A kormány államosítja a csajozást

Index, MTI
2013.04.11. 00:21 Módosítva: 2013.04.11. 10:48

A házasság nem divatjamúlt forma, hanem megerősíti a férfi-nő kapcsolatot - jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szerdán Debrecenben, miután bejelentette, bejelentette, hogy május 26-án Táncválasztó, párválasztó címmel mozgalmat indítanak egyetemista korú fiataloknak, hogy azokat is segítsék, akiknek elfoglaltságaik, a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés.

A konferencián arról nem esett szó, hogy az állam mekkora összeget vállal át a fiataloktól miközben a közüzemi számlák befizetése mellett sokaknak gondot jelent a csajozás, főleg az egyre emelkedő mozijegy-, és kisfröccsárak mellett.

Az államtitkár A családi élet és a munka összehangolása - avagy hogyan segíti a munkavállalókat a családbarát munkahely című konferencia megnyitóján hozzátette: a felkészült, felelős gyermekvállalás, családalapítás kihat a gazdaságra, a népjóléti rendszerre, ezért sem mindegy, hány gyerek születik, hányat tudnak felnevelni.

Szimbolikus 10 miliárd

Soltész Miklós a családok anyagi támogatása mellett fontosnak nevezte a szimbolikus, lelki segítségnyújtást is ezen a területen, ide sorolva a családbarát munkahelyeket. A családtámogatásra tett eddigi intézkedések közül kiemelte a családi adókedvezmény bevezetését, a hároméves gyes visszaállítását, a kismamák munkahelyre való visszatérésének adókedvezménnyel történő támogatását, a bölcsődék számának növelését.

A szimbolikus, lelki területre ható intézkedések sorában megemlítette az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett, a családi életre való felkészítést segítő pályázatot, amelynek keretében nagyon is nem szimbolikus pénzre, egészen pontosan 10 milliárd forint támogatásra pályázhattak egyházak és civil szervezetek.

Kedvező fogadtatásra találtak az államtitkár szerint a fiatal szülők körében a babaköszöntő levelek is, amelyet a Három Királyfi, Három Királylány mozgalommal együtt küldenek az újszülöttek szüleinek - tette hozzá.

Soltész Miklós bejelentette: az idén is elindítják a Családbarát munkahely pályázatot, amelyre a szimbolikus célokra félretett 10  milliárd forinttal ellentétben mindössze 23 millió forint áll rendelkezésre, valamint a családbarát közgondolkodást segítő pályázatot is eleresztenek 60 millió forintos forrással.

A családi élet és a munka összehangolása - avagy hogyan segíti a munkavállalókat a családbarát munkahely című konferenciát a 2012-ben Családbarát munkahely címmel elismert Debreceni Egyetem, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom és a Lelkierő Egyesület rendezte.