02

Ki hibázott, hibázott-e bárki is, ki mit tett és nem tett meg az elmúlt 48 órában? Az Index olvasói péntek este óta osztják meg utazási élményeiket, az utakon, vasúton szerzett tapasztalataikat velünk, és egyre többen megírják véleményüket is arról, kinek mit kellett volna csinálnia, hogy ne fulladjon hókáoszba az ország.

Egyik szerencsétlenül járt olvasónk vonattal próbált vidékről az Alföldre hazajutni. Tíz órát fagyoskodott étlen-szomjan, takaró nélkül, és ez alatt a tíz óra alatt lényegében semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak, pedig a vonaton egy iskoláscsoport is utazott. Oda-vissza pakolgatták őket egy IC és egy gyors között, végül a délutáni indulásból másnap reggeli hazaérkezés lett. Kálváriájáról itt olvashat >>

Dani autóval szeretett volna Budapestről Győrbe jutni, de Tél tábornok közbeszólt. Eddig nem is lett volna baj, csakhogy szerinte szövetségesei is akadtak a rendőrség, tűzoltóság és az autópálya-kezelő személyében. Ők sem kaptak semmilyen érdemi tájékoztatást, egymásban bízva bolyongtak- Dani a gyurcsányi bölcsességre hallgatva ("el lehet menni") átugrott Szlovákiába is, de csak bevásárolt. Majd végül a katasztrófavédők által jól megvédett 1-es utat választotta; jól tette. A teljes történet ide kattintva olvasható.

De el kellett-e egyáltalán bárkinek is indulnia? Balázs szerint nem. Ő egy másik olvasónkkal, Istvánnal száll harcba. István azt írta, főleg Pintér és a tájékoztatás hiánya okozta a gondokat, nem az autósok. Balázs viszont úgy gondolja, az ítéletidőről bőven előre szóltak a meteorólógusok, ha pedig információhiány van, semmiképpen sem indulok útnak. Teljes véleménye itt található.