Így néz ki majd a Római parti mobilgát

2013.04.17. 13:28 Módosítva: 2013.04.17. 13:52
Szentendrén hamarosan elkészül az ország első mobilgátja. Megnéztük a létesítményt, hogy el tudjuk képzelni, mi vár a Római partra, ahová a tiltakozások ellenére is megszavazta a gátat a főváros.

Nem célunk mobilgát-ellenes hangulatot kelteni, hiszen a mobilgát nem olyan, mint például Matolcsy György, hogy az ember minden szituációban furcsának tartja a működését. A mobilgátnak megvan a maga szerepe az Univerzumban, és ha például nem ártéri erdők kivágásával telepítik azért, hogy az árteret védje az ártól, akkor hasznos találmány.

Szentendrére sem azért látogattunk el, hogy rémüldözzünk, milyen durva már az ország első mobilgátja, hanem hogy el tudjuk képzelni, mit épít majd a főváros a Római partra. A közel kész védmű elsőre egyébként még városi környezetben is idegennek tűnt, de mivel egy ennél sokkal brutálisabb vízügyi megoldást helyettesít, a lakosság vélhetően megszokja majd. A várost eddig egy 1965-ben épült töltés védte az áradásoktól, amely a tetején húzódó sétányról remek kilátást biztosított ugyan a folyóra, de Szentendrét mégis elzárta a víztől. A korzóról nézve például már nem volt nyilvánvaló, hogy egy Duna parti településen állunk.

Jó megoldásnak tűnt tehát, hogy az elöregedett gátat elbontsák, és helyre olyan védművet építsenek, amelyet csak áradás esetén raknak össze, állítólag néhány óra alatt. Amúgy pedig szabadon sétálhatnak le a partra a folyam látványától ittasult polgárok.

Az óváros 330 méteres hosszában épülő, és hamarosan elkészülő gátról azt szerettük volna kideríteni, hogy építése valóban rendezi-e, és nem pusztítja a partot, ahogy azt a Római parttal kapcsolatban Tarlós István ígérte.

A helyszínen rögtön világossá vált, hogy a létesítmény jelentős lökést ad majd a helyi graffitis közösségeknek, mert a mobil palánkokat tartó betontáblák még a gát szétszerelt állapotában is állandó részei lesznek a tájnak. Míg azonban Szentendrén ezek a betonlapok egy sokkal robusztusabb gátat helyettesítenek, a hasonlóra tervezett Római parti létesítménynél az elemek az ártéri erdő helyén állnak majd.

Szentendrén kiderült az is, hogy a gát megépítéséhez mélységében kell átalakítani a környezetet. A betonelemek mélyen a fövenybe ágyazott betonalapon állnak, amelynek kiépítéséhez mindkét oldalon el kell dózerolni az eredeti partot. A helyszínen dolgozó munkagépeket látva pedig nyilvánvaló volt, hogy az építkezés során akkor is eltűnik a vegetáció, ha azt amúgy nem kellene előbb felszámolni.

Itt lepleződött le egyébként Tarlós mobilgátas nyilatkozatának cinizmusa, hiszen amikor a főpolgármester azzal viccelt, hogy a Római partért tüntetők a parton sétáló halakat védik, úgy tett, mintha a gátat könnyűléptű munkások helyeznék majd finoman a fák közé, nem pedig több tonnás markolók és teherautók.

Szentendrén ez a fajta brutális tereprendezés nyilván nem számít, mert egy eleve mesterséges partszakaszt alakítanak át, a Rómain viszont a természetközeli zónából lesz gyeptéglákkal álcázott beépítés. Azok, akik nem ingatlanbefektetők a környéken, talán annyi hasznot remélhetnek a mobilgáttól, hogy a 2001 űrodüsszeiát idéző monolitok - a filmben vázolt módon - összetettebb gondolkodásra sarkallják majd az arra sétálókat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség

Többmilliárd forintért szerez be felderítő eszközöket a rendőrség

Az ország schengeni határszakaszain használnák majd.

január 21., 15:56

  • Belföld
Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését

Vitézy Dávid: A kormány mégis megengedheti a felhőkarcolók építését

A frakcióvezető szerint a beruházók azt csinálnak majd, amit csak akarnak.

január 21., 15:36

  • Belföld
Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is

Karácsony Gergely: A fővárosnak elővásárlási joga van a maxi-Dubaj területére, és ezzel élne is

A szerződés szövegében is szerepel ez a lehetőség.

január 21., 14:45

  • Belföld
Bíróság előtt a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője

Bíróság előtt a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője

Gyermekpornográfia a vád ellene, Nagy János ártatlannak vallotta magát.

január 21., 16:23

  • Belföld
Karácsony Gergely bejelentette: döntött a bíróság, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze

Karácsony Gergely bejelentette: döntött a bíróság, jogellenesen van a kormánynál Budapest pénze

A főpolgármester hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart.

január 21., 13:24

  • Belföld
A Nézőpont Intézet szerint az időközi választások eredményei cáfolják a Tisza Párt népszerűségét

A Nézőpont Intézet szerint az időközi választások eredményei cáfolják a Tisza Párt népszerűségét

Az elemzők szerint a kormánypárti szavazók magabiztosnak és aktívnak bizonyultak.

január 21., 16:37

  • Címlapon
Kérdéseket szegeztek a miniszternek az Index cikke után

Kérdéseket szegeztek a miniszternek az Index cikke után

„Önt alighanem félreinformálták, segíteni szeretnénk néhány kérdés tisztázásában” – írták.

2 órája

  • Belföld
Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek

Az államkincstár szerint egy fillér sem jár vissza Budapestnek

Szerintük nem jár vissza a pénz a fővárosnak.

január 21., 16:53

  • Belföld
A debreceni akkumulátorgyárról kérdezték a város vezetését

A debreceni akkumulátorgyárról kérdezték a város vezetését

Több mint kétszáz kérdés érkezett a hivatalhoz.

január 21., 06:00

  • Címlapon
Két vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Két vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Ránk rúgja az ajtót a tavasz, 20 fokos meleg várható kedden.

3 órája

  • Címlapon
Több mint hárommilliárd forint összértékben kerültek elő magyar festmények

Több mint hárommilliárd forint összértékben kerültek elő magyar festmények

Kétségkívül az elmúlt húsz év legnagyobb felfedezései.

3 órája

  • Címlapon
Coming outolt az angliai botrány főszereplője, majd bocsánatot kért a tetteiért

Coming outolt az angliai botrány főszereplője, majd bocsánatot kért a tetteiért

Megtörten nyilatkozott élete mélypontjairól a drogfüggőséget legyőző férfi.

2 órája

  • Címlapon
Kinyíltak a pénzcsapok az Egyesült Királyságban, súlyos milliárdok cseréltek gazdát

Kinyíltak a pénzcsapok az Egyesült Királyságban, súlyos milliárdok cseréltek gazdát

Elképesztő összegek repkedtek a levegőben.

46 perce

  • Címlapon
Előttünk az évezred legnagyobb bravúrja, de szinte minden a magyarok diadala ellen szól

Előttünk az évezred legnagyobb bravúrja, de szinte minden a magyarok diadala ellen szól

Bánhidi Bence bízik abban, hogy nem kap „hazai pályát” az ellenfél, a szakértők könnyed horvát győzelemre számítanak.

3 órája

  • Címlapon
Bevetették a NER nehézbombázóját Majka ellen

Bevetették a NER nehézbombázóját Majka ellen

Eközben a kormánykritikussá avanzsált rapper már el is hagyta az országot.

2 órája

  • Belföld
Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés

Gyermekvédelmi ellátásban dolgozóknak indult pénzügyi képzés

Az állami gondoskodásban élő gyerekek pénzügyi ismereteit szeretnék bővíteni.

január 21., 13:15

  • Belföld
A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak

A Sukoró-per emlegetésével üzent Karácsony Gergely a maxi-Dubaj-szerződés aláíróinak

A főpolgármester szerint hazaárulás, ami történt.

január 21., 10:37

  • Belföld
Itt a szerződés, amit a kormány kötött az arab befektetőkkel, több mint 50 milliárd forint a tét

Itt a szerződés, amit a kormány kötött az arab befektetőkkel, több mint 50 milliárd forint a tét

Bármikor megdőlhet a rákosrendezői beruházás.

január 21., 10:45

  • Belföld
Vádat emeltek egy kecskeméti díler ellen

Vádat emeltek egy kecskeméti díler ellen

A férfi „pöttyös labda” és „zöld póló” fantázianeveken árulta termékeit.

22 perce

  • Belföld
Egy idős férfi összeégett holttestére bukkantak Győr-Moson-Sopron vármegyében

Egy idős férfi összeégett holttestére bukkantak Győr-Moson-Sopron vármegyében

Az áldozatot a kályhába begyújtva érhette a baleset.

január 21., 14:31

  • Címlapon
Vegyi anyag került az üdítőkbe, visszahívja egyes termékeit a Coca-Cola Európában

Vegyi anyag került az üdítőkbe, visszahívja egyes termékeit a Coca-Cola Európában

A klorát nagy mennyiségben fogyasztva hányást, hasmenést okozhat.

3 órája

  • Belföld
Biztonsági őrökre támadtak a randalírozók Kecskeméten, miután nem engedték be őket a diszkóba

Biztonsági őrökre támadtak a randalírozók Kecskeméten, miután nem engedték be őket a diszkóba

Az egyik nő elővett egy kést, és azt kiabálta, hogy le lesznek szúrva.

január 21., 14:43

  • Belföld
Kihúzta a sátrából, majd nyakon szúrta ismerősét, most börtönre ítélhetik

Kihúzta a sátrából, majd nyakon szúrta ismerősét, most börtönre ítélhetik

Egy hajléktalan nőt vádolnak emberölési kísérlettel.

január 21., 15:28

  • Belföld
Halálos égési sérüléseket szenvedett egy csecsemő Borsodban, emberölést követhettek el a szülők

Halálos égési sérüléseket szenvedett egy csecsemő Borsodban, emberölést követhettek el a szülők

80 Celsius-fokos víz érte a testét a fürdetés alatt, nem élte túl.

január 21., 15:06