Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Fegyház egy szál virágért

2013.04.17. 14:31
Hogyan hallgatták le Orbán Viktort és feleségét? Milyen titkosszolgálati akcióban játszott szerepet KISZ-esként Gyurcsány Ferenc? Miért utálták a zakót az állambiztonságiak? Mit keresett Aczél Endre a III/III-ban? Tabajdi Gábor történész most megjelent könyvében a Kádár-kori titkosszolgálatok működésébe vezet be minket, bemutatva az állambiztonság mindennapjait.

Két kempingágyat is igényeltek azok az állambiztonsági tisztek, akik 1987 augusztusában – 24 órás váltásban – egy ház előtt parkoló teherautóból napokon keresztül hallgatták, mi történik Orbán Viktor és Lévai Anikó szolnoki lakásában. Nem volt egyszerű feladat lehallgató készülékeket csempészni a fiatal házaspár otthonába: a poloskákat az állambiztonság emberei eredetileg a bútorokba szerelték volna, de ez az ötlet Lévaiék lakásfelújítási terve miatt meghiúsult.

Kamubeutaló tüdőszűrésre

Akárcsak a lehallgatást végző BM III/III Főcsoportfőnökség embereinek egy évvel korábbi próbálkozása: akkor az idő alatt akarták lemásolni Orbánék lakáskulcsát, amíg Lévai Anikó tüdőszűrésen van. A vizsgálatra a (kamu)beutalót a titkosszolgálat küldte ki, de Lévai nem törődve az egészségével, otthon maradt. Amikor 1987-ben végül sikerült betechnikázni a lakást, a titkosszolgák csak részinformációkhoz jutottak; ezért néhány hét után csalódottan szerelték ki a lakásba rejtett készülékeket. Az Orbán-házaspár lehallgatása csak egy abból a rengeteg történetből, amelyet Tabajdi Gábor történész A III/III krónikája című, most megjelent kötetében írt meg.

Bár a könyvben vannak eddig feltáratlan ügyek is, nagy leleplezéseket senki ne várjon, a sztorik jelentős része itt-ott (főleg a történészek által írt és olvasott szaksajtóban) már megjelent. Kivétel ezek közül például az egykori kereszténydemokrata politikus Mathetovits Ferenc meghurcolásának és megfigyelésének rövid története. Erőssége a kötetnek a képi anyag, köztük azok a fotók, amik az akkori belügy életét mutatják be. A szöveg közérthető, nem kell történésznek lennünk ahhoz, hogy élvezzük – ezt egyébként maga a szerző is hangsúlyozta a könyv keddi bemutatóján.

Izzadságos munka

tab

A sajtóban időről-időre felröppenő ügynöktörténetek helyett Tabajdi a III/III. Csoportfőnökségre, mint szervezetre fókuszált, kivesézve annak mindennapjait 1962-es megalakulásától a rendszerváltáskor bekövetkező bukásáig. A könyv lényegében egy jól kidolgozott, alaposan dokumentált kronológia, amely évekre, hónapokra, napra lebontva mutatja be a szervezet működését, néha száraz tényeken, unalmas eseményeken, de legtöbbször színes kis sztorikon keresztül.

A kronológián keresztül az olvasó beleláthat a III/III Csoportfőnökség belső életébe, megtudhatja, kik és milyen technikával dolgoztak ott, milyen napi gondjaik voltak, kiről, miről mit gondoltak, kit tartottak veszélyesnek. A könyv tele van információkban gazdag táblázatokkal is. Az egyikből például megtudhatjuk, hogy 1974-ben milyen indokokkal zárták ki a szervezetből az ott dolgozókat, köztük azt a négy ügynököt, aki árulóvá vált, s azt a kettő kollégát, aki megpattant külföldre.

Szenvedés a nejloningben

Néha már-már megsajnáljuk a csoportfőnökség dolgozóit, akik 1972 nyarán például arról panaszkodtak a feletteseiknek, hogy a 30 fokos kánikulában csak ők járkálnak zakóban, zárt ingben és nyakkendőben Budapesten és szerintük ez nagyon nincs így jól. Majd néhány évvel később azért elégedetlenkedtek, mert egy másik utcába kell menniük, ha másolni akarnak egy anyagot.

Az állambiztonságiaknak amúgy sem volt könnyű dolguk, ha le kellett fülelni az ellenséget. 1984-ben például hiába erőlködtek, nem tudták kideríteni, ki vagy kik nyomtatták ki az olimpiai bojkottra szólító, utcákon terjesztett röpiratot. Pedig szorgalmasak voltak: beszerezték és elemezték a Budapesti Műszaki Egyetem összes printertesztjét, s noha ez sehová nem vezetett, reálisnak tűnt, hogy az ország összes mátrixnyomtatóját ellenőrzik. Végül 1240 (!) nyomtatató tesztjét vizsgálták meg, több száz személyt ellenőriztek, mikor rájöttek, hogy a fővárosban legálisan 200 számítógép van és esélytelen mindegyiket megvizsgálni.  

Moldovában nem bíztak

Jóllehet a könyv célja a csoportfőnökség mindennapjainak bemutatása, igazi izgalmat a névmutató rejt magában, aminek segítségével mazsolázhatunk az ismert emberek állambiztonsággal kapcsolatos történetei között. Így megtudhatjuk például, hogy a későbbi miniszterelnököt, Antall Józsefet 1962-től folyamatosan figyelték, lakását lehallgatták, és amikor ezt észlelte, Kádár Jánoshoz fordult. Ezután már nem figyelték, de nyomoztak rá, az aktáját csak 1972-ben zárták le, azzal az indokkal, hogy már kiábrándult a nyugati politikából. (Igaz, egyes jelentések arról árulkodnak, hogy még 1975-ben is megfigyelték.)

Az állambiztonság a hetvenes évek közepén Moldova György íróra, a Kádár-kor szerelmére is „dolgozott”, miután „alapos gyanú merült fel, hogy cionista kapcsolatokkal rendelkezik, és annak hatására irodalmi tevékenységét is felhasználva cionista propagandát fejt ki, kapcsolódik az ellenséges ideológiai fellazítási szervek tevékenységéhez”. Az ügy alapja egy elfogott levél, amelyben egy izraeli lap tájékoztatja Moldovát az egyik regényének részletenkénti közléséről. Az írót az állambiztonságnál „Bolygató” fedőnéven tartották nyilván, a megfigyeléséből és telefonjának lehallgatásából származó információk az MSZMP legfelsőbb vezetésénél, így Biszku Bélánál is landoltak.

A szolgálatnak végül 1977-ben esett le, hogy Moldova nem ellenség. Ennek ellenére a belügyi dolgozók azt a széles körben elterjedt véleményt is rögzítették jelentéseikben, miszerint Moldovának „állami engedélye” van arra, hogy szabadon bírálja a gazdasági vezetést, akárcsak Hofi Géza humoristának. A titkosszolgák bizalmatlanságát jelzi, hogy Moldova aktáját végül csak 1980-ban zárták le.

Gyurcsány és a Szorongás

Ugyancsak a Tabajdi-krónikák között bukkantunk rá Aczél Endre nevére is, aki anno az MTI munkatársaként tartott előadást a III/III egyházi elhárításánál, méghozzá a közel-keleti helyzetről. A névmutatóban Gyurcsány Ferenc is felbukkan. Az egykori kormányfő, aki ma a Demokratikus Koalíció vezetője, egy 1982-es, "Szorongó" fedőnéven indított nyomozásban játszik szerepet.

Az akcióban az állambiztonságnak egy, a pécsi egyetemen Dialógus néven szerveződő békemozgalmat kellett ellehetetleníteni, ez végül is sikerült is. Olyannyira, hogy a fő szervezők – éppen a KISZ-től származó negatív jellemzés miatt – később csak nehezen tudtak elhelyezkedni. Mint az a könyvből kiderül, a „hangadókat” veszélyes elemnek nyilvánították, és tervbe vették munkahelyükről való kiszorításukat is.

Bár Tabajdi nem részletezi, mindebben pontosan milyen szerepet játszott Gyurcsány, Ungváry Krisztián az Élet és Irodalomban korábban írt erről. Ungváry szerint Gyurcsány tevékenysége nagyrészt abban merült ki, hogy a szervezet plakátjait levette a faliújságról. A cikk szerint a Dialógus-ügyben a Gyurcsány-kormány idején igazságügy-miniszterként dolgozó Petrétei József is érintett volt, mivel 1982-ben KISZ-titkár volt ugyanezen az egyetemen.

Az ellehetetlenített pécsi békemozgalmárok persze a szerencsésebbek közé tartoztak. Volt, aki nem úszta meg ennyivel. Katona Kálmán – igaz, bő tíz évvel korábban – azért kapott fegyházbüntetést, mert 1971. március 15-én egy szál virágot helyezett el a Petőfi-szobornál.  

A rendszerellenes magyarnóta-imádat

Akad vicces sztori is: egy valaha a magyar királyi honvédségben szolgáló férfiról például azért gyűjtöttek éveken át adatokat, mert szerintük rendszerkritikus volt. Az illető magyarnóta-esteket szervezett és az egyik bűne az volt, hogy beadványokkal bombázta a hivatalokat, mert szerinte egyre kevesebb magyar nótát játszottak a rádióban, amit az is jelez, hogy a Jó ebédhez szól a nóta című műsort megszüntették. Mivel mindebből izgatási ügyet képtelenség lett volna kreálni, az állambiztonságiak azon fáradoztak, hogy ne tarthasson nótaesteket az illető.  

A könyv néha abszurd kapcsolódási pontokat is feltár. Kiderül például, hogy a Szentendre közeli kirándulóhely, Lajosforrás szinte egy időben volt a csoportfőnöki pártalapszervezet kirándulásának helyszíne és az ellenzéki szervezkedés megfigyelésének terepe. Ahogy az is, hogy egy szegedi egyetemi tanár ellenőrzését és lejáratását néhány évvel diplomájának megszerzése után, egykori tanítványa irányította.