Mesterházy Brüsszelben lobbizik

2013.03.20. 16:51

A Magyar Szocialista Párt semmilyen szankciót nem támogat, amely bármilyen forrástól vagy szavazati jogától fosztaná meg Magyarországot - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Brüsszelben. A pártelnök találkozott az Európai Bizottság több alelnökével és tagjával, Neelie Kroesszal, Maros Sefcoviccsal, Michel Barnier-vel, Andor Lászlóval, Johannes Hahnnal és Stefan Fülével, valamint Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével és Hannes Swobodával, az európai szocialisták képviselőcsoportjának vezetőjével is.

Mint mondta, azért jött Brüsszelbe, hogy meggyőzze partnereit. „Egyetlen eurócentet sem lehet Magyarországtól elvenni azért, mert a kormány téves politikai döntéseket hoz. Nem lehet a magyar embereket, Magyarországot büntetni azért, ha egy kormány és egy miniszterelnök rosszul cselekszik, és állandóan harcolni akar a szövetségeseinkkel és a barátainkkal" - fogalmazott a szocialista pártelnök. Elmondta, hogy a szocialista EP-képviselőket is arra kérte, semmilyen Magyarország elleni szankcióra irányuló kezdeményezést ne támogassanak. A szocialista pártelnök ugyanakkor kijelentette, hogy nem szabad azon meglepődni, hogy ha olyan európai szervezetek, mint az Európa Tanács vagy az Európai Unió számon kérik azokat a normákat, amelyeket Magyarország önként csatlakozva vállalt.

Mesterházy szerint a kérdést Magyarországon, „nekünk, magyaroknak kell rendezni, mégpedig kormányváltással". A politikus szerint a Magyarországgal kapcsolatos problémákat úgy lehet orvosolni, ha a következő választásokon egy olyan politikai erő kerül hatalomra, amely új szemléletet, új politikát képvisel, erősíti a demokráciát, tiszteli a jogállamot és újjáépíti a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ebbe Brüsszelnek szerinte nem szabad úgy beavatkoznia, hogy bünteti a magyar embereket.