Nulla szavazatot kapott, de nem adja fel

2013.04.08. 14:41

Vasárnap tíz településen tartottak időközi polgármesteri választást − ezekről itt olvashat bővebben −, igazán érdekes eredmény azonban csak egy helyen született. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szászfán a három induló polgármesterjelölt egyikének, Bernáth Ferencnek egyetlen szavazatot sem sikerült megszereznie, jóllehet a 114 szászfaiból 90-en mentek el szavazni. Bernáth megkeresésünkre elmondta, az eredmény nem szegte kedvét.

A 24 éves szikszói fiatalember a nagymamájával működtet közös vállalkozást. Mozgóárusok, a környező falvakat járva árulnak zöldséget, gyümölcsöt. Mint mondta, ez volt az első politikai megmérettetése. Kérdésünkre, hogy szikszói lévén miért választotta épp Szászfát, azt válaszolta, szereti azt a falut, sok ismerőse van ott, olyanok is akik ügyesen és sokat pályáznak. Többek között ezen emberek segítségével szerette volna felvirágoztatni a kis falut, amiben szerinte rengeteg lehetőség van.

A kampányról elmondta, hogy neki arra se pénze se ideje nem volt, beszélt néhány ismerőssel, de ezen kívül semmit nem csinált. Bár ott élő ismerősei azt mondták, rá szavaznak, mégsincs letörve, hogy nem így tettek. Mint mondta, a győztes Kiss Zsolt (a Roma Polgárjogi Mozgalom jelöltje) sem igazán kampányolt, egy teadélutánt tartott szendviccsel, üdítővel, de úgy néz ki ez működik.

Kérdésünkre, hogy miként fordulhatott elő hogy a családjából se szavazott rá senki, azt felelte, hogy családja nem odavalósi, így ha akartak, se tudtak volna segíteni. Hozzátette, az eredmény nem szegte kedvét, fiatalnak tartja magát és tervei között szerepel a következő, abaújszolnoki polgármesteri választáson való indulás. "Abaújszolnokon laknak a rokonaim, és több barátom is él a faluban, az emberek szeretnek. Ott talán nagyobb esélyem lesz" − mondta Bernáth bizakodva.