Pancser módon bukott százmilliót a Jobbik

2013.04.03. 17:25
2010-es parlamentbe kerülésével a szélsőjobboldali párt jogosulttá vált arra, hogy állami támogatásban részesülő pártalapítványt hozzon létre. De addig hezitáltak a néven, míg ki nem csúsztak a határidőből. A késlekedés 100 millió forintba került.

Több mint százmillió forint állami támogatástól esett el 2010-ben a Jobbik, mert a párton belül addig vitatkoztak a pénz lehívására jogosult alapítvány nevéről, míg ki nem csúsztak a határidőből – értesült az ATV párthoz közel álló forrásoktól. A baloldali tévéadó szerint a költséges hibát a párt vezetése igyekszik titkolni, mivel a vezetőség attól tart, hogy a tetemes bukás felháborodást válthat ki a tagságból.

Egy 2003-as jogszabály értelmében minden parlamentbe jutott párt létrehozhatja a saját, politikai háttérmunkát végző alapítványát, melyet azután az állam – a választási eredmény függvényében - jelentős összeggel tőkésít fel. A Jobbik 2011 márciusban jegyezte be a Gyarapodó Magyarországért Alapítványt, ami abban az évben több mint 200 millió forint támogatást kapott – ez a párt összes költségvetésének mitegy 40 százalékát teszi ki. Az összeg jelentőségét mutatja, hogy a pártnak juttatott állami támogatás évente körülbelül félmilliárd forint, vagyis az alapítvány pénze mintegy 40 százalékkal toldja meg a költségvetést.

A pártnak elvileg már 2010-re, parlamentbe jutásának évére is járt volna fél évi alapítványi apanázs - ez azonban a bejegyzésben történt késlekedés miatt elmaradt. A Jobbik – főleg Novák Előd - az '56-os szabadságharcos Pongrátz Gergely nevét szerette volna megszerezni az alapítvány számára, de addig huzakodtak a kiszemelt névadó leszármazottaival, míg a végén kicsúsztak a törvény által megszabott időből.

Az ATV megkereste Novák Elődöt is, de a Jobbik alelnöke már nem emlékezett a vita részleteire, csak arra: ő nagy híve volt annak, hogy „alapító atyánkról” nevezzék el az alapítványt. Szabó Gábor pártigazgató sem tudta felidézni a pártalapítvány elnevezéséről folyó vitát.

A probléma abból adódott, hogy a bíróság az alapítvány bejegyzési procedúrája során arra szólította fel a Jobbikot, hogy mellékelje Pongrátz Gergely örököseinek írásos beleegyező nyilatkozatát is. Ez már nehézkesnek bizonyult, mivel – Novák Előd visszaemlékezése szerint – a néhai szabadságharcos gyerekei az Egyesült Államokban élnek, magyarul már nem beszéltek. És amikor 2010 decemberében a hagyatékot kezelő ügyvéd közvetítésével végre az egyik leszármazottól válasz érkezett, arról is kiderül, hogy nem felel meg a bírósági követleményeknek. Ezért a Jobbik kénytelen volt újraindítani a pártalapítvány bejegyzési procedúráját, ami így csak 2011 márciusára történt meg – ekkor már „Gyarapodó Magyarországért Alapítvány” néven.

Szabó Gábor pártigazgató szerint ők folyamatosan tájékoztatták az alapítvány bejegyzésének nehézségeiről a támogatásért illetékes Nemzetgazdasági Minisztériumot, ahol mindig arról biztosították őket, hogy a bejegyzés elhúzódása miatt nem fog elveszni a költségvetési támogatás. Ehhez képest áprilisában csak a 2011-es év első két negyedévi támogatását kapták meg, az előző évit nem. És hiába tiltakoztak a minisztériumnál, ott csak elutasító választ kaptak.

A pártigazgató szerint nem a párton belül kell keresni a felelőst, mert a felelősség inkább az őket félretájékoztatóké. Szabó Gábor az ATV-nek azt is elmondta, hogy igazukat peres úton kívánják bizonyítani. Az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium még nem nyilatkozott.