Szél Bernadett és Schiffer András az LMP két társelnöke
Szél Bernadett országgyűlési képviselőt és Schiffer András volt frakcióvezetőt választotta társelnöknek az LMP hétvégi kongresszusa – ezt a két társelnök jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az is kiderült, hogy a jövőben ők látják el a szóvivői feladatokat is.
Schiffer András a Lehet Más a Politika XXIII. kongresszusának helyt adó szállodában bemutatta a párt országos választmányának frissen megválasztott tagjait is. A kongresszus úgy döntött, hogy az országos választmány titkára a jövőben Vida Attila lesz, aki mellett négy általános és hat regionális választmányi tagot is megválasztottak.
A 13 tagú országos választmányba a két társelnök automatikusan bekerült. A testületet 18 hónapra választották meg, ezért a választmány fogja irányítani a pártot a három következő, a parlamenti, az európai uniós és az önkormányzati kampány során.
Szél Bernadett elmondta, hogy a két társelnök nagyobb hatáskört kapott, mint az országos választmányt eddig vezető szóvivők. A kommunikáció mellett hozzájuk tartozik majd a stratégiai és a közpolitikai irányvonal meghatározása is. Hozzátette: a sürgős reakciót igénylő esetekben egymással kommunikálva tudnak majd nyilatkozni, ami növeli a párt hatékonyságát.
Az LMP erős antikorrupciós politikát akar megvalósítani, miközben továbbra is célja a munkahelyteremtés – ismertette a következő egy évre szóló legfontosabb célkitűzéseiket.
Schiffer András leszögezte: olyan pártot szeretnének bemutatni a választóknak, amelyik csökkenteni akarja az ország függőségét és a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Hozzátette, olyan politikával készülnek, amely alkalmas az ország természeti és kulturális erőforrásainak megőrzésére.
Azoknak a választóknak, akik le szeretnék váltani az “Orbán-rezsimet”, de nem kérnek azokból, akik 2010 előtt ide juttatták az országot, van választási lehetőségük – mondta.
A legtöbb zöldpárt társelnöki rendszert működtet, méghozzá hatékonyan, az LMP is a hatékonyság növelésének érdekében döntött annak bevezetése mellett – válaszolta Szél Bernadett arra a kérdésre, hogy mi indokolja az új felállást.
Schiffer András viszont azt hangsúlyozta, hogy “nem elnöki rendszert vezettünk be, nem centralizáltuk a többi párthoz hasonlóan az LMP struktúráját”. Hozzátette, előző kongresszusuk létrehozta a pártigazgatói posztot, ezért például az adminisztratív irányítás nem a társelnökök feladata lesz.